Ha abból indulunk ki, hogy a politika és az erkölcs ma és itt is összeegyeztethető fogalom – amint az volt, és nyomelemeiben maradt is Nyugaton és főként Északon –, akkor Gabriel Oprea belügyminiszternek le kellene mondania. Azért kellene távoznia, mert köze volt a fiatal rendőr halálához. Nem ő okozta ugyan a tragédiát, de köze volt hozzá. Fölösleges lenne azt elemezgetni, vitatni, hogy van-e joga a belügyminiszternek utazgatásai során rendőri felvezetésre, hogy szolgálati vagy magánügyben volt annyira sietős Gabriel Oprea dolga. Ez nem változtat a tényeken. Morális kötelessége lenne lemondania. De a rendszerváltás utáni hazai történetírás mindössze két ilyen rendkívüli eseményt jegyezhetett fel. Két erdélyi politikus, elsőként egy magyar majd évekkel később egy román távozott az általa vezetett tárca éléről. Dr. Bárányi Ferencről azóta sokan megírták, nem kellett volna hátralépnie, elvtelen támadásra válaszolt méltósággal, Ioan Rus pedig meggondolatlan kijelentésének lett áldozata, külföldi vendégmunkások itthon maradt családtagjait minősítette minősíthetetlen hangnemben.

Az erkölcs azonban nem minden esetben alkalmazható a politikában mint vezérelv. Sőt, eredeti demokráciánkban szinte soha. Ha a politikai pragmatizmus felől közelítünk Gabriel Oprea ügyéhez, több minden arra a következtetésre vezethet, hogy Opreának – éppen a demokrácia védelmében – maradnia kell.

Bármennyire is furcsa, hogy az autokrata, patrióta belügyminisztert egy lapon emlegetjük a demokrácia védelmezőivel, mégsem tévedünk akkorát, mint azok, akik azt gondolják, hogy a tábornok ellen indított támadások kizárólag az ellenzék és az állampolgárok erkölcsi igényéből fakadnak, azokban semmi hátsó szándék nincs, csupán a morális igazságszolgáltatás igénye. Politikai farkasvakság lenne ezt állítani.

A valódi tét az ellenzék számára a kormányzás átvétele.

Nyílt titok, hogy a Nemzeti Liberális Párt Gabriel Opreát igyekezett átcsábítani a baloldalról, s voltak pillanatok – az őszi bizalmatlansági indítvány megszavazása előtt –, amikor úgy tűnt, hogy a hatalompárti politikus végre is hajtja a jobbra átot. Végül győzött a pragmatizmusa. Traian Basescu után Gabriel Opreának a legkifejlettebb az a hatodik érzéke, ami – a román sajtó szerint – a csúcsragadozó politikusokat jellemzi. Az is világos, hogy a Ponta-kormány akkor bukik, ha az Oprea vezette Románia Haladásáért Országos Szövetség cserben hagyja vagy kiválik. (Esetleg szétesik, ha elnöke karaktergyilkosság áldozata lesz.) Sem az előbbi, sem az utóbbi lehetőség nem állhat fenn azonban, amíg a pártelnök belügyminiszter és első miniszterelnök-helyettes. Ugyanis a jövő évi választásokkor éppen a belügyminisztérium lesz a legfontosabb tényező, amely hazai gyakorlat szerint döntő módon befolyásolhatja az eredmények alakulását.

Gabriel Oprea még mindig nem lehet teljesen biztos abban, hogy a pártja egyedül is eléri a bejutási küszöböt. Eddig ugyanis soha nem mérettetett meg, mindig pártkoalícióban indult. Ez a megnyugtató megoldás számára jövőben is, és ez a jelenlegi partner Szociáldemokrata Párt érdeke is, így maradhat a választói preferenciák nagyobbik részét még mindig élvező liberálisok veszélyes kihívója.

Így Gabriel Oprea és a miniszterelnök Victor Ponta egyaránt számíthat a másik támogatására. Másfelől a Nemzeti Liberális Pártnak nem is annyira a kormányzás megszerzése, hanem a jövő évi választások megszervezésének a lehetősége a legóhajtottabb cél. S ha már nem sikerül a kormánybuktatás, az is eredmény lenne, ha a kényelmetlen Gabriel Oprea helyett egy gyengébb miniszter vezetné a belügyi tárcát.

Azt is rebesgetik, hogy Gabriel Oprea karaktergyilkosságát a titkosszolgálatok egy része is kívánatosnak tartaná. Az a nyugati irányultságú csoport, amely már nem a Bukarest–Washington tengely konszolidálódását, hanem a Bukarest–Berlin tengely kiépülését látja célravezetőbbnek.

Morális szempontból jogosan követeli Gabriel Oprea lemondását a sajtó és a civil társadalom. A politikai status quo szempontjából azonban kívánatosabb, ha a belügyminiszter marad, hogy ne a machinációk döntsék el a jövő évi választások végkimenetelét, hanem a szavazók. Akik végül demokratikusan is nemet mondhatnak egy olyan pártelnökre, aki nem áll a moralitás valami magas fokán.

Fotó: mpinteractiv.ro