Arról, ami a napokban a törvényhozásban történik, egy középkori anekdota jut eszembe. Viharba kerül a vitorláshajó a tengeren, a kapitány pedig az Úrhoz könyörög, háromszáz méter magas gyertyát gyújt, ígéri, ha még egyszer szárazföldre léphet. Az elsőtiszt aggódva szakítja félbe a kapitány imáját, mondván: ennyi viasz talán nincs is városállamukban. A kapitány azonban csak lazán int: „Ne törődj vele, csak ússzuk meg ép bőrrel, majd lehet alkudozni, kifogást találni utána.”

Egyelőre úgy tűnik, a képviselők megtalálták a mézesmadzagot, amelyet elhúzhatnak a választóik orra előtt, hátha jövőre is a Nép Háza márványpadlójára léphetnek. Ám biztos, ami biztos, előbb a maguk jövőjét próbálták megnyugtatóan  rendezni – és megszavazták a képviselőknek járó különnyugdíjat. Aztán hirtelen lázba jöttek. Mivel a Korrupcióelleni Ügyészség ténykedése nyomán egyre több polgármester és megyei elnök gondolkodik a visszavonuláson, s mivel egyre nehezebb lesz normálisan gondolkodó, jó gazdát meggyőzni, hogy legyen a község, a város gazdája is, hoppsza megszavazták az önkormányzati vezetők különnyugdíját is. Benyújtották már azt a tervezetet is, hogy a pedagógusok is plusznyugdíjat kapjanak, ha odahagyják a tanítói, tanári pályát. Javaslat született a mentősök nyugdíjának a kiegészítésére is. Hamarosan képbe kerülhetnek a bányászok, majd Deák Bill Gyulát idézve: a postás, a rendőr, a villanyszerelő, a szomszéd, a gázos és a díjbeszedő, a handlé, a szódás és a képkereskedő, a házmester, a fia és a kéményseprő.

Szóval a választási évben egy a zászló egy a jelszó: mindenkinek különnyugdíjat! S ezzel megoldódik az a megoldhatatlannak látszó gond: hogyan is éljenek a létminimum küszöbe alatt, de legalább éljenek azok, akik minimálbérükkel maguk is önkéntelenül hozzájárultak a nyugdíjpénztár csődjéhez.

Mert amint nem volt elegendő viasz a kapitány háromszáz méter magas hálagyertyájához, úgy nincs elegendő pénz nemhogy a különnyugdíjakra, hanem még arra az alamizsnára sem, amelyet az állam odavet negyven évnyi munka után a szépkorúaknak.

Ám a cél nem a nyugdíjpénztár költségvetési egyensúlyának megteremtése, az öngondoskodás gondolatának és gyakorlatának a meghonosítása. A cél a jövő évi választások megnyerése, a parlamenti bársonyszékek újbóli elfoglalása.

Elérhető, megvalósítható, ezért kevésbé vonzó megoldásokat kínálni ma már több mint politikai öngyilkosság, butaság. Sokkal célravezetőbb igaznak és szépnek tűnő jövőt hazudni, amely ugyan soha el nem jön, de amint rút jelenné válik, hadd gyötrődjön vele, aki akkor számít majd a politikában! S számára is ott a jól bevált évezredes recept: a hazugság.

Kit érdekelne ma, hogy az átlagnyugdíj mindössze 893 lej? Ki törődik azzal, hogy több mint 600 ezer nyugdíjas havi száz euróból tengeti mindennapjait? Ki akarná azt szóba hozni, hogy az 5,3 millió nyugdíjast 4,5 millió – zömében minimálbéren tartott – alkalmazott próbál eltartani? Ki merné hangoztatni, hogy az országos nyugdíjpénztár hiánya idén elérheti a húsz milliárd lejt? (Azaz ennyivel kell pótolni az állami költségvetésből, kölcsönökből a jelenlegi nyugdíjak kifizetéséhez szükséges összeget, elvonni az oktatásból, az egészségügyből, a beruházásoktól...) Főleg ki merné ezt felvetni a választások előtt kevesebb, mint egy évvel?

A politikusok közül senki. A technokrata kormány szakértői közül senki. Valahányan a különnyugdíjak mézesmadzagját húzogatják el az orrunk előtt.

Hogy majd hamarosan nyöghetjük a nyugdíjakat, hogy egy majdnem teljes társadalom rokkanhat bele? Kit érdekel? A képviselők különnyugdíjára különalapot létre lehet majd törvényileg hozni. S hogy mi lesz a pedagógusokkal, a mentősökkel, a postással, a rendőrrel, a villanyszerelővel, a szomszéddal, a gázossal és a díjbeszedővel, a handlével, a szódással és a képkereskedővel, a házmesterrel, a fiával és a kéményseprővel? Majd találnak valakit, akinek az életszínvonal zuhanása miatt kormos lesz az orra, s a pedagógus, a postás, a rendőr, a villanyszerelő, a szomszéd, a gázos és a díjbeszedő, a handlé, a szódás és a képkereskedő, a házmester, a fia és a kéményseprő megérti: járni jár neki is a különnyugdíj – csak éppen nem jut.

Fotó: radiocluj.ro