Amióta az SZNT a Székelyföld területi autonómiáját tűzte zászlajára és amióta Dr. Csapó József tervezete megjelent, több tucatnyi cikket írtam, figyelmeztetve a veszélyekre, amelyeket a szóbanforgó témának csupán érzelmi, populista és leginkább a történelmi múltba való visszatekintés alapján történő tárgyalása jelent. Nem egyszer szóbahoztam azt is, hogy az autonómiát nem lehet felülről kikiáltani, nem lebeghet valahol a levegőben, hanem először meg kell építeni azt a házat, amelyre majd a székelyek feltehetik a bokrétát. Azaz: fel kell mérni a jelenlegi állapotokat, számba kell venni az autonómiára leginkább feljogosítható területeket, meg kell keresni a hozzájuk társítható pénzügyi forrásokat, meg kell vizsgálni, hogy a jelenlegi romániai törvénykezés hatálya alatt hol alakultak ki az autonómiáknak azok az intézményes szigetei, amelyek képesek az önálló működésre, szemügyre kell venni, hogy különböző székelyföldi községek és falvak miért képesek vagy miért nem képesek társulni egy-egy program keretében és így tovább.

Ugyanakkor választ kell adni mindazokra a kérdésekre, amelyek a térség lakóinak a fejében megfogalmazódnak az infrastruktúrával, az oktatással, az egészségüggyel, a szociális ellátással stb. kapcsolatban. Nem utolsósorban a demokrácia működése érdekében arra is fényt kell majd deríteni: a helyi közösségek hogyan ellenőrizhetik elöljáróikat, mert a különböző autonómia elképzelések mögött leginkább egy olyan, központilag vezérelt székely közigazgatás képe dereng fel, amelyben teljességgel hiányzik az egyensúly és ellenőrzés rendszere.

Szóltam ugyannakkor arról is: az elmúlt negyedszázadban az erdélyi magyarságnak olyan intézményi és értelmiségi hálózata alakult ki (társadalomtudósok, gazdasági elemzők, jogászok, egyetemi tanárok stb.stb.), akikhez föltétlenül fordulni kellene a tisztánlátás érdekében, hiszen az autonómia kérdéskörét nem lehet és nem szabad kisajátítani, még akkor sem, ha adott politikai-erkölcsi és anyagi haszonnal jár.

Kaptam én minderre hideget is, meleget is, de különösképpen még az olykor durva és sértő szavakkal megfogalmazott vélemények sem tántorítottak el meggyőződésemtől: a médiának nem az a kötelessége, hogy lefeküdjön a politikának, hanem éppen ellenkezőleg: figyelmeztetnie kell, amikor úgy érzi, hogy a politika nem a helyes úton jár, szólamokkal, pótcselekvésekkel távolodik el attól a közösségtől, amelynek mindennapi életét a politikusnál jobban ismeri a szakmáját művelő újságíró, hiszen ugyanazt éli, hálózati-kapcsolati tőkéje éppen ezért jóval szerteágazóbb, összetettebb és mélyebb.

Mindezeket azért foglaltam össze, mert Izsák Balázs SZNT-elnök a múlt héten tartott sepsiszentgyörgyi sajtókonferenciáján bejelentette, hogy a tanács 2016 végére összehívja a harmadik Székely Kongresszust, amelyen mindenekelőtt szakemberek „olyan kérdéseket feszegetnének (…), mint például: meg tudna-e élni saját erőforrásaiból Székelyföld, az autonómia teljes gazdasági önállóságot jelentene-e, mi a régió jelenlegi valós helyzete, milyen arányban vannak a terület értékei helyi kézben, milyen gazdaságpolitika lendíthetné fel, valamint megfordíthatók-e a negatív demográfiai trendek?”

Izsák Balázs tehát – mindegy, hogy milyen sugallatra – rájött arra, hogy a lármafáktól, a világűr megvilágításától és a székely majálisoktól a ráció, az ésszerű megközelítés felé kell fordítani az autonómia kérdéskörét. Ami nagyon is üdvözlendő. Ami viszont nem helyeselhető: egyenlőségi jelet akar tenni és folyamatosságot feltételez az 1902-es Székely Kongresszus, az SZNT 2002-es Székely Konferenciája és a tervezett 2016-os kongresszus között. Közös témákat természetesen könnyű találni, hiszen nincsen annál szívfájdítóbb, hogy a tizenkilencedik és a huszadik fordulóján is ugyanazokat az alaptémákat tárgyalták, mint manapság: elvándorlás, a térség gazdasági fejletlensége, a székelység elsorvasztása stb. Viszont nem feledhető, hogy Tusnádfürdőn mindezekről az osztrák-magyar monarchiában esett szó, ma pedig egy teljesen más, megváltozott világban élünk, és közben székelység még átélt két világháborút, néhány rendszerváltást, és nem azért maradt meg a szülőföldjén, mert csak a történelembe kapaszkodott, hanem mert alkalmazkodott az átalakuló jelenhez.

Úgy gondolom, autonómiáért csak alapjaiban tisztázott és a közember számára is minden vonatkozásában érthető fogalmakkal érdemes küzdeni. Erre befejezésül egy példa. A sajtókonferenciáról szóló tudósítás szerint „Izsák Balázs egyébként arról is beszámolt, hogy a Székely Nemzeti Tanács marosszéki alakulata új székházat avatott csütörtökön”.

Nos, az alakulat mindenekelőtt katonai fogalom, de a Magyar Értelmező Szótár szerint ritkán használják szervezetlen társadalmi vagy politikai csoport megnevezésére is.

Fotó: lapszemle.ro