Tombolt a közönség Az elveszett levél szatmárnémeti előadásán. Több, mint remek ötletnek bizonyult, hogy Caragiale világhírű művének helyszínét és vele a darab fő mondanivalóját az eredeti regáti kisváros helyett erdélyi magyar közegbe tették, s így például Tipătescuból Palaczki, Trahanachéból Tarhonyai lett. Az eltelt 130 évben már ki tudja hányadszor kiderült: a szatíra mit sem vesztett időszerűségéből, s magyar környezetben legalább úgy, ha nem még jobban hatnak a politikusok nagyotmondásai, túljátszott hazafisága, populista ígéretei, mint a románokéban, amit esetünkben a szereplők a magyar zászló lengetésével, a Kossuth-nóta és az Édes Erdély, itt vagyunk éneklésével hangsúlyoztak. (Mert, valljuk be, nem is kevesen vannak köztünk olyanok, akik hisznek a történelmi Magyarország visszaállíthatóságában – akár Putyin segítségével? –, de főleg Erdély visszaszerzésében, s eszükbe sem jut, hogy mit kezdenénk az öt-hatmillió románnal, a három-négy millió szlovákkal és ugyanannyi szerbbel... S egyáltalán, ki támogatna egy ilyen átrendezést Európában?)

A Caragiale szellemében adaptált szöveg és a színészi játék azonban mindent a fejetetejére állít, s az édes nosztalgiázás helyett pukkadunk a nevetéstől. Az előadás fő meglepetését – bár sejtettük – a vége felé kapjuk, amikor kiderül, hogy az adott magyar közösség képviselője egy sült román lett, aki csak annyit tud magyarul, hogy „az anyád”... Az illetékes bukaresti bizottságnál „ő jött ki győztesnek”.

A neves fővárosi rendezőnek, Sorin Militarunak volt bátorsága vállalni ezt a változást, ami nagyon is nyilvánvalóan fejezi ki a mindenkori román hatalom irántunk tanúsított magatartását: ott ver át bennünket, magyarokat, ahol csak tud! Köszönjük, Militaru úr, az igazi európai nyitottságot és őszinteséget, s persze köszönjük az élményt adó játékot Rappert-Vencz Gábornak, Bessenyei Istvánnak, Kányádi Szilárdnak, Ciprian Vulturnak, Gaál Gyulának,Nagy Orbánnak, Péter Attila Zsoltnak, Kovács Nikolettnek, Tóth-Páll Miklósnak és a többieknek. A darabot Seprődi Kiss Attila fordította, a dramaturg Bessenyei Gedő István művészeti igazgató és Bertódi Johanna vendégmeghívott volt. Minden bizonnyal tőlük származik a magyarosítás, a magyar környezet, de mások is adhattak hozzá ötletet. A rendező ragaszkodott hozzá, hogy a darabot párhuzamosan rendezze meg a két tagozatnál, s a két előadás feleseljen egymásnak. Sajnos, a román előadást nem láttam, de azt tudom, hogy a magyart már több román megnézte, főleg olyanok, akik jól tudnak magyarul, különben van román felirata a magyar előadásnak. A magyar színészek Románia vagy román helyett általában hazait vagy honit mondanak az adaptált szövegben. Feltétlenül Magyarországra is el kellene vinni, s talán viszik is, mert remek szatíra a hazafias nagyotmondás, a populizmus témájában.

Egyre többen vannak manapság azok a román értelmiségiek – Smaranda Enachétől a történész Lucian Boiáig –, akik Sorin Militaruhoz hasonlóan vállalják a nyílt és őszinte szembenézést saját vezetőik rossz szokásaival, s nyíltan beszélnek és írnak a román politikusok balkáni magatartásáról, amelybe a handabandázástól kezdve a nyájas szavak mögé rejtett legdurvább átverésig annyi minden beletartozik. (Nagy írónk, Illyés Gyula fordított erkölcsnek nevezte az efféle magatartást.)

Mint tapasztaljuk, az ország új államelnöke igyekszik ezen változtatni, de csak annyiban, amennyiben őt ez a változtatás nem érinti. A Romániában emlékezett óta kényes, s a politikusok által választási eszközként használt kisebbségi kérdést igyekszik elkerülni, vagy éppen ködösíteni. Mint az RMDSZ kongresszusára küldött üzenettel tette. A honlapján is olvasható eredeti szövegben példákat is említve, meglepő nyíltsággal szólt a megoldatlan problémákról, mint a már elfogadott jogszabályok be nem tartása vagy a garanciák hiánya, majd az üzenetből hirtelen kivették ezt a részt. Alkalmasint azért, hogy a román többség ne szerezzen róla tudomást s na adjon vele támadási lehetőséget.

Súgni szeretnénk önnek Johannis elnök úr! Megértjük kényes helyzetét. Éppen ezért addig is amíg a többségi lakosság jobban európaizálódik és nem veszi be Dandanache nagy nacionalista dumáját, s nyíltan kimondhatja, hogy a magyarok, szászok, svábok, romák és mások egyenjogúsága még mindig nem teljes, legutóbbi rádiónyilatkozatán https://www.maszol.ro/index.php/belfold/47611-johannis-a-magyarok-sok-kovetelese-jogos is felbátorodva javasolnánk: mindenkitől kérje, sőt követelje a törvények betartását! Származás, nyelv vagy akár régió említése nélkül. S ezzel külön semmilyen réteget nem sért. Ha Krajován ki lehet tenni a régió és a város zászlaját, akkor Sepsiszentgyörgyön vagy Csikszeredában miért büntetik? S miért járnak a rendőrök Marosvásárhelyen leszedetni az utcák kétnyelvű feliratát, miközben Segesváron és Szebenben, ahol nincs se szász, se magyar húsz százalék, nem járnak? S a MOGYE-ra is van megoldás: a vonatkozó jogszabályt más, kevésbé alkalmazott, de mindenkit érintő törvények alkalmazási kötelessége közé tenni, s akkor már nem magyar ügy! Ne csak saját tanácsadóira figyeljen, Elnök úr!

Ui. Még annyit, beszéltem egy-két itteni hőbörgővel, aki szerint a magyar zászló állandó lobogtatásával meggyalázták ezt a jelképünket. Messze nem értették, miről van szó. A nagy többségnek más a véleménye. Meggyalázzák rendszeresen odaát, azzal, hogy még a fenekükre is zászlót és koronás címert tesznek. Ezzel próbálják elterelni a figyelmet a bajokról.