Ambrus Attila: Egy kis alakoskodás

Egy kis alakoskodás soha sem volt idegen a hazai politikusoktól. Ezért csak véletlen, hogy a legutóbbi komédiát éppen a farsang idején mutatták be. És a sótlan show még nem ért véget...

Történt pedig, hogy látva a közelgõ népszerûségi nagybõjtöt, a nemzeti liberálisok gondolkodni kezdtek: mivel lehetne a hírtelevíziók híradóinak a középpontjába kerülni. Átgondolt stratégiai fejlesztési tervekkel aligha, mert az nincs nekik. Az ország adminisztrálásának dicsõségét kisajátította magának a szakértõi kormány. A bölcs hallgatást az államfõ. Az ellenzékieskedést a kormány második-harmadik vonalában hatalmon maradt szociáldemokraták.

A fiók mélyérõl elõkerült a régi recept: a választások demokratikus voltának erõsítése. Ugye, bejött egyszer, amikor a külföldi szavazók jogának megsértése örvén sikerült gyõzelemre vinni az outsider Klaus Iohannist. Másodszor is úgy-ahogy összejött: elfogadták a külföldön élõk levélszavazásának törvényét, amely enyhén alkotmányellenesnek tûnik, erõsen aggályos, semmit sem old meg, de kampánynyereségként elkönyvelhetõ a jobboldalon.

Harmadszorra azt fundálták ki, hogy a választási törvényt kellene kikezdeni, azt, amelyben korábban megalkudták a szociáldemokratákkal, azt, amelyet tüzetesen átolvasott az államelnök is, majd megfelelõnek találva alá is írt, ki is hirdetett. Azt, amelyet az Alkotmánybíróság határozata és a Velencei Bizottság ajánlása szerint egy évvel a választások elõtt nem szabad módosítani. Márpedig a választásokig négy hónap van...

Erre utalt azonnali reakciójában a kormányfõ is, ám egy nappal késõbb – miután meghányták vetették a dolgot az államfõvel – visszatáncolt. Talán mégis lehet változtatni. Az Alkotmánybíróság elnöke is igyekezett a liberálisok kedvében járni, ha már egyszer az államfõ sem zárkózott el a törvénytelenségtõl. Szokás ma a törvényszegést legálisként feltüntetni, így az Alkotmánybíróság elnöke is szemrebbenés nélkül elmondta: ha a módosítás nyomán jobb lesz a választási törvény, akkor szabad módosítani az alkotmányos tiltás ellenére is.

A politikában ami az egyiknek jobb, az a másiknak rosszabb. A liberálisok nyerhetnének egy-két polgármesteri székkel többet, ha a városvezetõket nem egy hanem két fordulóban minõsített többséggel választják meg. Ám ez nem oldja meg a liberálisok nagy gondját: a hiteles jelöltek hiányát. A szociáldemokraták veszíthetnének. Mindenekelõtt rengeteg energiát, hiszen nekik is keresniük kellene néhány új, ám ismert és elfogadott figurát, aki nem fogyna el a második fordulóra. Az egyfordulós választáson viszont nem számít, kit futtatnak, amíg õk futtatják.

Az RMDSZ a számítások szerint tíz településen veszíthetne, ha a kétfordulós választáson beindulna az etnikai szavazás motorja, nagyobb városokban viszont, ahol a magyarok aránya húsz százalék körüli vagy annál alacsonyabb lehetõség nyílna az alpolgármesteri helyek kialkudására. Noha ezt a lehetõséget, amikor felsejlett, ritkán lehetett be is váltani. A Gabriel Oprea pártja, a Románia Haladásáért Országos Szövetség a megmaradásáért küzd, egyetlen esélye, hogy megkösse a választási együttmûködést a szociáldemokratákkal. (Igaz, a pártelnök meglobogtatta, hogy akár meg is gondolhatja magát, feltételezem ha felajánlanák neki, hogy következõ rendõri kísérettel tervezett útja nem a börtönbe vezetne.

Látható tehát, hogy nagyobb az a tábor, amely egyfordulós polgármester választást akar az idén. Csak a vak nem látja. Dacian Cioloº pedig nem vak. És bebizonyította, nincs igazuk azoknak, akik azt állítják, semmi jó nem származhat Brüsszelbõl. A miniszterelnök átvállalta az egyeztetõ szerepet az államelnöktõl, majd megállapította, hogy veszélyes lenne a kormányára, ha kormányrendelettel vagy felelõsségvállalással gyúrná le a szociáldemokrata többség torkán a kétfordulós polgármester választást. Ez a kormány bukását is jelenthetné, no meg az õ presztízsének is ártana. Ezért nemet mondott, átdobta a döglött macskát a Parlamentnek, aztán oroszlánként védte döntését. Miközben Iohannis államfõ lapult, mint a nyúl.

Mi pedig ebben a farsangfarki alakoskodásból ismét megállapíthattuk: a hazai politikában ugyancsak sok a maszkura – s nem egy még csak nem is a maga ura. 

Fotó: radiotimisoara.ro

Kimaradt?