Országútról megyei út. Megyei útról községi út. Községi útról mezei út. Így jutottam el a nyáron egy kis székelyföldi településre, és ha napjainkban már idejét múlt, klasszikus riportot írnék, akkor felvázolhatnám a kopár hegyeket, az omladozó házakat, az idegen láttán meglebbenő néhány függönyt és így tovább. De hát nem ez az érdekes, hanem hogy ott, ahol majdhogynem csak a madár jár, az első ember, akivel találkoztam, egy néger volt. Pontosabban egy néger fiú. Egyik kezével egy hiperszuper, narancssárga biciklit taszított, a másikkal egy okostelefont tartott a füléhez, cipőjén, ruházatán pedig olyan márkák villogtak, amelyek megdobogtatják a tinédzserek szívét. Nehezem hittem a szememnek, de később a fülemnek is. Amikor megkérdeztem tőle, hol találom X-et., a lehető legszékelyesebb kiejtéssel elmondta, hogy ő nem tudja, de a nagymamája igen, aki néhány házzal odébb lakik, menjünk hozzá. Oda is kísért, majd továbbment. A nagymama, persze, jól ismerte az illetőt, akit én kerestem, de szólt néhány szót az unokájáról is: a lánya Bukarestben dolgozott, feleségül vette egy afrikai ország diplomatája, elmentek, a gyermek pedig néhány esztendeje itthon jár iskolába.

Ez a történet jutott az eszembe, amikor a Hargita Megyei Tanfelügyelőség nemrég nyilvánosságra hozott adatait olvastam. Az idei tanévben összesen 2380 óvodás, elemista, nagyobb általános iskolás, középiskolás és szakiskolás gyermek szülei dolgoznak külföldön. A hátrahagyott gyermekek között ( a nemzetközi migrációs szakirodalomban így nevezik ezeket a gyermeket – children left behind) legtöbb a kisiskolás (660), 338 óvodás, 627 felső tagozatos, 653 középiskolás, 102 szakiskolás. Az apa (57,9 százalék), az anya (26,9), vagy a mindkét szülő nélkül (15,1) felnövő gyermekek a megyei diáklétszám 4,4 százalékát teszik ki. A szülők Angliában, Németországban, Olaszországban, Franciaországban, Spanyolországban, Ausztriában, Hollandiában, Kanadában, Belgiumban, Svédországban, Magyarországon, Egyiptomban, Cipruson, Írországban, Finnországban, Norvégiában, Portugáliában, Irakban, Csehországban dolgoznak.

Az itthon maradt gyermekekre persze az vigyáz, aki tud. A legjobb esetben a nagyszülők, rokonok vagy szomszédok, a legrosszabban pedig a nagyobb testvér a kisebbikre, ha van testvér. Ha meg nincs, akkor a gyermekotthon a megoldás.

Hargita megyét vajon hogyan lehet ebből a szempontból az országban elhelyezni?

Két napig nyomoztam, minisztériumi főigazgatóságok és civil szervezetek egész sor tanulmányát, sőt olyan könyveket is elolvastam, amelyekben (románul) a megyei intézményeknek, iskolák vezetőségeiknek adnak tanácsokat a hátrahagyott gyermekekkel kapcsolatban. A következő megállapításokra jutottam: Romániában jelenleg mintegy 350 ezer gyermek számít a külföldi munkavállalás miatt hátrahagyottnak, és még létezik 400 ezer, aki rövidebb-hosszabb ideig megtapasztalta vagy megtapasztalja ezt az állapotot. Az országban mintegy öt millió 0-18 év közötti gyermek él, ha egy kissé kerekítünk, ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag minden ötödik gyermek életének adott időszakában szülők nélkül nevelkedik.

Hihetetlenül nagy ez a szám. Az elmúlt években több kutatást is végeztek (különösképpen Iasi körül, mert Moldvából kiugróan sokan dolgoznak külföldön), valamint Máramarosban a hátrahagyott gyermekek körében és a legjellemzőbb válasz: nem az anyagi javakat (ezeket legtöbbször a vendégmunka eredményeként megkapják), hanem az állandó szülői jelenlétet, a szülőkkel való beszélgetést hiányolják a gyermekek, azt a mindennapos közvetlen kommunikációt, amelyet sem a mobiltelefon, sem a skype nem tud pótolni.

Az uniós SEEMIG program keretében (Dél-Kelet Európa kibocsátó országaiban vizsgálja a migrációs helyzetet) Hargita megye elméleti- és szaklíceumaiban, a IX. és XII. osztályokban nemrég készült nem egy amatőr, hanem szociológiai mintavétellel készült felmérés. Ebből kiderül, hogy a leendő végzősök mintegy fele úgyszintén külföldön szeretne dolgozni, leginkább Németországban óhajt letelepedni, de szóba jön Anglia, Svájc és Magyarország is.

Az uniós határok kinyíltak. Európa majdhogynem felbillen a kelet-nyugati áramlástól. Panaszkodni lehet. Imádkozni is. Szépen és meghatóan beszélni a szülőföldről. De egyvalami cáfolhatatatlan: valamiféle egyensúlyi állapothoz nélkülözhetetlen az itthoni gazdasági fellendülés és a hozzá köthető jövőkép.