„Minden békés, demokratikus eszközökkel zajló európai elkülönülési, függetlenedési szándék a javunkra van. (…) Ha Skóciának sikerül függetlenednie, a példa erőt adhat a székelységnek is.” Ezt Sándor Krisztina az EMNT ügyvezető elnöke mondta a minap a székelyföldi városokban rendezett, Skócia elszakadását támogató villámcsődületek után. Az MTI arról érdeklődött az elnök asszonytól, hogy EMNT által szervezett megnyilvánulás nem táplálja-e a román társadalomnak azt a félelmét, hogy a székely autonómiatörekvések mögött is voltaképpen elszakadási szándék áll.

Bár Sándor nem tart tőle, az MTI kérdése jogos. A román társadalom félelme nyilvánvaló, csak bele kell nézni és hallgatni a médiába, az egész autonómia-diskurzus felmelegítése épp ezekben a vészterhes napokban, finoman fogalmazva politikai hiba. (S akkor még nem is beszéltünk arról, hogy nem csak a román, hanem a teljes európai társadalomban hasonló félelmek munkálkodnak a kelet-ukrajnai válság kirobbanása, a skót és katalán függetlenedési szándék miatt.) Mindezt pedig olyan kijelentésekkel tetőzni, mint hogy minden elkülönülési, elszakadási szándék javunkra válhat, egyenesen bűn, hiszen épp az évek óta hangoztatott vádakat, félelmeket erősíti. Ilyen kijelentések után mennyire hiteles és hihető annak a bizonygatása, hogy márpedig a székelyek nem kiválni, elszakadni, csupán önrendelkezni szeretnének?

Amint Sándor Krisztina szavaiból is kiderül, az EMNT alapvető tévedésben van, amikor bármiféle párhuzamot húz a skót függetlenedési szándék és a székely autonómia között. „Ha Skóciának sikerülne függetlenednie”, az erőt adhat a székelységnek is, mondta az EMNT vezető.

Nos, Skócia, ha tényleg akar, akkor függetlenedhet, ugyanis a vonatkozó referendumot Londonnal egyeztetve írták ki, s bármi legyen annak eredménye, a brit vezetés azt tiszteletben tartja. Ezen túlmenően: Skócia olyan fokig független, amilyen egy önként vállalt unióban lehet. Senki sem kényszerítette a brit birodalomba, 1707-ben maga írta alá az Act of Union-t, s azóta is élvezi a Bank of England és a font nyújtotta pénzügyi biztonságot, az Európai Unióban kiharcolt brit kedvezményeket, és most is úgy függetlenedne, hogy mindezt megőrizze – anélkül, hogy bármi hátrányt, például az államadósságból rá eső részt vállalná.

Skócia önálló államisággal rendelkező állam, amely nem mellékesen épp Európa legnagyobb kőolajtartalékán csücsül, ötmilliós lakossága pedig megosztott a kérdésben, s bármi legyen a referendum végeredménye, az is marad, hiszen bármelyik tábor győz, a győzelme hajszálnyi lesz. Függetlenedése esetén pedig nem válik skanzenné, többek között azért, mert azt egy hosszas tárgyalási folyamat eredményeként, Londonnal egyeztetve érte el. A skót nép pedig nem egy elnyomott vagy korlátozott jogokkal rendelkező népcsoport az Egyesült Királyságban, hanem államalkotó nemzet.

Bármiféle párhuzam a skót elszakadás és a székely autonómiatörekvések kapcsán csak arra jó, hogy elhitessük a román többséggel, hogy nem alaptalanul festette az ördögöt a falra. Egyetlen dologban azonban érdemes követni a mintát. Míg a katalán függetlenedés eleve halott próbálkozás, hiszen Madrid nem egyezett bele, nem fogja elfogadni a novemberi referendum eredményét, s így a nemzetközi közössége sem. Ha lesz is Katalónia, az ugyanolyan elszigetelt enklávé lesz, mint a donyecki és luhanszki népköztársaságok, Transznisztria, Dél-Oszétia, Abházia stb. – míg épp a jelzett tárgyalásos folyamatnak köszönhetően, a skótok tényleg függetlenedhetnek, ha a többség így dönt.

És van egy másik nagy különbség, amit érdemes szem előtt tartani. A skót esetben nem az etnikai faktor a domináns, míg a székely autonómia esetében, sajnos az. A romániai magyar társadalom a rendszerváltás után egy negyedszázaddal sem volt képes egy modern, a 21 században is életképes modellt kitalálni-kidolgozni, s makacsul ragaszkodik olyan megoldásokhoz, amelyeket a mai valóság már rég meghaladott. Ehhez az elképzeléshez azonban sem a román többséget nem lehet megszerezni, sem európai támogatást. Európa úgy fél az etnikai konfliktusoktól, mint ördög a tömjénfüsttől, s nem alaptalanul. Erre inti a két világháború, a Balkán háborúk és a most zajló orosz-ukrán fegyveres konfliktus is.

Azzal, hogy mi is „balhés kisebbséggé” válunk, azzal, hogy az Európai Parlamentben – amely elsősorban azzal van elfoglalva, hogy valahogyan egyben tartsa Ukrajnát, ahol a vérontás a keleti oroszok jogos autonómiaküzdelmeként indult – Tőkés László, immár egy magyarországi párt képviselőjeként a romániai magyar, székelyföldi etnikai alapú területi autonómia támogatására kér fel, ahelyett hogy valamiféle átfogó, összeurópai rendezést sürgetne, magunkon biztos nem segítünk.

Mint ahogy a ma délután bemutatásra kerülő RMDSZ autonómia statútummal sem. A szövetségnek volt egy jó, előre mutató, a jövőt célzó lépése, az európai Polgári Kezdeményezés, a Minority Safe Pack, amely ugyan egyelőre elakadt Brüsszelben, de egyáltalán nem halott. Tény, hogy a lobogtatása kevesebb voksot hoz, mint a székely zászlóé, de sokkal nagyobb távlatot biztosít az RMDSZ-nek és a romániai magyarságnak egyaránt. Nem csak a székelységnek, hanem Románia többi magyar lakosának is.

Nem kívánok olyan tervezetet bírálni, amelynek tartalma nem ismert. (Amikor írom e sorokat még csak annyit tudni, hogy délután mutatják be.) Az kétségtelen előrelépés, hogy a szövetségnek sikerült elfogadtatnia a kormányzattal, hogy legalább a parlament elé kerülhessen s közvita lehessen róla, és még Corlăţean külügyminiszter is beletörődötten elfogadta a korábban istenkáromlásnak számító lépést. Ám ha arra gondolunk, hogy a kilencvenes években és a kétezres évek elején még nem székelyföldi területi autonómiáról beszélt az RMDSZ, hanem kulturális és személyi elvű autonómiáról, vagyis átfogó megoldásokat keresett a többségben-tömbben élőkre és a szórványra egyaránt, akkor egyértelmű a visszalépés.

Tudom, persze, a székelyföldi lobby a leghangosabb és legerősebb, az alternatív zsebpártok és tanácsok ezt nyomatják ezerrel, és az is biztos, hogy ha minden kötél szakad, akkor a 6+3 alternatív küszöb is csak a Székelyföldön teljesíthető, de a téma erőltetésével és mindenek elé-fölé emelésével könnyen elveszíthető a Székelyföldön kívüli kétharmad.

Sőt, mindenféle európai esetleges háttértámogatás is. Mert mindaddig, amíg a világon emberek ezreit gyilkolják le azért, mert valamely etnikumhoz, vallási csoporthoz tartoznak, amíg Kelet-Ukrajnában folyik a vér azért, mert egy terület etnikai-nyelvi alapon szeretne elkülönülni, ne számítsunk arra, hogy Európában bárki is azért sajnálna meg minket, mert a székelyföldi magyar vezetőknek csak a magánlakásán loboghat büntetlenül a székely zászló, a hivatalán pedig nem.

Tudom, cinikusan hangzik ez, de a mai való világban valahogy így néz ki a székely jogfosztottság.