Az internet tudományos fórumain második hete terjed és gerjeszt széleskörű vitát az úgynevezett Digitális Kiáltvány, melynek kezdeményezői közt olyan – korábbi teljesítményeik alapján joggal látnoknak tekintett – műszaki zsenik is találhatók, mint Elon Musk, a Tesla Motors, Bill Gates, a Microsoft tulajdonosa és Steve Wozniak, az Apple társalapítója. Már a kiáltvány alcíme is sokatmondó: Digitális demokrácia információs diktatúra helyett.

A kiáltvány szövegezőit az emberi társadalmak egyfajta – az algoritmusok és a mesterséges intelligencia révén történő – automatizálásának veszélye készteti a nyilvánosság riadóztatására. Az okot az angolul Big Data gyanánt emlegetett adatdömping, a Nudging gyanánt emlegetett (magyarra talán visszhangszobának, szó szerint noszogatásnak fordítható), személyre szabott véleményformáló stratégiák, valamint az ezekkel összefüggő digitális viselkedésszabályozás szolgáltatja.

Hogy miről is van szó pontosan, azt minden internethasználó ismerheti. Az online szolgáltatók minden ránk vonatkozó adatot tárolnak, így aztán egy idő után gyakorlatilag mindent tudhatnak rólunk. A továbbiakban pedig ezekre az ismeretekre alapozva noszogathatnak újabb vásárlásokra, megrendelésekre, ilyen-olyan állásfoglalásokra. Mindezzel természetesen nem is volna semmi baj, ha ezek az ösztönzések egy adott témára vonatkozóan például a vitairatokat, vagy az ellenkező nézetekre alapozott szövegeket is felajánlanák. Nem ezt teszik. És érthető, hogy miért. Az ellentétes nézetek szembesítése ugyanis lehetővé tenné, hogy az egyén a saját józan eszére alapozva formáljon véleményt az adott témában. A cél azonban nem ez, hanem az úgynevezett beetetés, melynek következtében az ember bizonyos véleményektől a szó szoros értelmében függővé válik, és attól kezdve egyszerűen nem tud meglenni „nézeteinek” újabb és újabb megerősítése nélkül. S mert az algoritmusok úgymond jobban ismernek bennünket, mint mi önmagunkat, „döntéseiket” magunkénak érezzük, annak ellenére is, hogy mások hozzák őket.

A kiáltvány szerzőinek adatai szerint tíz éven belül 150 milliárd „hálózati érzékelő” tapad majd mindannyiunkra, azaz minden emberről húsz különböző szenzor rögzíthet majd adatokat. Ezt követően az adatmennyiség minden tizenkét órában megduplázódik, s a vállalatok a rendelkezésükre álló Big Data-t természetszerűen Big Money-re fogják átváltani. Az okostelefonok fokozatosan okos háztartásokká, okos üzemekké, okos városokká, okos államokká, okos bolygóvá fognak dagadni. Ezek a fejlemények pedig az ember rábeszéléses programozását (persuasive computing) is lehetővé teszik.

Arról nem is beszélve, hogy a tanulni és önmagát tökéletesíteni képes, következésként minálunk minden szempontból „intelligensebbé” váló mesterséges intelligencia egy adott helyzetben – saját „erkölcsrendjét” kialakítva – függetleníti magát a mi emberi erkölcsrendünktől, s bennünket, embereket kezdhet el „programozni”.

Az úgynevezett Nudging alkalmazói máris kísérletet tesznek arra, hogy az embereket környezetvédelemre programozzák. Ami persze pozitív dolog, de ugyanez a módszer negatív célok érdekében is éppúgy felhasználható. A visszhangszoba-effektusnak nevezett eljárás azt a benyomást kelti az egyénben, hogy a ráerőszakolt vélemények saját meggyőződéseit tükrözik vissza. Ennek az effektusnak a következményeit már ma is pontosan lemérhetjük, elég, ha csupán az Amerikai Egyesült Államok vagy Magyarország társadalmainak szélsőséges polarizálódására gondolunk. Ezekben az államokban az egymással szembenálló nézetek képviselői immár a legelemibb dolgokban sem képesek szót érteni egymással. Ami elkerülhetetlenül súlyos társadalmi konfliktusokhoz vezethet. Az egyén elveszíti az ellenőrzést saját döntései, következésként saját élete fölött. Enélkül pedig maga a demokrácia válik működésképtelenné. Mindez az alkotmányosságot, a társadalmat és az államot is fokozatosan aláaknázhatja.

A kiáltvány szövegezői nem véletlenül vélik azt, hogy a „mesterséges intelligencia” az emberi társadalmakra nézve az atombombánál is súlyosabb fenyegetést jelenthet. A feltételes mód mindazonáltal indokolt, mert a katasztrófának nem szükségszerűen kell bekövetkeznie. Hogy bekövetkezik-e, azoktól a döntésektől függ, melyeket a politikának a közeljövőben elkerülhetetlenül meg kell hoznia.

A mesterséges intelligenciának ugyanis van alternatívája, s ez nem egyéb, mint a „közösségi intelligencia”. Az utóbbi működési terepe pedig a demokrácia. A digitális diktatúra elkerülésének leghatékonyabb módszere a politikai demokrácia kiterjesztése, azaz az ellentétes nézetek, értékek, érzelmek szabályozott (magyarán: racionális keretek közt tartott) ütköztetése lehet.

A bársonyos paternalizmus buborékszűrőjéből (filter bubble), mely a középkorba való visszaeséssel fenyeget, csak akkor törhetünk ki, ha a társadalom pluralitását nem leépítjük (ahogyan ez idő szerint történni látszik), hanem még inkább kiterjesztjük. Azaz – vélik a kiáltvány szövegezői – a megoldást a föderalizmus kiterjesztése és a többségi döntéshozatal megszilárdítása, a társadalmi fejlődés tényleges alternatíváinak ütköztetése jelentheti. A közösségi intelligencia hatásfoka a társadalmi változatosság függvénye. Minél sokrétűbb egy társadalom, a társadalmi kérdések megvitatása annál árnyaltabb következtetésekre és annál hatékonyabb döntésekre vezethet. A szociodiverzitás az emberi társadalmak túlélése szempontjából éppoly fontos, mint a biodiverzitás az állati vagy növényi populációk túlélése szempontjából. A társadalmi sokféleség csökkentése gyakorta a gazdaság és a társadalom működő- és teljesítőképességét is drasztikusan visszaveti. Ez a magyarázata annak is, hogy a totalitárius rezsimek szomszédaikkal oly gyakran keverednek fegyveres konfliktusokba.

A kiáltvány a digitális felvilágosodás fogalmával zárul. A szövegezők véleménye szerint azt kell tudatosítanunk, hogy eltérő társadalmi szerepeink, melyeket meghatározott helyzetekben öltünk magunkra, a társadalom egészséges működéségének alapfeltételei. S ezt már én teszem hozzá, ezeknek a szerepeknek a komplementer jellege – mely szöges ellentétben áll a digitális rábeszélés kizárólagosságával – egyben a kulturálisan és nyelvileg megosztott társadalmak harmóniájának alapfeltétele is.

A Kiáltvány tehát számunkra, erdélyi magyarok számára is létfontosságú szempontokat érint. (Lásd a föderalizmus gondolatának hangsúlyozását is!) Ha a figyelmeztetéseket a közvélemény valóban komolyan veszi, olyan változásoknak kell bekövetkezniük, melyek fokozatosan a mi helyzetünket is normalizálhatják.

Ha meg nem, akkor úgy is mindegy!

Fotó: nolblog.hu