Nem ám. Rákapott, á dehogy arra, amire te gondolsz P-vel, hanem V-vel, mint vér, hemoglobin és más humán vegyi összetevőkből álló anyag módszeres ontására. Ez a diktátorok egyik kedvenc időtöltése, amely megunhatatlan. (Ezért is nézünk mi, békés állampolgárok esténként véres krimiket, rémdrámákat, fényírdai vámpírosító thrillereket.)

Miként szavahihető dél-koreai források szétspriccelték, ez volt a tízedik eset, amikor környezetének tagjaiból kiszemelt egy újabb kísérleti áldozatot és nyilvánosan kivégeztette. Volt ebben a sorban már táncosnővé fejlesztett, félredobott szerető és majdnem élettárs, nagybácsi, vér- és vizeletrokon, magas rangú főcivil és tisztségviselő. Legalábbis azok, akik abban a megtisztelő kiváltságban részesültek, hogy nyilvánosan kivégezhették őket, a diktátor nagyobb szórakozására és a beavatott meghívottak tanúságára és kommunista szellemük edzésére, üdvére.

Hiszen a látvány önmagáért beszél és egy valamire való véreskezű diktátor ezt megosztja népével, a szocializmust és kommunizmust hősiesen felrobotoló és lelkesen ostobává tett tejtestvéreivel.

A kivégzés módja pedig a kommunista rendszer felsőbbrendűségét jelzi rendületlenül, midőn teljesen újító módon az új típusú ember, a homo communalis megtévedt tagját légvédelmi rakétával lövetik szét. Ezzel egyrészt megtakarítja a végtiszteletlenséggel járó költségeket, és nullává teszi azt a helyet, valamint az alkalmat arra nézve, hogy a mégis létező ellenzék vagy a lebarmolt rokonság az áldozatok sírhelyét fölkereshesse, ott engesztelő áldozatot mutasson be a buddhizmus szabályai szerint kommunista üdvéért (vagy sintiista szertartásokkal állítsa helyre becsületét), hiszen a kivégzett tábornok testmaradványai akkora területen porladtak szerte, amekkorát az szegény katona bácsi haptákban, gyalog, katonai parádékon az allegórikus targoncán, esetleg a jak vontatta harci gépkocsiján soha bejárni nem tudott volna életében.

Mindez azt erősíti meg, ha figyelmesen követted az észak-koreai történéseket és fejleményeket, hogy Románia sem kerülhette volna el a fejlődésnek ezt a szédítően humanista fokát, ha 89-ben nem áll be az elképzelhetetlen üzemzavar. Ez következik logikusan/óhatatlanul egy efféle társadalmi és társadalomellenes, a demokráciát csak nevében hordozó rendszer lényegéből, mint amilyen a maoista, a kim-ir-szeni vagy ceauşescui diktatúra. Emlékszel, még ezért lelkesedtek jólszituált burzsoácsemeték, ultravörös fiatalok 1968-ban és lila értelmiségi szalonkák Párizsban, a nyugati jólét kellős közepén tenyésző marxológusok.

Nyilván tetszik KNDK a rendpártiaknak, az erőskéz- és biztosan kirúgó lábpolitika híveinek, a Putyin-barátoknak, akik máris kacérkodnak a halálbüntetés visszavezetésével. Amint kilépünk Európából, a földrajzi távolság ellenére szellemi szomszédjainkkal az észak-koreai rendszerrel és embereivel találkozunk. Ők fogadnak majd lelkesen vörös lobogók alatt.

Előretekintő elmék már azt latolgatják, mikor állnak elő az észak-koreai atomtudósok a személyre szabott atombombácskával, melyet azoknak szánnak, akik el mernek bóbiskolni a vezér végeérhetetlen diskurzusai alatt, vagy óvatosan kritizálni merik a vezért, aki nem elég vérszomjas, vagy mert csukaszürke formaruháján fölfedeznek egy vörösnek látszó foltot, ami akkor kerülhetett rá a szeretett vezérre, amidőn szívélyesen elbeszélgetett a kivégzésre megérett, mit sem sejtő párttaggal.