Napok óta azon tűnődöm, nem téveszt-e szerepet a komoly sajtó, amikor komolytalan politikai kalandorok ökörködéseinek biztosít publicitást és kölcsönöz hírértéket hirtelen kelt bohóckodásaiknak? Románnak is rossz, mert embernek is hitvány pojácákkal népesíti be a média a nyilvánosság tereit (a román jelző a magyarral behelyettesíthető!), s hívja áldozatos ellenállásra vagy nemzetvédő hősi harcra buzdítással iszapbirkózásra a nemesebb és célravezetőbb munkára érdemesült közönségét közösséget. Igaz, dolgozni mindig fárasztóbb és több szakértelmet igényel, mint harcolni.

Ki ismerné ma a sajtó hathatós támogatása nélkül a Spanyolországban élő nagyromán hazafit, aki még az élő (alma)fába is beleköt és feljelentést tesz, ha az virágzáskor fehér-zöldben pompázik? Ki hallott volna az Egyesült Románia Pártról és vitéz szöcske elnökéről, aki valahányszor a román nyelv vesztét vizionálja rémálmában, nagyot ugrik, hatalmasat szól, és odadurrant egy-egy törvénytervezetet a többségi nyelv védelmében? Valószínű, hogy senki.

Ahogyan valószínű kevéssé lett volna tündöklő a karrierje Kolozsvár egykori fura urának, ha nincs gazdag hazai és külföldi sajtója. Miként kevésbé váltak volna ismertté bizonyos Alcibiade (józan kritikusai szerint Alcibidé) eszméi, politikai gondolatai a nélkül a magyar mazochizmus nélkül, amely arra késztetett ezreket, hogy az erdélyi magyar napilapok helyett a Nagy Monománia című szennylapot támogassák azzal, hogy heti rendszerességgel megvásárolták, esetleg elő is fizettek rá.

Napok óta két – fontosnak feltüntetett – téma foglalkoztatja a hazai román és magyar nyelvű médiát, implicite a közvéleményt. Az egyik a székelyudvarhelyi városi rendőrségi autó feliratozásának kérdése. Az utóbbi évek egyik legsikerültebb, legfelháborítóbb médiahoaxának átemelése a komoly sajtóba. A médiamanipulációt – mintegy megjátszva a becsületes hírszolgáltatót – azok leplezték le, akik korábban országos szintűvé dagasztották, elismerve, hogy elhallgatták: a rendőrkocsi három oldalán román, s csak egy oldalán szerepet magyar felirat, ezért a nemzetvédők, nemzetféltők, sovének és magyarofóbok megfelelő táplálása érdekében a kezdeti tájékoztatás egyoldalúra sikeredett. Valószínű a tervek szerint, fűzöm hozzá.

Érdekes szakmai és etikai kérdés lenne azt is megvizsgálni, jó-e az, ha az ősközösségi médiából (az Udvarhelyen fotózgató jászvásári diák, illetve a fent meg nem nevezett vitéz szöcske pártelnök Facebook-oldaláról) kritikátlanul emelünk át álhíreket, s növesztünk a komoly sajtóban bolhából elefántot. Magyar és román oldalon egyaránt. Növelve ezzel a román – félretájékoztatott –  olvasó  magyarellenességét, illetve felszámolva a magyar olvasó maradék komfortérzetét.

Mert mi mást eredményezhet a múlt hét második legolvasottabb hírének terjesztése, miszerint a magyar nyelvhasználat korlátozását célzó törvénytervezetet terjesztett be a Parlamentben az Egyesült Románia Párt alapítója és képviselője?

Minden erdélyi magyar lapból és portálról elolvasásra elém tolakodik, hogy a törvénytervezet benyújtója megtiltaná a romániai közintézményeknek, állami hatóságoknak és önkormányzatoknak, hogy szóban vagy írásban a román nyelven kívül bármilyen más nyelven kommunikáljanak. Előírná, hogy a települési vagy megyei képviselőtestületek üléseit kizárólag románul tartsák. A közérdekű feliratokat csak románul lehetne feltüntetni Romániában.

Ezen kissé mosolygok, mert azon morfondírozok, vajon az abszolút közérdekű WC feliratot BC-re (buda comunală) változtatnák. De tapasztalatom szerint olvasóink nem minden esetben élnek a humor gyógyító eszközével, ha ilyen gyomorszorítóan, -facsaróan komoly ügyről van szó.

Mire hajlamosabb hát az erdélyi magyar újságolvasó? Arra, hogy kielemezze: mekkora parlamenti erőt képvisel az ERP, érvénybe léphetnek-e olyan megszorító előírások, amelyek ellentmondanak hatályos és Románia parlamentje által ratifikált uniós szabályozásoknak, hogy hogyan is lesz egy törvényjavaslatból törvény? Vagy inkább arra, hogy összeszorult szívvel, magába roskadva megállapítsa: a nagyvilágon e kívül mindenütt van számunkra jobb hely, a román politikusok legfontosabb törekvése kiszúrni velünk, elsorvasztani a nyelvünket, megnyirbálni jogainkat, elűzni minket szülőföldünkről?

Talán nem túlzó félelem, ha azt gondolom, a szándékos és/vagy akaratlan médiamanipuláció hatására inkább az utóbbira gondol.

Talán a sajtónak nem a politikai kalandorokról kellene elsősorban szólnia. Talán nem kellene számukra akkora publicitást biztosítani, hogy abból ők választási tőkét tudjanak kovácsolni.

Ők csak a névtelen hullócsillagok.

Mint látják, sem a már kiégettek, sem a politikai éjszaka firmamentumán jelenleg talmi fénnyel villogók nevét nem írtam le. Nem is fogom már soha.