Nincs szerencséje a kormánynak a borravaló megadóztatásával. Először a pár lejes jattokkal próbálkozott, de csakhamar kiderült, a törvény kivitelezhetetlen, hiszen nincs az a hivatal, amely számon tarthatná a borravalóként otthagyott apró összegeket. Most viszont a kormány nagyot gondolt: adót vetne ki az orvosok hálapénzére is. Ez már valóban komolyabb összeg lenne, Victor Ponta miniszterelnök már ki is fejtette véleményét a majdani törvény kapcsán. Ezek szerint a még a románnál is civilizáltabb társadalmakban törvénytelennek számító hálapénz (jatt, borravaló, csúszópénz, kenőpénz, baksis) nyomban törvényessé válik, ha azt az orvos adózik érte, illetve nem követeli ki, és ha az összeget a gyógykezelés végén kapja meg.

Úgy tűnik azonban, ez a törvényt sem lehetne a gyakorlatban alkalmazni. Félő, hogy lesznek betegek, akik mondjuk műtét előtt utalást tesznek ugyan a hálapénzre – aztán meggyógyulva, a kórházat elhagyva könnyedén megfeledkeznek róla. Lehetnek rosszindulatú páciensek is, akik feljelentik az orvost, hogy kikövetelte a borítékot. Az orvosnak tehát ahhoz, hogy fedve legyen, mondjuk elismervényt kellene aláíratnia a beteggel, hogy önszántából adott hálapénzt. A beteg írásos nyilatkozatát pedig alighanem közjegyzőnek kellene majd hitelesítenie.

Nehezen teljesíthető a kormánynak az a feltétele is, hogy csakis a gyógykezelés után vegye át a hálapénzt. A műtét esetében ez könnyen teljesíthető: az operációt követően hazabocsátott beteg gond nélkül letejelhet az orvosnak. De mi történik akkor, ha valakinek krónikus betegsége van? Amelynek kezelése hónapokig, sőt, évekig eltarthat? Vagy mit tegyen a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő páciens? A hálapénzt a család tagjai majd akkor adják át a dokinak, mihelyt megállapította a halál beálltát? Ez valahogy úgy festene, mintha a családtagok fizetnének az orvosnak, amiért eltette láb alól a beteget…

A kormány alighanem kizárólag a hálapénz megadóztatásáért törvényesítené a plusz juttatást. Azt nyilván nem ismerné be, hogy minderre az állampénztár lyukainak betömése miatt van szükség, ehelyett viszont egészen jól hangzó érvei lehetnének. Például azt állíthatná, hogy az ily módon befolyó összeget az egészségügyi szolgáltatások, a kórházi körülmények javítására fordítaná. Sőt, amolyan bónuszt is adhatna azoknak az orvosoknak, akik a legtöbb hálapénzt kapnák és így nyilván a legtöbbet adóznának.

A gond megint csak az, hogy senki sem tudja, mekkora összegek lapulnak a borítékokban. A probléma faluhelyen pedig szinte megoldhatatlannak tűnik, hiszen ott a betegek pénz helyett többnyire tyúkot, libát, tojást, pálinkát visznek a doktornak. A tyúk nyaka és farháta, illetve a combja és mellehúsa bizony nem egyenértékű falat. Hogyan lehetne tudományosan megállapítani egy tyúk adózandó 16 százalékát, úgy, hogy senki se járjon rosszul? (Az állam feltehetően úgy gondolná, elviszi a tyúk combját és a mellét, a többi a dokié.)

De városon, a „pénzes hálapénzek” esetében is komoly gondok mutatkoznak. Könnyen megtörténhet, hogy a beteg és az orvos összejátszik, kisebb összeget vall be, hogy szegény dokinak ne kelljen már olyan sok adót fizetnie. A borítékot ugyanis a páciens nem hivatalos közeg előtt nyújtja át a doktornak, hanem többnyire az orvos zsebébe csúsztatja, mondhatnánk azt is, hogy beszennyezve ezzel a makulátlanul fehér orvosi köpenyt.

No persze, az orvosi köpenyt ki lehet mosni.

Fotó: suntechungary.hu