Két és fél évvel ezelőtt Iaşi-ban részt vettem egy országos társadalomtudományi tanácskozáson, ott voltak többek között a Rostás Zoltán professzor vezette bukaresti szociológiai doktori iskola magyar és román növendékei is. Látva a nagy figyelmet és érdeklődést, ahogyan a moldvai egyetemi tanárok beszéltek az egykori Hét- és Tett-szerkesztővel, televíziós- és rádiós riporterrel, tucatnyi könyv szerzőjével, aki a romániai rendszerváltás után jórészt az akadémiai szférában kamatoztatta oral history-ban is edződött társadalomtudományi és kommunikációs tudását, miközben részt vett a Sapientia megalapításában és az egyetemeket akkreditáló országos bizottságnak is a tagja, akkori írásomban megkockáztattam egy nem túl hosszú mondatot: „Székelyföldi vagy más, jórészt hazai magyar környezetben jóval egyszerűbb nagyot mondással feltűnni, mint más pályán, más közegben, kemény munkával bizonyítani, és talán jót tenne közösségünknek, közéletünknek, ha néha erről is szólnánk, illetve ha a megismerésnek ezeket a tapasztalatait is felhasználnánk.”

Igen, ez a mondat jutott most eszembe, hiszen nagyon örültem, amikor a napokban Áder János, Magyarország elnökének döntése nyomán a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét adományozták Rostás Zoltánnak. A Bukarestben élő szociológust, egyetemi tanárt jelenleg az elbeszélt történelem legjelentősebb romániai alkalmazójaként tartják számon – emlékeztettek a laudációban, de hadd tegyem még hozzá: a kitüntetett a két világháború közötti, Dimitrie Gusti féle román szociológiai iskola legnevesebb szakértője. A Gusti iskola pedig igen nagy hatással volt nem csupán az erdélyi magyar, hanem általában a magyar szociológiára is.

Egy kis történelmi visszapillantás. Az 1940. évi bécsi döntés után a Ferenc József Magyar Tudományegyetemet Szegedről Kolozsvárra telepítették át, az I. Ferdinánd Király Román Egyetem pedig tevékenységét Nagyszebenben folytatta. A kolozsvári magyar egyetem (újra)alapításával egyidőben átalakult az erdélyi magyar társadalomtudományi kutatások intézményes háttere. Mindennapi tevékenységükben a társadalom kutatóit két fontos kutatóintézet támogatta: az 1940 októberében megalakított, majd 1941 őszén a Budapesti Teleki Pál Tudományos Intézet tagjává előlépett Erdélyi Tudományos Intézet, amely szorosan együttműködött a kolozsvári egyetemmel, illetve az 1859-ben alapított Erdélyi Múzeum Egyesület, amely biztosította a tudományos munka folytonosságát az erdélyi magyar közösségben. Az Erdélyi Tudományos Intézet tevékenységének legfontosabb vonatkozásait a földrajzi, néprajzi, történelmi, régészeti, társadalmi, nyelvészeti és a néphez kapcsolódó más kérdéskörök tanulmányozása jelentette , ugyanakkor vizsgálták a más országok népeihez való kapcsolatrendszereket is. Az Erdélyi Tudományos Intézet alapítói egy társadalomtudományi szakosztály megalakításáról is döntöttek, ennek hívatása a városi és falusi valóság kutatása ( beleértve az interetnikus együttélés kérdéseit.). A szakosztály egyik vezetőjeként, a román Gusti-iskola ismert és elismert folytatójaként Venczel József csíkszeredai származású szociológus 1941-1943 között kiterjedt monografikus kutatásokat irányított a Kolozs megyéhez tartozó Bálványosváralja községben A kutatást a Venczel összeállította módszertan alapján végezték, amely voltaképpen a monografikus szociológiai kutatások addig használt sémájának módosított változatát jelentette. A kéziratos útmutatót az Erdélyi Tudományos Intézet 1941-ben sokszorosította. A Ferenc József Egyetem több tanára Magyarországról járt át, a kolozsvári társadalomkutatók pedig továbbra is igen nagy mértékben a két világháború közötti hagyományokból ihletődtek, követve egyben a Gusti-paradigmát. Ez tette lehetővé például, hogy Márkos András kolozsvári szociológus terjedelmes tanulmányt közöljön a monografikus társadalomkutatásokról a kor legrangosabb budapesti szakfolyóiratában..

Itt meg is állok. Rostás Zoltán útmutatásai nyomán ezt a korszakot a doktori iskola több hallgatója és végzettje is kutatja, újból bizonyítva, hogy a román-magyar kapcsolatok a mélyben jóval időtállóbbak, mint az egy-két hétig tartó politikusi szóváltások. Azok a magyarok, akik román közegben végeznek elismerésre méltó munkát, akárcsak azok a románok, akik magyar intézményekben teljesítenek hasonlóan (jónéhány olyan neves román rendezőt fel lehetne sorolni például, akik hazai magyari színházakat és színészeket visznek el országos szakmai díjakig), azt bizonyítják, hogy a megértésbe, az európai gondolkodásba vetett hitünket bármiféle nacionalista felhangok ellenére sem szabad elveszítenünk.

A 69 éves Rostás Zoltán, két évtizeddel ezelőtt, a reményt egy pillanatig fel nem adva fel, hihetetlen akaraterővel kilábalt élete egyik nagy megpróbáltatásából. Ajánlok itt egy linket, olvassunk utána és erőt meríthetünk belőle, amikor úgy érezzük, hogy nincs már kiút.

Fotó: Balassi Intézet - Bukaresti Magyar Intézet