Mivel nincs más dolguk, okosaink ismét vitáznak, hogy ki a magyar. Illyés Gyula szerint magyar az, aki annak vallja magát. Ilyen egyszerűen, jelző és magyarázat nélkül. Ami azt jelenti, hogy nem köthető valláshoz, politikai meggyőződéshez, ideológiához, de nyelvi feltételhez sem. Ez utóbbiról gondoljunk csak arra, hogy a mai írek nagytöbbsége, köztük ír nacionalisták, nem ismerik szüleik nyelvét, csak az angolt. Mégis írnek vallják magukat.

Úgy látszik, az utóbbi időben mind kevesebben olvassák egyik nagy XX. századi írófejedelmünk műveit (például a Hajszálgyökerek című kötetét, mely a magyar sorproblémáról szóló írásait fogja össze), mert többféle értelmezést kap a magyar.

Politikailag vannak jó és rossz magyarok. Jó magyar az, aki az adott kormánypártot szereti és tapsikol a legbutább kezdeményezésének is. Mondjuk annak, hogy csak az szavazhat, aki előre regisztráltatja magát, s nem számit, ha ez neki az utazással jelentős költségbe és időbe kerül.

Az még jobb magyar, aki címeres jelvényt hord zsinóros kabátján, úton-útfélen énekli a Himnuszt, s minél több nagy nemzeti szólamot mond. Különben nem csinál semmit! Ám akik közösségük javára elkötelezetten és csöndben teszik dolgukat, de nem lengetik álladóan a magyar zászlót, s nem mondanak nagy magyar butaságokat, azok rossz magyarok.

Ha abból indulunk ki, hogy a határon túli magyarok többsége nem azokra a pártokra szavaz, amelyeket a Fidesz nemcsak politikailag, de az ottani adófizetők pénzéből is támogat, akkor az erdélyi, felvidéki és kárpátaljai véreink százezrei rossz magyarok. Ha az RMDSZ szavazatokkal mérhető támogatását nézzük, akkor az erdélyi magyarok 85 százaléka, jó egymillió magyar ilyen, mert a két Fidesz-közeli zsebpártra (az MPP-re és az EMNP-re) csak 15 százalék voksolt.

Számomra magyar az a kelenföldi születésű Szabó Lajos is, akit egy dunai hajótörés miatt ötévesen Brăilára vetett a sors, s az elmúlt évtizedekben végleg elfelejtette anyanyelvét, de keményen ragaszkodik magyarságához.

S magyar a teljesen román környezetben élő Szabó Rozália, a Hunyad megyei Vetel községből, aki az ÚMSZ nyomtatott változatának megszűnésekor így sírta el nekem magát a telefonba: "Istenem, mi lesz velem, évtizedeken át a Magyar Szó volt egyetlen összekötő szál a magyarsággal!?" Ha küldünk neki pár magyar könyvet és ingyen-újságot (Vetel, 129. szám), biztos enyhítünk fájdalmán!