Azt írja Izsák Balázs – természetesen fejedelmi többesben -, hogy az RMDSZ által meghirdetett autonómia közvita eleve rossz irányba indult, mivel Kelemen Hunor Bukarestben azt állította, az RMDSZ Budapestről nem fogad el gyámságot, már pedig a romániai magyarság beleértve a székelyeket is, a magyar nemzet szerves részének tekinti magát.

Kedves SZNT-elnök! A mondat második felét mindenki természetesnek veszi. Aki magyarnak tartja magát, az a magyar nemzet része, akkor is ha Washingtonban él és akkor is, ha Erdőfülén, Konstancán, Ljungbyban vagy Makkfalván. Akkor is, ha kettős állampolgár, akkor is ha nem. Akkor is ha hívő vagy ateista, akkor is ha kereszténydemokrata, szociáldemokrata, liberális, szélsőjobb vagy szélsőbal. Akkor is ha munkaadó, akkor is ha munkavállaló, akkor is ha munkát kereső munkanélküli, akkor is ha tizenöt szobás lakása van úszómedencével, vagy éppen hajléktalan. A nemzet része a többezer hektáron gazdálkodó magyarországi földbirtokos és a csipkebogyót gyűjtögető székely néni. A nemzet része a borlovag és az is, aki csupán borvizet iszik.

A nemzet nem kőszikla, nem fenyő, nem himnusz, nem zászló, nem szoborpark, nem válogatott irodalom és névjegyzék, nem jól-rosszul megfogalmazott jogszabályok összessége, nem élet-halál harcnak mondott labdarugdosás, hanem élő, eleven valóság, a maga változásaiban, átalakulásaiban, amelyeknek múltját, jelenét, jövőjét, irányát, jellegzetességeit a nemzetnek azok a részei, kisebb vagy nagyobb csoportjai vagy akár egyénei tudják a legjobban, akik adott területen élnek, akiknek mindennapjait életük természeti, politikai, jogi, intézményes stb. stb. környezete szabja meg.

Következésképpen a nemzetpolitika nem jelentheti azt, miszerint egyetlen központból, például Budapestről megmondják, hogy mindenhol mi a teendő. Gyámokra az önálló döntések meghozatalára képteleneknek van szükségük. Esetünkben egy erősebb nemzetrész támogathatja vagy sem a nemzet más, oly sokarcú összetevőinek a saját törekvéseit. Ebből következik az, hogy Budapest, azaz bármiféle színezetű magyar kormány viszonya a romániai magyarsággal és annak hiteles képviseletével nem alárendelt, hanem csak mellérendelt lehet.

Én belátom azt, hogy az SZNT a központi gondolkodás híve: megírnak egy típushatározatot, és azt elküldik minden magyar többségű városi és községi tanácsnak, hogy fogadják el, mert ez az egyedüli üdvözítő. Ha egy önmagát vezetőnek kikiáltó csoportnak ez a meggyőződése, akkor szíve-joga így cselekedni. De annyi esztendő után, amelyek az ilyen felülről irányított pótcselekvés sorozatok kudarcát bizonyítják, alighanem végre-valahára el kellene már elgondolkodni azon is, hogy esetleg tévedtünk, esetleg lehetne másképpen is.

Például megnézni a jól működő és fejlődő székely községeket – mert akadnak szép számmal –, hogy miként is sikerült lakosaiknak jobb életet teremteni, vagy két székely majális között feljegyezni az előremutató változásoknak azokat a csíráit, amelyet negyedszázaddal a romániai rendszerváltás után nagyon sok helyen megjelentek. Ha pedig mindez megtörtént, akkor érdemes elemezni, összefogni ezeket a változásokat, eltöprengeni a tapasztaltakon és azután fogalmazni, mert vezetni így is lehet. Nem kis kolompként visszhangozni máshol elhangzott nagy szavakat, hanem mindent megfigyelni, mindenre rátekinteni, de végül önállóan, a saját valóság és feltételrendszerek alapján dönteni.

Azt írja Izsák Balázs, hogy a román közvélemény felé az igazat, és csakis az igazat szabad közvetíteni. Teljesen igaza van, csupán annyit tennék hozzá: a hazai magyar közvélemény felé úgyszintén. És csupán egyetlen, időszerű példa: remek dolog az, hogy Kolozsváron, a református egyház köpönyege alatt, a magyarországi adófizetők pénzének felhasználásával létrehoztak egy magyar szakiskolát. De azt sem szabad feledni, hogy a romániai intézményrendszeren belül, romániai intézményesített iskola- és diáktámogatással már léteznek magyar szakiskolák, mint ahogyan Németország és német multik támogatásával romániai német szakiskolák. Hogy divatos szóval éljek, benne vagyunk egy trendben, amelyet nem valaki talált ki, hanem a gazdasági-társadalmi változások igényei hoztak magukkal.

Aki ezekre hangolódik – jól cselekszik. Aki viszont az ezerarcú valóságból fakadó üzenetek helyett csupán egyetlen egyre hallgat, alaposan megnöveli a tévedés kockázatát.