Sike Lajos: János, Ioan, Iohannis
Iohannis kapcsán akkor beszéljünk a nevekről is!
Bár én mindig is k-val írtam a nevem, a személyi igazolványban sokáig ch-val szerepeltem. Kaptam is érte a barátoktól, hiába mondtam, hogy „román időben” pottyantam erre a világra, és szüleim akarata ellenére így írtak be a teljesen román, avasi Kányaházán. A két évvel idősebb Zoltán bátyámat viszont k-val jegyezték, amire az a magyarázat, hogy akkor Kőszegremete még a magyar lakosságú Avasújvároshoz tartozott, ahol jobban hallgattak a szülő kérésére, s jobban figyeltek a törvényre, amely szerint a gyermek családi nevét az apja okmánya szerint kell beírni. Ceauşescu magyargyűlölő nemzeti szocializmusában eszembe nem jutott, hogy lett volna mód a kiigazításra, már azért sem, mert csak a hivatalos okmányban volt ch-val írva, magam következetesen k-val írtam. A lehetőségre Bura László tanár úr, az ismert szatmári közíró és polihisztor hívta fel a figyelmemet. Hoztak egy törvénycikket, hogy a korábban magyarul irt román neveket külön kérésre kijavíthassák.
A rendszerváltás után, amikor az anyakönyvi osztályon eljártam a ch kicserélése ügyében, főleg azért hogy gyermekeim és unokáim az eredeti családi néven szerepeljenek, a szolgálatos hölgy megerősítette: valóban már korábban kérhettem volna, bár nem biztos, hogy jóváhagyják, mert esetenként találtak kifogásokat. Értettem, hogy milyen esetekben. Ettől kezdve én is „bekeményítettem”: ahol megkérdezésem nélkül ch-val írták a nevemet, azonnal szóvá tettem és kijavíttattam „k de la Kogălniceanu”-ra”. Ahol nem tudták mire célzok, ott megjegyeztem: ”Nu aţi azuzit despre marele om de stat si patriot român, Mihai Kogălniceanu?!” S nem hiszi el az olvasó, sokkal több román, mint magyar hivatalnok nem tudta, hogyan írta a nevét Kogălniceanu!”. Persze mégis ők a legjobb románok, s legbőszebb hazafiak! Mert ahhoz nem kell tudás és tolerancia, csak butaság és agresszivitás.
A volt szebeni polgármesternek alighanem megsúgták az égiek, hogy valamikor még Románia államelnöke lesz, ezért nem igazította ki a nevét ’89 után sem. Inkább a földi praktikákhoz igazodik. Egy okkal több, hogy a románok elfogadják és az övékének vallják. Mi más magyarázatot adhatnánk, amikor az okmánycsere mindössze ötven-hatvan lejbe kerül? Persze, az utánajárás – mert a születési bizonyítványt és még egy-két fontos személyi iratot is tanácsos kicserélni! – visszatartó lehet. Ám aki ad valamit is felmenőire, a tőlük kapott erkölcsi értékre, a jellemességre, s a neve sugallta azonosságára, az nem mondhat le a kiigazításról. Ellenkező esetben, a trehánysága mellett arra kell gondolnunk, hogy továbbra is a hatalomhoz dörgölődik, s úgy gondolja, hogy ehhez a románosan írt neve segíti.
Ha a francia, angol, német, svéd neveket lehet eredeti formába írni, a miénket miért ne lehetne? Tudjuk, a romános forma legtöbbször az elrománosítás eszköze. Különösen a kimagasló eredményeket elérő erdélyi magyar sportolók, tudományos kutatók, jólmenő vállalkozók, sikeres gazdálkodók esetében, kevésbé a művészeknél, mert ők könnyebben tiltakoznak! No meg a bűnözőknél, hogy mi is „kellő számban képviseljük” a hazai alvilágot. Némelyik lap olykor a románt is magyarosan írja, hogy minket kompromittáljon.
Az viszont mindenképpen pozitív, hogy ma már a helytelenül írt nevet nemcsak könnyen ki lehet igazítani, de az anyakönyvvezetőnek kötelessége úgy írni keresztnevünket is, ahogy mi kérjük, nem beszélhet rá, hogy így meg úgy. Megérdeklődtem: ez tilos számára. Vagyis János, Ioan és Johannis, nem pedig Iohannis...
A múltról szólva, írjuk ide, hogy miként utaltunk rá, azért a magyar hatóságok is megérték pénzüket. Nem lehet elhallgatni, még mennyire nem! Sok Sălăjeanból lett Szilágyi, Băimăreanból Bányai, Sibianuból Szebeni, Ioanból János, Gheorgheből György, Petruból Péter. Személyesen többet ismerek. Csak egy példa. Az Avasújvároshoz tartozó rózsapallagi Bura Ioan 1942-ben született és Jánosnak van beírva.Igy szerepel neve a táblán a szatmári hétvégi piacon is, ahol gyümölcsöt, bort és pálinkát árul. ”Jó ez már nekem így, túl idős vagyok, hogy változtassak” – mondja. Hetven felett már hazafelé, ezért is könnyebben megbocsátható.