Papp Sándor Zsigmond: Receptek, fifikák, kudarcok

Új vezetője lesz márciustól a Magvetőnek, s ez nyilván az a hír, ami mellett senki sem tud elmenni. Mármint sem szerző, sem olvasó.

A Morcsányi-korszak ugyanis már most legendás. Az ő idejében vette át a pécsi Jelenkortól azt a szerepet, amit az nem tudott teljesen kifutni: a kortárs magyar irodalom legfontosabb és megkerülhetetlen műhelyévé vált. Aki pedig egyszer is hallotta, ahogy Morcsányi Géza irodája kényelmében nemet mond a kéziratára, a maga bársonyos és bariton hangján, az örökre megtanulta, hogy hol lehet és lesz a helye. Az meg pláne, akinek igent is leheltek ugyanazon díszletek között.

Persze ez csak legendaként igaz. A kép ennél árnyaltabb. Mert hiába is a Magvető a magyar irodalmi élet Rolls Royce-a, nem minden kigördülő kocsiból lett álomverda. Sok összetevője van ennek, válság, minőség és főként szerencse, de az is biztos, hogy nem mindegyik szerzőjét tudta vagy akarta úgy kezelni a Magvető, ahogy azoknak kijárt volna. Hogy csak hazabeszéljek egy kicsit: Nagy Koppány Zsolt vagy Vida Gábor regényeit (hiába sokadik könyvük volt már a kiadó színeiben) mintha elnyelte volna a könyvkiadás feneketlen és éjsötét kútja. Még az sem vert nagy visszhangot, amikor elérték a kút alját. Pedig: fontos és jó könyv mindkettő.

Rossz nyelvek szerint a kiadó inkább csak a hátteret adja, minden más a könyvre és a szerzőre van bízva, annak szerencséjére vagy épp az önmenedzselési képességeire. Tóth Krisztina, Grecsó vagy Dragomán is inkább magát építette fel szívós munkával, semmint a kiadó profin működő marketing-gépezete. Ami így, ebben a formában, ha nem is teljesen igaz, ám mégis van benne valami. Az viszont biztos: az egyszer már befutott szerzővel sok dolga nincs a kiadónak, hiszen a beindított gépet sokkal nehezebb megállítani, mint mozgásban tartani.

Az új vezetőnek, Nyáry Krisztiánnak lesz tehát a dolga, hogy ne essen ugyanabba a kútba Potozky megjelenés előtt álló első regénye, vagy azok a fiatalok, akik még csak most igazolnak majd le a kiadóhoz. Aki majd jobban meglátja a marketing-lehetőséget az olyan, a népszerűséget minden ízében magában hordozó könyvekben, mint Babiczky Magas tengere, amely azért tart ott, ahol, mert Tibor felesége viszonylag jól ért ahhoz, hogy miként kell láthatóvá tenni a minőségi terméket. Mert nem csupán az az érték, ami annak készült, hanem leginkább az, amit annak is látnak. Egyáltalán: észrevesznek.

És ez érthető: túl sok könyv jelenik meg, így az elmerülés veszélye fokozottan fennáll. Ám egy idő után összeadódik az elemek: a sikeres könyvbemutató, az interjúk és a dicsérő kritikák. És ehhez már csak egy olyan kiadó kell, amelyik pontosan érzi a siker lehetőségét, és maga is hozzá tud tenni, és főként nem rontja a szerző esélyét azzal, hogy addig húzza az utánnyomás lehetőségét, ameddig csak tudja. Amíg két példány még kapható Ököritófülpösön.

És ez még nem is kirívó példa és nem is csak a Magvető esetében, hogy az éppen csapból is folyó író könyvét nem lehet kapni a boltokban. Ez pedig egyértelműen a kiadó felelőssége.

Az a minimum, hogy drukkolunk, hiszen az igényes irodalomnak most úgy kell a siker, akár a jó falat. A mai szerzők számára szinte már mondai jelentősége van a korábban irdatlanul jól fogyó Jadvigáról, Fogságról, vagy Harmóniáról. Az aranyévekről. Jó regények voltak azok, jó időben, figyelmes olvasókkal. Vajon megismételhetőek? Minden bizonnyal. Dragománnak vagy Grecsónak sem kell szégyenkeznie a példányszámok tekintetében. Ám a nagy kérdés mindig az, hogy mi lesz azokkal, akik így, vagy nem jobban írnak, ám a gépezet mégsem kapja őket ilyen vehemenciával a hátára. Ahhoz kell egy igazán jó szakember, hogy ezt az időszakot is ki tudja bekkelni kiadó és szerző is. Részsikerekkel, bármivel. Mert Szilasi, Szilágyi István vagy Vida is kiváló író (bárki folytathatja vagy alakíthatja a névsort). Csak épp nem sztáralkatok, és soha nem is lesznek azokká. Vagy a szerencse hiánya miatt, vagy mert igen rosszul főznek (bár ezt még nem ellenőriztem le).

Szóval ide kellenének az igazán jó receptek egy olyan szakmában, amely mindig csak hallomásból kotyvaszt sikert és kudarcot.

Folyton alakítva a hozzávalókat. 

Kimaradt?