Bevezetésként kénytelen vagyok egy kissé okoskodni, illetve egy olyan fogalomról írni, amelyről a hétköznapi publicisztikában nem szokás. A paradigmára szeretném felhívni a figyelmet. A kifejezés voltaképpen nem jelent mást, mind adott korszakban elfogadott nézetek összességét. Az idők múlásával, új szempontok térnyerésével természetesen ezek a paradigmák változhatnak.

Ha belelapozok a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon bármelyik kötetébe, a sorozat címe jelzi: a romániai magyar irodalom létezik, a fogalom semmiképpen valamiféle politikai megrendelésre született. Ha az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár köteteit forgatom, akkor vagy azt gondolom, hogy a magyar szavak történetiségét Erdélyben külön sajátosságok is jellemzik, vagy arra a következtetésre jutok, hogy itt írták meg minden magyar számára a magyar szavak eredetét és változásait. Ha a számítógép egerével ide-oda ugrálok a Kolozsvári Akadémiai Bizottság összesen jóval több mint ezer oldalt kitevő, a Magyar tudományosság Romániában 2002-2013 között című három kötetében (immár teljes terjedelmében le lehet tölteni a kab.ro honlapról!), akkor a címből voltaképpen azt érezhetem ki, hogy az általános értelemben vett magyar tudományosság nyúlványával ismerkedem meg egy más ország területén, nem pedig önálló tudományos élettel. Az három kötet tanulmányainak fejlécei az oldalakon még inkább fokozzák kételyeimet, legyen szó akár társadalom-, akár természet-, akár műszaki tudományokról. A romániai magyar nyelvtudomány. Ez az egyik tanulmány címe. Az erdélyi magyar történetkutatásról. Ez a másiké. A romániai magyar nyelvű filozófia kutatásról. Ez a harmadiké. Az erdélyi szociológia eredményeinek szintézise (immár a “magyar” szó nélkül), ez a negyediké. A politológusok viszont a romániai magyar politikatudományok helyzetét elemzik az említett időszakban. A közgazdászok úgy gondolják, hogy felmérésük eredményét az erdélyi magyar közgazdaság és gazdálkodási tudomány cím alatt kell összegezni. A műépítészek képviselői a romániai magyar építéstudományi szintézist készítik el, és ugyancsak a romániai magyar gépészeti kutatásokról beszélnek a gépészmérnökök. A matematikusok viszont erdélyi magyar matematikusok és informatikusok munkásságával foglalkoznak, és hasonlóképpen közelítik meg önmaguk tevékenységét a fizikusok, kémikusok és biológusok.

Érezzük a különbségeket? Romániai magyar vagy erdélyi magyar, netán csupán magyar nyelvű, esetleg a nyelvre utaló jelzőtől független, hiszen a tudomány önmagában nem nyelvfüggő.

Úgy tűnik, mindez szőrszálhasogatás. Pedig korántsem az, hanem eltérő paradigma, ha úgy tetszik, más és más látásmód áll a különböző szókapcsolatok mögött. A “romániai magyar” mintha hanyatlóban lenne, és úgy tűnik, vele együtt az út szélére került az a politikai koncepció is, miszerint a romániai magyarság kisebbségként vagy önálló közösségként államalkotó tényező Romániában. Ha a jelenleg uralkodó magyarországi kormányzati nemzetpolitika szerint gondolkodunk, akkor ez voltaképpen logikus is, hiszen egy magyar nemzetrész miért alkotna román államot? Az újrahonosítás kiterjesztésével, a kettős állampolgárokra vonatkozó szavazati jog megadásával miért nem inkább olyan magyar államot, amely szívesen kiterjesztené központosítását a nemzet bárhol élő fiára, lányára?

Úgy gondolom, a “romániai magyar” szerkezetet helyettesítő – és feljövőben levő – “erdélyi magyar” szókapcsolat vagy a magyarság fogalmának egyre gyakoribb használata ezt a koncepciót erősíti a hétköznapi beszéd és az írás szintjén is. Nem biztos, hogy veszélyek nélkül. Hiszen az “erdélyi magyar” szerkezet a tudományos-műszaki életben például kizárhatja a Kárpátokon túl tevékenykedő romániai magyar tudósokat (noha akadnak szép számmal, akik kutatóintézetekben dolgoznak, egyetemi tanárok, doktori iskolákat vezetnek és így tovább), a “romániai magyar” viszont belefoglalná és egyben utalna arra is, hogy az országunkbeli (nagyon meg kellett keresnem a szót!) magyar tudományosságot anyagi-pénzügyi szempontból voltaképpen két forrás élteti: az egyik, a romániai: költségvetési és intézményesített (kutatóintézetek, állami egyetemek ), a másik, a magyarországi viszont részben költségvetési (Sapientia, Partiumi Keresztény Egyetem) részben civil, ha úgy tetszik alapítványi, egyesületi, pályázati rendszerű, amelyben a támogató szabja meg a válogatás szabályait.

A három kötetes KAB-jelentés politológiai tanulmányának a szerzője azt írja, hogy saját tudományága “semmit nem tett annak érdekében, hogy legveszélyesebb szövetségesétől, a publicisztikától elhatárolódjon.” Értem én, nagyon is jól értem, hiszen a publicisztika rendszerint nem használ tudományos fogalmakat, az úgyszintén szavakkal dolgozó politológus viszont könnyen a közírás hálójába esik.

Ezért szigorúan tudományos alapon várom a választ: hogyan nevezzük meg magunkat? 

(Illusztráció forrása: qnadam.hu)