Hát ez a Băsescu igencsak játékos elme – méghozzá nem csak államfőként, hanem „gyalogpolitikusként” is. És gondolom hajóskapitányként is pajkos lehetett, akárcsak a bohókás, locsi-fecsi tengeri habok.

Az ember azt hihette, hogy mandátumvégi fogadalmához híven unokáinak szenteli életét, hiszen – mint mondotta – az államfőség után kinek lenne kedve alacsonyabb szinten politizálni? Ám nagyapói kalandjairól hallgat a fáma.

Ehelyett mégis visszatért, persze, hogy visszatért a politikai életbe, és ezen senki sem csodálkozott, hiszen Traian Băsescut ismerve mindenki erre számíthatott. Azzal sem okozott meglepetést, hogy abba a pártba tért vissza, amelyről azt mondta, soha nem lesz a tagja, későbben pedig azt, hogy hááát, legfeljebb amolyan tiszteletbeli elnöki címet fogadna el – és amelynek most bizony rendje-módja szerint az elnöke. De hát azt is tudtuk, nála az adott szó csak arra jó, hogy megszegje (lásd: ötperces lemondás).

Pártelnökként pedig most még aktívabb, mint országelnökként (pedig akkor sem panaszkodhattunk). Persze, ezúttal nem kell félnie a felfüggesztéstől, most amolyan játékos pedagógusként bátran kioktathat bárkit, államfőt, miniszterelnököt, pártokat, politikusokat, igazságszolgáltatási képviselőket, civil társadalmat – mintha a maga elnöki mandátuma alatt a legnagyobb rendjén mentek volna a dolgok.

Csakhogy Traian Băsescu alighanem túlzásba viszi a játékosságot – éppen ő „jelentette fel” magát nemrégiben azzal a meghökkentő mondattal, miszerint a Moldovai Köztársaság volt elnökének, Vladimir Voroninnak az egyesülés esetére felajánlotta Nagy-Románia elnöki tisztségét, ő maga szerényen megelégedett volna az alelnöki székkel. Azzal tisztában vagyunk, hogy Traian Băsescunak nem kell a zöldséges boltba mennie ahhoz, hogy zöldeket beszéljen – a hírt azonban Voronin is megerősítette!

A nagy kérdés ezek után már csak az, miként is gondolta el mindezt Traian Băsescu. A román alkotmány szerint az államfőt nem a parlament – és főleg nem a magát alelnökké visszaminősítő volt elnök – nevezi ki, hanem általános, egyenlő, közvetlen, titkos és szabadon kifejezett szavazattal választják meg. Aztán: a román alkotmány szerint Romániának nincsen alelnöke. Milyen széket kívánt volna akkor elfoglalni Traian Băsescu? Mindehhez vaskos alkotmánymódosításra lenne szükség, amit Romániában igencsak nehéz elérni. Nem, nem, azzal sem gyanúsítom meg, hogy puccsra gondolt (legfeljebb játékos puccsra)…

Hanem kinek is adta volna át az elnöki hatalmat Traian Băsescu? Annak a Vladimir Voroninnak, akit ő maga „milicistának, ha nem is éppen kágébésnek”, „románellesnek, ha nem is éppen oroszbarátnak” nevezett?

De Băsescu, ha egyszer már belelendült önmaga leleplezésébe, nem tud megálljt parancsolni magának, így azt is közölte, hogy valamennyi moldovai elnöknek felajánlotta a két ország egyesülését (és feltehetően az alkut is). Megkérdezte-e erről a két ország népét? A nagyromán nacionalizmus következtében Romániában feltehetően a legtöbben örülnének az ország kikerekedésének, nem számolva azzal, hogy ez anyagilag mibe is került volna. És azzal sem, hogy Brüsszel vajon mit szólna a hívatlan vendéghez...

A Moldovai Köztársaságban viszont a lakosság legnagyobb része hallani sem akar sem egyesülésről, még kevésbé Romániáról, közvélemény-kutatások szerint 78 százaléka nem is románnak, hanem moldovainak vallja magát, a többi orosznak, gagauznak, ukránnak. Románnak csak 2,2 százaléka mondja magát.

Traian Băsescu szerencséje, hogy – ezek szerint – senki nem veszi komolyan, hiszen különben már régóta be kellett volna indulnia ellene a bűnvádi eljárásnak, ha nem egyébért, hát hazaárulásért.

Szerencsére a románok által lenézett moldovaiak – és főleg elnökeik – okosabbak voltak a „nagy-román játékosnál”, és nem kértek a felkínált képtelenségből. Băsescu számára ezek után nem maradna más, mint hogy a soron következő moldovai elnököknek felkínálja mondjuk pártjának elnöki székét. Ő pedig megelégszik az alelnöki tisztséggel, vagy pedig – és ez lenne a jobbik megoldás – hajóskapitányosdit játszik majd az unokáival.