Ágoston Hugó: Felkavaró dolgok

Európa, Győzelem napja. Felkavaró az emlékezés a sok millió áldozat, a háború rémségei, a nagyhatalmak olykor furcsa viselkedése miatt – ugyanakkor hetven év múltával a kollektív emlékezet mintha mind tehetetlenebb lenne a történelem vak erőinek visszatérésével szemben. Felkavaró, hogy egyes országokban az évforduló napján is nagyon kevés szó esik arról, hogy az áldozatos harc és a szövetségesi győzelem alapjában véve a radikális tekintélyuralmi nacionalizmus ellen, a fasizmus/ nácizmus ellen született. És már a győzelemért elesettek iránti kegyelet okán erősen kérdőjeles a moszkvai emlékösszejövetel bojkottja. Az orosz elnök viszont a hetvenedik évfordulón külön kihangsúlyozta a német antifasiszták szerepét! Jelentőségteljes az is, hogy másnap Angela Merkel német kancellárral együtt koszorúzta meg Moszkvában, a Vörös tér közelében lévő Sándor kertben az ismeretlen katona sírját.

Tekintélyuralom, nacionalizmus, és tegyük hozzá: a nemzet kollektivista egységesítése totalitárius állammá, a liberális demokrácia elutasítása, a saját etnikum felsőbbrendűségébe és dicső múltjába vetett hit, az osztatlan hatalomra való törekvés – felkavaró, hogy ezek az eszmék ismét mennyire kísértenek, olykor nem is leplezetten. Mint ahogyan felerősödnek Európa-szerte az antiszemita, intoleráns, holokausztagadó hangok is. A másik embertelen totalitárius rendszer diverziója, kommunista szlogen lenne csupán, hogy a fasizmust/nácizmust győzték le hetven évvel ezelőtt a szövetségesek? (Akik aztán ellenséges tömbökké váltak szét, a történelem immanens logikája szerint.) Törvényszerű, hogy az egyiket – vagy a faji ideológiát, vagy az osztályideológiát – el kell fogadni ahhoz, hogy a másik elítélésének nyomatékot adjunk?

Felkavaró, hogy európai ünnepek évadán az illiberalizmus és a halálbüntetés után – amelyek kiváltották az európai vezető fórumok példátlanul erélyes tiltakozását, odáig elmenően, hogy Magyarországot a kiutasításig elmenő büntetéssel sújtják – Orbán Viktor a Győzelem napján, egy találkozón újabb hagymázas tézisekkel állt elő. Kisebbségiként, romániai magyarként, az RMDSZ szavazójaként nehéz olyasmit hallanunk, hogy a magyar kormányfő – az érdekvédelmi, nem kormányzati civil szervezetek elleni indított putyini ihletésű hadjárata után – elutasítja azt a nézetet, amelyik „az egyén szabadságjogait előnyben részesíti a közösség jogaival szemben”. „Ez az az oldal, amelyik azt hirdeti, hogy a szabadságjogok megszabadíthatják az embereket a nemi identitásuktól és az Isten általi teremtettségtől”, így az orbáni szellemi bűvészmutatvány. Mintha a szabadságjogok kiátkozását hallanánk, kreacionizmussal megspékelve... És akkor mi most érdekvédelmi és civil szervezeteinkkel együtt mégis hova álljunk? Jók lennének persze a kollektív jogok, de nincsenek, a szabadságjogainkról – a természetből, nem a jogból eredő személyes szabadságról, a hivatás, az oktatás, a gondolatközlés, a bírálat, a véleménynyilvánítás, a szabad mozgás, a szexuális élet szabadságáról, mindezek szabad alakításának jogáról – mondjunk le? De akár az „Isten általi teremtettség” kérdésével is – mit lehet kezdeni komplex, dinamikus világunkban? Felkavaró. Mint ahogyan felkavar annak a felismerésnek a sóvár kimondása is, hogy „az autokrata rendszerek jobban teljesítenek, mint a liberálisak”, továbbá, hogy „ez új idők kezdetét jelenti, és aki nem tud váltani, az veszít, és alárendelt szerepe lesz a világban”. Itt már minden bizonnyal tényleg nincs helye a vitának.

Románia ugyanúgy nem vette ki a részét a győzelem évfordulója alkalmából rendezett ünneplésből, igaz, megadta a módját az ünnepnek – bár kevésbé a fasizmus fölött a nagy kiugrása-átállása után aratott győzelem megünneplésének, hanem a királyság napjának, jó ez is. Korábban a Győzelem napját Ceauşescu május-elejei ünnepi ámokfutásai szorították háttérbe, erről érdekesen ír Markó Béla tegnapi Ne várd a májust... című Kentaurbeszédében.

De történnek felkavaró dolgok az ünnepektől függetlenül is, ha felkavarónak érezzük (és jómagam annak érzem) azt is, amire nem tudunk racionális magyarázatot találni. Régóta foglalkoztat például, hogy mi a titkuk a jobboldali vezetőknek, akik az utóbbi időben, kísérteties hasonlósággal, a döntő forduló előtt közvetlenül fordítják meg gyökeresen a helyzetet sima győzelemre, ellentmondva elemzéseknek, előrejelzéseknek, közvélemény-kutatásoknak. Romániában az első ilyen 2004-ben történt, amikor az egyik jelölt (fővárosi polgármester) a szavazási láz teljében kiállt és súlyos vádakkal illette opponensét valamilyen számítógépes szoftverekkel kapcsolatban. (Utána erről szó sem esett, viszont 2009-ben többek között valamilyen szoftver is szerepet kapott, a párizsi villámszavazásokon kívül, a világraszóló választási csalásban!) A legújabb román példa a mostani elnöké, aki a külföldi szavazás keltette zavar közepette tíz százalékos hátrányt váltott át tíz százalékos előnnyé. Igen, a rémhírek királycsináló szerepét kellene megvizsgálni. Nyomasztó eset az izraeli Benjamin Netanjahu miniszterelnök vezette jobbközép Likud párté, amely szintén az előrejelzésekre alaposan rácáfolva jelentősen legyőzte a balközép Cionista Tábort a márciusi előrehozott parlamenti választáson. Egy radikális arabellenes beszéddel, vagyis a kisebbségi kártyát elővéve változtatta meg a kormányváltó hangulatot az utolsó pillanatban, utána békülékenyen bocsánatot kért az izraeli araboktól, amiért „a választás napján tömeges szavazásukkal riogatva mozgósította saját szavazótáborát”. Az unió- és bevándorlóellenes hangulatot lovagolta meg a minap James Cameron, meglepve ellenfeleit. Orbán Viktor jó barátja rövidesen tömegével küldheti haza a kint dolgozó kelet-európaiakat, köztük magyarokat is.

Túlzottan érzékenyek lennénk? Olyan könnyű felkavarni minket? Kisebbségi sorsunk fenyegetettségei közepette rémeket látunk ott is, ahol nincsenek, ahol mindössze a történelem végzi elnagyoltan, darabosan, ellenőrizhetetlenül és elkerülhetetlenül a munkáját? Meglehet. De a kevésbé érzékenyeknek is vigyázniuk kellene. Mert valami alól ők sem kivételek: nem általuk, hanem velük történik, ami történik. 

Kimaradt?