„Az autonóm régió a kompakt magyar-székely lakosság által lakott területekből áll és a lakosság által megválasztott, autonóm adminisztratív vezetősége van.” Igaz, milyen egyszerű, milyen egyértelmű és milyen szépen hangzik ez a mondat? És mennyire jól nézne ki Románia Alkotmányában?

Ez a megfogalmazás, amelyet az olvasó figyelmét elnyerő bevezetés kedvéért kissé lerövidítettem, valójában így szerepel Románia 1952-es Alkotmányában: „A Román Népköztársaság Magyar Autonóm Tartománya a kompakt magyar székely lakosság által lakott területből áll és az Autonóm Tartomány lakossága által megválasztott, autonóm adminisztratív vezetősége van. A Magyar Autonóm Tartomány rajonjai: Csík, Gyergyó, Udvarhely, Régen, Erdőszentgyörgy, Sepsiszentgyörgy, Marosvásárhely, Kézdivásárhely, Toplica. A Magyar Autonóm Tartomány közigazgatási központja Marosvásárhely város.” A 19. cikkelyt pedig követi a sokatmondóan szűkszavú 20. cikkely: „A Román Népköztársaság törvényei, a román állam központi szerveinek rendeletei és döntései a Magyar Autonóm Tartományban is érvényesek.”

Eszem ágában sincs most visszatekinteni az egykori MAT múltjára, hiszen megtették ez már a történészek, többek között Stefano Bottoni, aki egyértelműen rámutatott: a MAT vezetésének és hivatalnokainak nyolcvan százaléka magyar nemzetiségűekből állt ugyan, de ők elsősorban a párthoz és a román államhoz voltak lojálisak, tehát nem nemzeti alapon politizáltak. Ugyanakkor a MAT-on kívül eső magyarlakta vidékeken szinte azonnal beindult a magyarok kiszorítása a döntési pozíciókból.

Mindezt csupán azért idézem fel, mert az RMDSZ nemsokára nyilvánosságra hozza területi autonómia tervezetét, nyilvánvalóan nem az egypártrendszer korszakához, hanem Románia lassú demokratizálódásához és a megyei valamint a helyi döntéshozatalok megerősődéséhez igazodva. (Amennyiben az állam központi szerepe olyan mértékben megerősődne Romániában is, mint például Magyarországon, akkor jobb, ha eleve otthagyják valamelyik íróasztal fiókjában vagy az ügyvitel bármelyik számítógépének merevlemezén, hiszen azonnal érvénybe lépne a több mint fél évszázaddal ezelőtti 20. cikkely szelleme és betűje.).

Várható, hogy a törvénytervezet nem a történelem mélyéről gyűjti a leleteket, és nem is valamiféle fantázia-építményt rak össze, hanem a Romániában jelenleg használatos jogi kategóriákra, közigazgatási intézményrendszerekre és törvényekre épül, illetve próbálja megfogalmazni az autonómia megkövetelte szükséges módosításokat, mindehhez hozzátéve a nemzetközi gyakorlatot és az uniós jogrendszerből fakadó lehetőségeket. Azt is előre látni, hogy amennyiben alkotmánymódosítás nélkül szeretnének biztosítani legalább morzsányi esélyt a dokumentumnak, akkor csak a helyi közigazgatási törvény ma is érvényes, a települések társulását lehetővé tevő előírásaiba kapaszkodhatnak, illetve az országnak abban a területi – régiós – átszervezésében bízhatnak, amelybe már néhányszor beletörött a román pártok bicskája, és gyorsan le is vették a napirendről.

Ha viszont az alkotmánymódosítás, például a sokat említett nemzetállami kitétel megváltoztatása a cél, akkor a várható eredmények tekintetében aligha lehetünk derűlátóak, teljesen függetlenül attól, hogyan alakul a kormánykoalíció sorsa a luxemburgi bíróság előtti „felperes is vagyok, alperes is vagyok” Minority Safepack ügyben. Azaz csodát nem várhatunk az RMDSZ autonómia tervezetétől, viszont higgadt, józan és bölcs közéleti vitát annál inkább. Nem ugrabugrálni kell, mint az SZNT teszi, hogy ajaj, ez már nem a dr. Csapó opusza és nem is kell minden vesszőt és pontot elítélni, amint az EMNP szójárása, ha az írásjelek az RMDSZ-től származnak, hanem mindenekelőtt érvényesíthető gyakorlati szempontok alapján kell mérlegelni a használatos fogalomrendszereket, az összefüggéseket, az elfogadtatás és a kivitelezés esélyeit.

A kollektív bölcsességre pedig úgy van szükség, hogy a vita során felmerülő javaslatokat rendszerezzék és be is építsék a tervezetbe, még akkor is, ha azok helyenként ellentmondanak a megfogalmazók eredeti szándékainak. Ha a nyilvánosságra hozatal csupán formális marad, amolyan tessék-lássék szándék kíséri, hogy lám ezt is megtettük, hogyha néhány politikai véleménynyilvánításon kívül nem lobban fel semmiféle élénk közérdeklődés, akkor egyetlen következtetés roppant gyorsan levonható: a mindennapi életben, a hétköznapokban mások az elsődlegességi sorrendek. Majd meglátjuk.