Amikor néhány héttel ezelőtt olvastam, hogy a magyar kormány a magyarországi adófizetők pénzéből a székelyföldi magyar diákok román nyelv- és irodalom érettségi vizsgájának a sikerességét támogatja a Nemzetstratégiai Kutatóintézet közreműködésével, egy pillanatra úgy éreztem, egy abszurd színjáték előadásának a nézőterére cseppentem be. Az még teljes mértékben követhető hétköznapi logikával, hogy a magyar kormány a határokon túli, magyar közösségek lakta területeken pénzzel támogatja azokat a családokat, akik magyar iskolába íratják be gyermekeiket, az is teljes mértékben érthető, hogy jelentős összegeket szán a csángók magyar nyelvű oktatására, de hogy az első osztálytól tizenkét esztendőn át az iskolában románul is tanuló magyar gyermekeknek a kiegészítő román tanítását miért kell vállalnia, az már túllépi az ésszerűség kereteit.

Tudom én, nagyon is tudom, hogy a politikában minden megmagyarázható. Legalábbis szólamokban fontos nemzetstratégia, hogy a romániai magyarok, székelyföldi székelyek a szülőföldjükön boldoguljanak, ott jussanak munkához, álláshoz, és ezért nélkülözhetetlen a román nyelv ismerete, amely különösképpen a Székelyföldön erősen sántít. Azt is megértem, hogy a romániai magyar politikában levitézlett, de a nemzet egységét bizonyítandó Budapesten lakó Szász Jenőnek, a nagy nemzetstratégának nagyon lényeges, hogy kitaláljon valamit, amire intézete pénzt tud kapni (aminek elköltési módja nyilvánvalóan a magyar állam számvevőszékének a hatáskörébe tartozik, habár lehet, hogy már ez is nemzetire tágult), de hogy miért nem lehetett a romániai magyarok román nyelvtanulását másképpen, jóval egyszerűbben, jóval célszerűbben és kevesebb pénzkidobással segíteni, azt nehezen tudom megérteni.

Köztudott, hogy a romániai magyar iskolások azért birkóznak meg nehezen a román nyelvvel, mert nem az élő, a mindennapokban beszélt, felhasználható román nyelvet tanítják, hanem a nyelvemlékekben és középkori szófordulatokban, régies nyelvtani szerkezetek használatában igen gazdag román nyelvet, a román iskolákban is használatos tankönyvek alapján. Hosszú évek vajúdásai nyomán, itthon, Romániában sikerült a román politikummal is megértetni, hogy a magyar iskolákban az élő, a beszélt román nyelv megtanulását célzó alternatív tankönyvekre van szükség, és ezt a romániai oktatásügyi minisztérium, sőt maga az előző román államelnök is elismerte. Meg is kezdődött az ilyen tankönyvek és más oktatási segédeszközök tartalmi összeállítása, a tantervvel való összevetése. Gondolom, minderről be tudtak volna számolni a magyar kormánynak vagy annak a rendkívül bonyolult szerkezetű és az élet sok-sok területét emberi erőforrásként értékelő budapesti minisztériumnak mindazok a romániai magyar tisztségviselők, akik központi romániai oktatási tisztségekben dolgoznak, vagy azok a munkatársak, akik a külön oktatási ügyosztállyal rendelkező RMDSZ-ben, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségében vagy a többek között romántanárokat is képző Sapientia egyetemen tevékenykednek.

Ha egyáltalán megkérdik őket, és akkor egyértelműen kiderült volna, hogyan kell segíteni. Például egy budapesti államtitkár bukaresti látogatásával, aki hasznos és eredményes tárgyalások nyomán megígéri, hogy kormánya anyagi eszközökkel is hozzájárul az alternatív tankönyvek kinyomtatásához, a tankönyvszerzők munkájának megfelelő honoráriummal való elismeréséhez és így tovább. Mindez nyilvánvalóan jóval hatékonyabb lenne, mint az a tüneti kezelés, amelyhez most úgy folyamodtak, hogy a részrehajlás és pénzlenyúlás gyanúját terítették szét, még azoknak az iskoláknak a véleményét sem kérve ki, amelyeknek a romántanárait – hogy információs társadalmunkhoz méltóan fogalmazzak – terminálként használják fel.

Voltaképpen aki a pénzt adja, annak adja és arra adja, amire akarja. Eszem ágában sincs ezzel az alapigazsággal vitába szállni, csakhogy innen látni jól: a magyarországi adófizetők, ha úgy tetszik, nemzettársaink pénzének a felhasználása adott cél érdekében jóval hatékonyabb lehetne, ha az egyéni és csoportérdekek mellőzésével valóban kizárólag a közösségi érdekeket tartanák szem előtt.