2016 február 4-én tizenkét éves lesz a Facebook. Maga Zuckenberg hívta fel erre figyelmet, természetesen facebook-szövegben, és megjegyezte: számításaik szerint szerte a világon mintegy másfél milliárd gyermek, fiatal és idős használja ezt a kapcsolatteremtő közösségi fórumot. Lehet, hogy másfél milliárdnyi oldal nem, de az biztos, hogy az elmúlt években sokezer tanulmány tárgyalta ennek a huszonegyedik századi azonnali kommunikációs lehetőségnek a politikai, társadalmi, kis- és nagyobb közösségi, pénzügyi, gazdasági, kereskedelmi, történelmi, egészségügyi, jogi és sokféle más vonatkozását.

Családokat egyesített a facebook, olykor forradalmakat, máskor csupán tüntetéseket robbantott ki, volt akit híressé tett és volt akit lejáratott, barátaink-ismerőseink fényképeivel Földünk olyan helyeire vitt el, ahová lehet, hogy soha el nem jutunk, ugyanakkor soha annyi ölben tartott cuki kiskutyának és kiscicának nem mosolyoghattunk, mint ahogyan születés- és névnapjainkat is szétterítette országban-világban, egycsapásra egyszerűen felszámolva a postai képeslapokat.

A saját szakmánknál maradva: az azonnali közlési lehetőségekkel már maga a világháló aláásta a hagyományos media hírközlési szerepét, a facebook pedig minderre rátett még néhány lapáttal, hiszen megszűnt a hírforrások monopóliuma, az olvasó manapság már nem csupán befogadó, hanem az üzenetek kibocsátója is – egy eseményről készített és a facebookra feltett, szövegkíséretes mobiltelefonos fotó gyorsaságával esetleg egy másik, ugyanott készült fotó tud csak versenyezni.

Nem folytatom: a facebook olyannyira belenőtt az életünkbe, olyannyira magához ragadta a szerteágazó, hálózati jellegű információközlést, hogy akkor sem mondunk le róla, ha látjuk a visszásságait, ha tudjuk, hogy olykor csupán a falusi pletykapadot helyettesíti, máskor pedig a névtelenség homályában hajlamosít bármiféle frusztráció és kisebbrendűségi (vagy éppen felsőbbrendűségi) érzés kiélésére, netán akár politikai manipulációkra.

A facebook mindenképpen kiváló médiafelület, és összehasonlíthatatlanul többen használják hasznos célokra, mint ahányan ártanak vele. Az évek során például figyeltem azt a következtetességet, ahogyan egyik csíkszeredai facebook-barátom, Bodó István időt, pénzt nem kímélve, fényképezőgépével felkereste az első- és második világháborús székelyföldi háborús emlékműveket, emléktáblákat, katonatemetőket és hadisírokat, még azoknak a magányos katonasíroknak a feliratait is próbálva kiböngészni, ahol a betűket már lekoptatta és szétporlasztotta az idő. Sokszáz fotójából, ugyancsak saját költségére, 2015-ben és 2016-ban két, kiválóan szerkesztett, a giccset távolról elkerülő falinaptárt is kiadott, és meggyőződésem, hogy a sorozat az elkövetkező esztendőkben is folytatódik, mi több, azt is el tudnám képzelni, hogy valamiféle oral history-t is készít, hiszen a legtöbb emlékműhöz nem csupán az időben, fiatalon örökre eltűntek nevei tapadnak, hanem az élők személyes emlékei, élményei is. (Ennek csírája egyébként az idei naptárhoz kapcsolódó képeslapon található szöveg.).

A hasonló facebookos és print megjelentetés immár nem csupán hobby, hanem közszolgálat, és talán egyszer majd valaki összegyűjti mindazokat a műemlék-, természet-és környezetvédelmi törekvéseket, amelyek egyre szélesebb sugárban terjednek, igazolva az erdélyi magyarok éles szemét, alkotókedvét, közösségteremtő erejét.

A civilben orvos, ugyancsak csíkszeredai Fodor István földi- és légi fotóival nem csupán a facebookon, hanem kiállításokon és ugyancsak naptárakban osztotta meg gyönyörű természet- és tájfelvételeit, amelyeknek esztétikai erényeiken túl, turisztikai csalogató hatásukkal kimondottan gazdasági hasznuk is lehet.

Mint ahogyan Potozky László, a Polgártárs Alapítány vezetője a maga madárfotó-sorozatával nyugodtan tananyagot szolgáltathatna bármelyik iskolának, ahol a természet szeretetére nevelik a nebulókat. Jómagam csak a saját facebookos baráti körömben tájékozódtam és onnan is csupán néhány példát ragadtam ki, de biztos vagyok benne, hogy más virtuális társaságokban úgyszintén kiváló erdélyi alkotások születnek, amelyeket valamiképpen, legalább valamiféle linktárban megérdemelné összegyűjteni.

… Több szem többet lát. A jól ismert magyar közmondás, különböző változatokban, majd minden nép nyelvében szerepel. Az egy tucatnyi éves facebook megteremtette ennek a bölcsességnek a műszaki hátterét. Éljünk vele – bölcsen. 

Fotó: Közösségi oldalak romániai elterjedése. (Forrás: The Group)