Párizs megint nagyot dobbantott. A merénylők keresése, üldözése közben, egy hónappal az eddigi legnagyobb európai terrorcselekmény után, a világ tekintete ismét a Fény városára szegeződött. A történelmi csúcsra: a meghosszabbított, közel kéthetes klímakonferenciára. Most, hirtelenjében, csak jelezni szeretném a fő eredményt, amit Laurent Fabius francia külügyminiszter könnyekkel a szemében bejelentett: az emberiségnek, a „Gens una”-nak van esélye a túlélésre. Ez a legfontosabb.

Van tehát esélye a józan jövőbetekintésnek, a „hitvitákon” túl és a konfliktuskeresők fontoskodása ellenére az emberek, az államok összefogásának. A történelmi megállapodással zárult ENSZ-konferenciát, az eredményeként megszületett megállapodást a természetnek és a tudomány embereinek a riasztó jelzései tették szükségessé, a korábbi bizonytalanságok, félsikerek után. Kezdetben félelemmel vegyes borzadály fogadta ezeket a jelzéseket, utána talán a „déjà vu” unott legyintése kísérte, hogy végül – amikor már majdnem a körmünkre égett a gyertya s a pánik hangja visszhangzott már a médiumokból – Párizsból közel kétszáz ország azt üzenje: a veszély reálisan elkerülhető.

A veszély neve: globális felmelegedés. Az ENSZ adatai szerint az üvegházhatású gázkibocsátás 35 százalékáért az energiatermelés, 24 százalékért a mező-és erdőgazdálkodás a felelős, 21 százalékot juttat a légkörbe az ipar, 14 százalékot a közlekedés, hat százalékot az építőipar. A globális emisszió 76 százalékát a szén-dioxid, 16 százalékát a metán, hat százalékát a dinitrogén-oxid, két százalékát a fluor alapú gázok teszik ki. A legnagyobb szennyezők Kína, az Egyesült Államok, az Európai Unió és India. A világ tíz legnagyobb szén-dioxid-kibocsátója felelős az emisszió mintegy hetven százalékáért: Kína 24, az Egyesült Államok 15, az Európai Unió 10, India 6, Oroszország 4,9, Japán 2,9, Brazília 2, Irán és Indonézia egyaránt 1,6-1,6, Kanada 1,5 százalékkal. (Az egy főre jutó éves kibocsátásban Katar áll az élen, őt követik az Egyesült Államok, Ausztrália, Oroszország, Németország, majd Nagy-Britannia, Kína és India.) Az egzakt tudományok képviselői mellett társadalomkutatók is figyelmeztetnek emberiség léptékű veszélyekre, gondoljunk az élelmezési válságra, az ivóvíz-ellátás zavaraira (mondják, a következő háborúk jó része az ivóvíz-tartalékokért folyik), de akár a milliós nagyságrendű populációbiológiai jelenségre, a népességvándorlásra.

Államfők szívre tett keze az országuk iránti teljes elkötelezettséget jelzi. Most Laurent Fabius az egész világért tette kezét a szívére. Maradandó, történelmi kép. Bennfentesek azt is tudják, hogy Fabiusék a siker elérésében legfőképpen egy másik főszereplővel, fáradhatatlan szervezővel osztoznak, akiről – éppen emiatt – még biztosan hallani fogunk. Christina Figueres portoricói diplomatáról, az ENSZ klímaváltozásokkal foglalkozó keretegyezményének (UNFCCC) ügyvezető titkárává 2010-ben megválasztott aktivistáról van szó, akinek fáradhatatlan előkészítő, szervező munkája, rábeszélőkészsége szintén döntő módon hozzájárult ahhoz, hogy a 195 ország aláírja minden idők egyik legfontosabb dokumentumának „szigorított” (célként a hőmérséklet-növekedés 1,5 Celsius-fokra történő mérséklését megfogalmazó) változatát.

Jó ez, hogy az államok bölcsességében, közösségvállalási elszántságában nem kellett csalódni. Jó, hogy a tudomány fejlődésének köszönhetően megvan a mód a vállalt intézkedések végrehajtásának ellenőrzésére. Elragadó, hogy a párizsi klímakonferencia a maximális környezettudatosság jegyében zajlott. Jó, hogy lesz Hollandia századunk végén is, – talán az egységesült Európa egyik kis, virágzó tartományaként.

PS. Szintén a francia fővárosban tartották tegnap a jövő évi labdarúgó Európa-bajnokság huszonnégyes döntőjének sorsolását. És hogy minden Franciaországról szóljon, ma megkezdődött a regionális választások második fordulója. Volt és van miért izgulni, lesz miről beszélni. Parler, c’est vivre...