Józan logikával lassan már nem tudunk tájékozódni a zajló események és világnézeti orientációs fordulatok között. Kezdjük a kommunistákkal. Magyar ember utálja őket. Eleddig a kommunista jelentette az ősbűnt, a lopást, a korrupciót, fiatalok megrontását, és annak jelenkori megtestesítője az utódpárt, amely a Tanácsköztársaságig visszamenőleg felel mindenért. Na, erre bumm, az oroszok, akiket egy kágébés vezet, adnak nekünk kölcsönt, és építenek atomerőművet.

Ügyesen át kell fordítani a világmagyarázat politikai kereteit más irányokra. Az a helyzet, mint a fociban, hogy félidőben térfélcsere, és azt a kaput kezdjük védeni, amire eddig lőttünk. Aránylag simán, akadályok és meghasonlás nélkül szerveződik a békemenet az orosz közreműködéssel megvalósuló paksi bővítés (FIDESZ) támogatására. Még az is lehet, hogy Putyin arcképét magasra emelve fognak vonulni.

A liberálbolsevik oldal az új szereposztás szerint meg erősen aggódik az Oroszországhoz hasonló ’Putyimkin’ demokráciák világuralmi törekvései láttán, elképesztő méretűnek véli az ottani korrupciót, meg a sajtószabadsággal és az emberi jogokkal is vannak gondok, nem beszélve a melegjogokról. És nonszensz, hogy ezek építenek nálunk atomerőművet!

A Toвapищи koнец (Távárisi konyec!) – az MDF nagysikerű választási plakátja volt a rendszerváltás idején, meg merte játszani a szovjetellenességet, amikor még ideiglenesen itt állomásoztak a testvéri csapatok. Akkor még senkinek nem okozott gondot egy cirillbetűs felirat elolvasása (mondja az orosztanár, aki voltam). Most a tiltakozók „Nem leszünk gyarmat!” molinót hurcolnak, amelyen orosznak tűnő betűk düledeznek mindenféle rendszer nélkül. Ahogy a szocializmusban játszódó hollywoodi filmek összeálltak: lengyelül káromkodnak a bolgár egyenruhába bújtatott szovjet megszállók Budapest romos kerületeiben. Felmerül az a halvány gyanú, hogy a mélytorkos kommunistázás, ami itt zajlott nem is rég, inkább butaság és ismerethiány, mint valódi ítélet egy társadalom elmúlt korszakáról. Hát, végetér a komcsizás! Hiányozni fog.

Az új kommunikációs stratégia jegyében a plakátokon megjelent egy bohóc a lejáratódott baloldal (szoclib?) szereplői között, és az új elemet egy civil szervezet tartotta fontosnak ábrázolni párezer óriásplakáton az ország választópolgárainak felvilágosítása céljából. Ez eleinte kicsit érthetetlen. Ki a bohóc? És miért van ott? Azután az egyszerű választópolgár lehiggad. Miért kellene az ésszerűséget keresni, amikor csak az érzelmeink meg indulataink vannak megcélozva professzionális tervezők által.

És mégis keressük a magyarázatot. Ez a nemzetközi bohóc a lisztes arcával, amely egyszerre vidám és szomorú (a Nyugat hagyományai szerint), talán szemben áll a mi Gangesz-partról jött lelkületünkkel, hol hevertünk déli verőn. Az udvari bohóc és a vásári mulattató az előd, aki a szigorúan szabályozott társadalmi formák között a hülyék jogán kimondja időnként az igazságot. Ami gyakran fájdalmas. A mi hősünk inkább Hári János, aki legyőzte a teljes Európát, ha csak őt hallgatjuk.

Most bohócügyben kell színt vallani. Most válaszbohóc kell, lépéskényszer van, magunkat pozícionáljuk a bohóc valamelyik oldalára. A magyar társadalmat (politikát, médiát, humán értelmiséget, közvéleményt) a bohócok nem érdeklik, csak az, hogy a hozzászólás a jobb- vagy baloldal érveit igazolja részben vagy egészben.