Mindig is csodáltam egyes politikusok bátorságát. Olykor, akár egyetlen mondatban, olyan értékitéleket fogalmaznak meg, amelyek tökéletes ellentétben állnak nem csupán a józan ésszel, a mindennapi gyakorlattal, hanem a történelmi tapasztalattal is.

Azt mondja egy nemrég közölt, rasszista felhangoktól egyáltalán nem mentes interjújában Magyarország volt miniszterelnöke, Boross Péter, hogy „az unió egyre-másra igazolja impotenciáját, ezzel is bizonyítja azt a tételt, hogy a történelemben nagy birodalmak csak hódítás útján tudtak létrejönni, közösségi megegyezéssel még sohasem.”

Szóval az unió a azzal a gyönyörűszép álommal, hogy a második világégés után, legalább Európában, véget lehet vetni a háborúknak, mindenhol érvényesíteni lehet az emberi jogokat, közös értékeket lehet teremteni, fokozatosan ki lehet egyenlíteni az élet minőségének a legfontosabb mutatóit, meg lehet szüntetni a népeket elválasztó és elszigetelő határok kényszereit, minden apró változást közösen és majd minden európai nyelven meg lehet tárgyalni, szóval az unió ezekkel a célokkal, amelyek követésében több mint két tucatnyi ország értett egyet és a többiek is kézzel-lábbal oda kapaszkodnak, tehetetlen és eleve elhibázott úton indult a jövő felé. Olyan, úgymond európai birodalmat, amely képes felvenni a gazdasági versenyt mondjuk az Egyesült Államokkal, az ázsiai nagy- és kis tigrisekkel, a dél-amerikai gazdaságfejlesztőkkel és így tovább nem közös megegyezéssel, hanem csak hódítással lehet létrehozni. Egyetlen és erős kézzel, ahol az érvényesül, amit valaki megmond, minden más gondolat, eszme, meglátás fölösleges, a tárgyalások, az egyezmények, a szerződések, a szabályozások lesöprésre érdemes vacakok, balliberális kellékek.

Már vártam, hogy most következik az uniós intézményrendszerek bürokráciájának oly sokat hangoztatott jelképe, az uborka görbületének a szabályozása, vagy a magyarországi gazdasági alappillérének a megbontására irányuló alattomos merénylet, a libatömés visszaszorítására tett jánlás, dehát ezúttal mindkettő elmaradt.

Viszont sikerült az európai bizottság elnökét felszögezni a céltáblára: „Egyébként is óriási politikai hiba volt azt a Jean-Claude Junckert megválasztani bizottsági elnöknek, aki korábban csak egy városnyi országot, Luxemburgot vezette. Nem is érezhette azt eddig, hogy egy állam alapvetően más viszonyrendszerben él, mint egy város. Ez nem túl jó ajánlólevél egy nemzetállamokat tömörítő közösség vezetésére. A bizonytalansága és a hozzá nem értése is ebből származik “

Igaz, hogy Luxemburg nem város és jómagam is tudom bizonyítani, hogy az ország hosszában több mint száz kilométert autózik az ember – nem bankok, hanem kiválóan megművelt mezőgazdasági területek, szölőültetvények és nagy iparvállalatok között - , amíg egyik végéből a másikba eljut, de ez a legkevesebb: az unióban ugyanis, nem úgy, mint a birodalmakban, még a választásoknál is több vélemény ütközik és minden további nélkül elfogadják a többség akaratát. Ráaadásul Juncker valamit csak tudott, ha az egy főre eső jövedelem – még Svájcot is meghaladva – éppen a 116 önkormányzattal rendelkező Luxemburgban a legmagasabb, a bel- és külpolitikában pedig a jobboldaltól a baloldalig közel tucatnyi párt vitatkozik, tárgyal és mondja a magáét, amíg kialakul a közakarat. És aligha lehet mindezt a pénzügyi „kizsákmányolás”, az „adóparadicsom”, a javára írni, hanem inkább azt kellenne észrevenni: egy kis ország a maga jól működő intézményrendszerével, a maga mögött hagyott viharos történelmével képes arra, hogy saját népének jólétet teremtsen.

De Boross Péter mondott még valamit. Átlépve az óceánt úgy véli, hogy az amerikaiak „intellektuálisan teljesen alkalmatlanok arra, hogy a világ élén álljanak. Róma annak idején bölcs volt, a meghódított tartományokat ugyanis békén hagyták és a leigázottak isteneinek egy részét Rómában is hivatalosnak fogadták el. Washington ezt épp ellenkezőleg csinálja, a saját istenét, a demokráciát akarja ráerőltetni a meghódított országokra.” Nézem, hogy a számítógépek képernyői, amelyeken mikor Windows-szal, mikor iOS-sel dolgozom, hogyan pirulnak el a mondatok súlya alatt. Bizony, sem itt, sem Lincoln-tól Obamáig vagy Mark Twaintől Hemingway-en át Kurt Vonnegut-ig, vagy az Egyesült Államokban a demokrácia nyomán honos valamennyi vallásban sehol semmi, alkalmatosságot bizonyító intelellektus. Gügye, ostoba és fajankó mindenki.

Csak Én tudok mindent jól. Csak Én, a Politikus, aki kinyilatkoztatok.

Az Olvasó most azt gondolhatja: mi közünk nekünk mindehhez itt, Erdélyben?

Csupán annyi, hogy magyarok vagyunk, magyarul olvasunk. És soha, egyetlen pillanatig se vegyünk készpénznek mindent, amit a politikusok elénk tárnak, hanem minden szavukat gondoljuk át. Nem egyszer, hanem tizenegyszer.

Fotó: fidesz.hu