Ambrus Attila: Kinek ura a cenzúra?

A maga ura-e Románia elnöke, Klaus Iohannis? Esete az RMDSZ-kongresszussal azt valószínűsíti, hogy nem az. S ha nem, ki az, aki előzetesen közzé tett véleményét – még ha tanácsosa írta is – cenzúrázza? Aki megmondja, hogy mit és hogyan gondoljon az államfő, s mit mondjon ki abból, amit gondol.

Felkaptam a fejem arra az üzenetre, amelyet az államfő az RMDSZ-hez intézett. Nem magvas gondolatisága miatt, hanem azért, mert általánosságokba fulladt, bikkfanyelven fogalmazták. Öncenzúrát gyakoroltam és nem írtam le, hogy a volt kommunista diktátor, Nicolae Ceauşescu beszédeinek szellemében fogantatott. Még zajlott a kongresszus, amikor szombaton az erdélyi magyar lapok némelyikében korszakalkotóként tálalták az elnök üzenetét. Volt, aki egyenesen rajongott: A román pártok vezetőinek bókjai, hízelgő szavai elnyomták az egyik leglényegesebb üzenetet, amely az RMDSZ kolozsvári kongresszusára érkezett – írta. Azok az újságírók vélekedtek így, akik ott sem voltak a kongresszuson, de iróasztal/zsurnalisztákként az Elnöki Hivatal honlapjáról idézték Iohannist: „Bár az RMDSZ által is képviselt párbeszéd-modell sikeres, sok még a tennivaló olyan kisebbségi célkitűzések elérésében, mint a törvények által rögzített jogok gyakorlati érvényesítése vagy a nemzeti identitás megőrzését szolgáló garanciák javítása.”

Valóban fontos lett volna mindkét elnöki megállapítás, főként az, hogy sok még a tennivaló Romániában a kisebbségvédelem terén, főként annak az ismeretében, hogy korábban Klaus Iohannis Németországban azt nyilatkozta: „Nincs magyar kérdés!” Fontos, ha elhangzott volna. De nem hangzott el. Csak az Elnöki Hivatal honlapján volt olvasható. Amíg el nem távolították onnan is, és nem került fel helyébe az a blabla, amit az államfő tanácsosa eldarált a XII. RMDSZ-kongresszuson.

Véletlen vagy sem, időközben lemondott Iohannis sajtószóvivője, a jeles író Tatiana Niculescu Bran. Azzal az ürüggyel, hogy nem sikerült olyan jó kapcsolatot kialakítania a sajtóval, amilyet szeretett volna.

Jogos a kérdés: Klaus Iohannis államfő maga cenzúrázta-e a politikailag korrekt, de a román nacionalizmussal ellentétes irányú szöveget vagy valaki cenzúrázta az elnököt? Előbbi esetben gyáva, utóbbi esetben báb.

Az bizonyos – írja az Active Watch bukaresti sajtófigyelő ügynökség –,  hogy Klaus Iohannis elszalasztotta azt a lehetőséget, hogy felelős elnökként viselkedjen, hogy felvállalja a többség és kisebbség közti párbeszéd moderálásának a szerepét.

Mi, néhányan, akik nem hiszünk a politikusok messianisztikus szerepében, már azelőtt tudtuk, hogy nem vállalja fel, mielőtt leírta volna könyvében: „Román állampolgár vagyok, meggyőződéses román és német etnikumú. Az etnikai származás fontos – és örömünkre, valamennyi kisebbség örömére – Romániában elfogadott dolog, és ennek kapcsán meg kell mondanom, Románia pozitív és példamutató szerepet tölt be Európában azzal, ahogyan formálisan és informálisan bánik kisebbségeivel”.

Úgy tűnik, Iohannis azoknak az erőknek a foglya, akiknek stílusa – kiderül ez az RMDSZ-kongresszuson felolvasott, minden jel szerint előzetesen cenzúrázott levél stílusából – a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveit, szellemét idézik (meg). Akik számára jó ajánlólevél volt az a jellemzés, amelyet Iohannis felfedezője, korai mentora, Crin Antonescu rajzolt róla: „Olyan ember, aki keveset beszél, és annyit gondolkodik, amennyit beszél.”

Talán eljön az az idő, amikor a nagy reményekkel megválasztott elnök elgondolkodik azon, hogy mégis csak ő az állam feje. Akinek a feladata nemcsak a szintén a hetvenes évek elejét idéző észak-atlanti körút vatikáni vizitációval megspékelve, hanem egy ország modernizációjának katalizálása. Példaként nemzettársa, I. Károly állhat előtte.

Ennyit várok Iohannistól.

Azt már nem, hogy a kisebbségek és a többség közti párbeszéd kezdeményezője, moderálója legyen. (Noha ez is az államfő feladatai közé tartozik, akár politikai, akár nemzeti kisebbségek kérdéséről lenne szó.) Amint az Active Watch bukaresti médiafigyelő intézet megállapította: az RMDSZ-nek címzett eredeti üzenet cenzúrásával, majd visszavonásával az Elnöki Hivatal honlapjáról Klaus Iohannis „elszalasztotta azt a lehetőséget, hogy felelős elnökként viselkedjen, felvállalja a többség és kisebbség közti párbeszéd moderálásának a szerepét.”

Az Active Watch bukaresti sajtófigyelő ügynökség egyébként felszólította az államfőt, ismertesse a hazai kisebbségekkel kapcsolatos álláspontját. Erre azonban valószínűleg addig várni kell, amíg Iohannis főnökei – azok, akik a beszédét annak megjelenése után cenzúrázták – nem közlik vele, hogy mit is gondol ő valójában.

Kimaradt?