Székedi Ferenc: Huszonöt év
Pro domo…. Beszéljünk egy kicsit haza, a saját médiánkról. A témát a Szatmári Friss Újság 25 éves születésnapja, pontosabban a róla szóló beszámoló juttatta eszembe. Felvillant bennem, hogy negyedszázada micsoda diadalt ültek a romániai magyar napilapok, illetve hetilapok, irodalmi lapok. Sok-sok gyors újraindulást, hatalmas példányszám-ugrásokat és rengeteg új cím megjelenését látom magam előtt: emlékszem, ahogyan azokban a napokban, illetve a rákövetkező hetekben és hónapokban egymást követték az újabb meg újabb lapok. Csupán Csíkszeredában magyar nyelvű sportújság jelent meg napilapként, majd karikatúrákkal teli, közéleti szatirikus hetilap (Tromf), különböző, bulvárra hangolt és akkor még copy-paste nem lévén, magyarországi lapokból átvett szövegek alapján rögtönzött erotikus hetilapok.
Azután pedig nem csupán a Székelyföldön – ahol minden város és minden egyesület akart magának valamiféle lapot –, hanem Kolozsváron, Nagyváradon is magasra csapott a szabad közlés vágya: új irodalmi lapok láttak napvilágot, menetközben Máramaros, a Szilágyság is felzárkózott, a Bánát sem hagyta magát, Beszterce is csatlakozott a kórushoz. Talán csak Kuszálik Péter tudná megmondani, hogy korabeli sajtótörténetéhez hány helyről szedte össze az adatokat és a példányokat.
Emlékszünk még? Megszűnt a telex, de megjött a fax, segélyként indulva, de üzletre váltva behurcoltak olyan kezdetleges számítógépeket, amelyek máshol már a kutyának sem kellettek. Svájcból, Németországból tonnaszám érkeztek az ott már nem használt, de egy írógép-bejelentésre kényszerített erdélyi újságíró szemében meg mindig gyöngyszemnek tűnő táska- vagy elektromos írógépek. És máshol már kidobott, kopott nyomdagépekkel indultak az új offszet-nyomdák, amelyek csakhamar kiszorították az ólom alapú nyomdászatot, a lynotipeket, azokat a sorszedő gépeket, amelyekkel olyan sikeresen leszámoltak, hogy már múzeumba való hírmondó sem maradt belőlük.
És visszatértek újra a hazai magyar közszolgálati rádió- és tévé műsorok, miközben az újságok meg egymás után kezdtek bukdácsolni a papír-, majd a gazdasági válság újabb meg újabb hullámain. Előtörtek a helyi televíziók, majd helyi rádiók. És emlékezzünk arra is, ahogyan létrejöttek a kisebb-nagyobb helyi és országos kábeltévés hálózatok, hogy majd a nagy hal-kis hal elvén csak a nagyobbak maradjanak meg.
És azt se feledjük, ezekbe kapaszkodva miként tört előre Erdélyben a magyarországi média, kezdetben csupán a Duna TV lelkesítő úttörésével, majd minden mással, kivéve a Kossuth-rádiót, amelyet számunkra magyarázat nélkül kiemeltek a középhullámról. Többek között a magyarországi tévédömping azután mellékvágányra helyezte a helyi, erdélyi tévéket, jónéhány munkatársukat ilyen-olyan módszerekkel magukhoz csábította (ami végül is sokuk számára szakmai és megélhetési túlélést jelentett).
Menet közben elősomfordált a politika is, tulajdonosi részekkel és szerkesztési elvekbe való beleszólással kérve a támogatások méltányolását, mindeközben pedig kezdetben csupán elektronikus levelekkel, később viszont a Földbe csapodó meteorit robbanásával átdübörgött az erdélyi magyar médián a világháló. És csakhamar az internetes közösségi felületek kihúzták a talajt a szakma alól is, hiszen megszűntették a hírforrások egyediségét, majd mindenkit egyidőben tartalomgyártóvá- és fogyasztóvá alakítva át, olyan ezer- és milliószemű civil médiát hozva létre, amellyel hírközelésben lehetetlen versenyezni.
Az újságírók számára kemény volt ez a negyedszázad, talán csak az egykori telefonos kisasszonyokkal bánt el mostohábban a sors. Ma, amikor bárhol, bármikor minden hallható, látható és olvasható, talán megint Kuszálik Péterre várna, hogy összegezzen: hogyan is állunk az erdélyi magyar média tekintetében?
Egy erdélyi magyar lapcsalád, amely magyarországi pénzek nélkül, saját előfizetőkből és reklámokból nem tudna megélni. Néhány megyei lap, amely üzleti alapokon is képes talpon maradni. Néhány online újság illetve hírportál, amely úgyszintén nem a saját jövedelmeiből működik. Országos költségvetésből fenntartott , de csökkenő hallgatottságú-nézettségű közszolgálati tévék és rádiók. Helyi rádiók, amelyeknek fennmaradása a gazdasági viszonyok, a velük kapcsolatos reklámpiac függvénye.
Szétszóródó, majd újra- meg újracsoportosuló kisebb-nagyobb újságíró csapatok, amelyek nem akarják feladni a harcot, próbálnak elfoglalni különböző online felületeket. És persze, még sok apró részletet lehetne mindehhez hozzátenni, hogy pontosan kövessük az utat a negyedszázaddal ezelőtti feltámadás örömittas napjaitól ahhoz az enyhén búskomor állapothoz, amelyet mindegyre próbálunk valamiféleképpen megmagyarázni. De az idő, persze, enélkül is megy tovább és alighanem az ifjú tollforgatók (azaz billentyűzet-ütögetők) csak negyedszázad múlva tudják meg, hogy 2015-ben mit nem láttak előre…