Olvasom, hogy egy gyermekklinikát Temesvárott önkéntesek tettek rendbe. Mázoltak, vakoltak, kőpadlót csiszoltak, vedreket cipeltek meg malteros ládát. Tették, ami a dolguk.

Tényleg ez a dolguk? Tényleg önkéntesekre vár az a számos helyreállítandó, horribile dictu felépítendő középület, műemlék, esetleg autópálya, vasútállomás, óvoda és gimnázium vagy egy csöndes, halkan zümmögő atomreaktor a telek végében?

Ha ez így elterjed, ha a lakosság mind nagyobb rétegei külön biztatás nélkül, kivezényelt munkásszázadok megalakítása és halálba hajszolása nélkül, a kényszerű és rossz emlékű hazafias munka mellőzésével, spontán, önként és dallal az ajkukon rákapnak, semmit sem akarnak kihagyni, figyelmük, akaratuk, sikerorientáltságuk a környezet minden tereptárgyára és vágyára kiterjed, és ha a hatóságok is ráéreznek a dolog kényelmes voltára, akkor itt kérem szépen és lassacskán paradicsomi állapotok kezdenek majd eluralkodni.

Gondolj csak bele, ott áll mondjuk Váradon a sok gyönyörű, de felháborítóan elhanyagolt, romos szecessziós lakóház, amelyeknek első lakói, azok leszármazottai már semmit sem kérhetnek vissza azon egyszerű oknál fogva, hogy a történelem csúnyán elbánt velük, házaikból, hazájukból kizavarta, kisemmizte, semmivé tette őket. Szóval e házak egyike éppen egy ilyen önkéntes csoport utcájának sarkán áll, és a csoport tagjai egyenként vagy tömegesen naponta elhaladnak előtte – anélkül, hogy tudatában volnának, hogy egykor ez a Grossmann/Kovátsy vagy Georgescu-Miron ház volt, csak egész egyszerűen romjaiban őrzi tagadhatatlan szépségét, az egykor tulajdonos, építész, városrendészet kiváló ízlését, mértékét –, beállítanak, meggyőzik a tulajdonost, hogy ők elvégzik a szükséges munkálatokat délutánonként, szabadnapjaikban, a nyári pihenőszabadság alatt. Tételezzük fel, hogy a tulajdonos nyitott ember, felkelti érdeklődését a kétségtelenül előnyös ajánlat, és rááll, hogy a házát helyrepofozzák. Maga is beáll a sorba. Van az önkéntesek között építész, többen értenek a kőmívesmunkához, van, aki tudja, hogyan működik a csiga, ez az egyszerű felvonó és a ház félév alatt elkészül, csudájára a szomszédságnak, a környéknek, lefényképezik az újság számra, felkerül a facebookra.

Később mások is csatlakozni akarnak a csoporthoz. És a hatóság nem akadékoskodik, hogy építési engedély, műemlékvédelmi jóváhagyás (addig ugyanis ez a szerv jóváhagyta külön okmányok nélkül is az épület romlását, elporladását...), illegális járdafoglalás az állványzat részéről, nem voltak megzsírozva hatóság kerekei, és így munka nélkül maradhat a korrupciót vizsgáló hamarfiúk maszkmestere.

A hatóság rájön: nem kell befektetőket keresni, nem kell közbeszerzési pályázatot kiírni és elcsalni, elég a tervrajzot az önkéntesek elé tenni, és havonta egyszer kimozdulni a tanácsból, ellenőrizni, gyorsabban haladnak-e, mint a fizetett kőművesek, ácsok, malteros szüzek, asztalosok, ablakráma-cserélők.

A városi képviselőtestületnek nem kell órákig vacakolnia, hogy összeállítsa az évi vagy félévi költségvetést, a beruházások rovatba csak beírják X1 csoport itt, Y7 csoport ott végzi el a munka dandárját. A városok (kisváros, mezőváros, község, falu, település, alszeg és felszeg) lépésről-lépésre haladva rehabilitálódnak (így, személytelenül), vagy visszanyerik értelmüket, szépek lesznek és (újra) működésképesek csekély költséggel. Az embernek lesz hova befeküdnie, ha beteg, lesz lakása, ha már-már hajléktalan volt, lesz autópályája, ha korábban földutakon közlekedett – és mindez önkéntes alapon, puszta lelkesedésből. Mert ilyen a mi népünk, mondják majd az ámuló külföldnek.

Az előbb valamiféle minimális kiadást is megpendítettünk. Például az egyik önkéntesnek elszakad munka közben az inge, hát a hatóság az előre nem látható költségek alapból veszen nekije egy kockás inget a turkiból. Vagy megkérnek egy rockbandát, hogy játsszon a munka önkéntes hőseinek hetente egyszer-kétszer, és az elektromos gitár áramfogyasztását gavallérosan állja a városi/községi tanács.

És persze ezek a paradicsomi állapotok sem tartanak sokáig, mert jön egy kekeckedő sajtókukac és azt kérdi, mondják, nem lehetne ezt fizetség ellenében, ahogyan gazdagék szokták békeidőben?

Ám a hatóság előrelátó, az efféle ámítókat távol tartja az építőktől. Területfenntartó házirendőrökkel. Önkéntesekkel természetesen.