Csíkban hó hullott bőven, fagyban, ködben, zúzmarában sincs hiány, és mégis, amikor napközben végigmegyek a vasút melletti terelőúton, hiányérzetem támad. Jó ideig nem tudtam az okát, de a hét elején, a pénteken kezdődő szocsi téli olimpiára gondolva és a versenynaptárat böngészve csakhamar rájöttem, hogy miért. Igen, máskor – decembertől márciusig – az egész országból ide érkező gyorskorcsolyázók rohangáltak az úton, így tartották karban vagy fokozták az erőnlétüket, hogy mire a négyszáz méteres gyorskorcsolya-pályára kerülnek, csúcsformába lendüljenek. Ugyanis egymást követték a különböző megyei és országos bajnokságok, ilyen meg amolyan kupák, sőt nemzetközi versenyek, bőven akadt mit nézni, volt akiket biztatni. Sőt nem egyszer, lelkes sportbarátok munkája nyomán, még Tusnádfürdőn, a Csukás tó jegén is létesítettek kisebb pályát, ahol egész nap hallani lehetett a korcsolyaélek suhogását. Nem csupán nemzetközi versenyeken is sikerrel szereplő csíki gyorskorcsolyázó fiúk és lányok több nemzedéke nőtt fel ezeken a pályákon, hanem bukaresti, brassói, kolozsvári, marosvásárhelyi és az ország más részeiről érkező versenyzők is magukénak tekintették.

Az ezelőtt éppen öt esztendővel, ötven éves korában elhunyt kiváló sportembernek, egykori jégkorongozónak, a Csíkszeredai Sportklub elnökének, Antal Istvánnak ugyanis volt egy álma: a műjégpálya korszerűsítése után „műjegeljék” a gyorskorcsolya-pályát is, hogy ne függjön ez a sportág sem a meglehetősen szeszélyes késő őszi, téli és kora tavaszi időjárástól, hiszen az egész évi folyamatos üzemeltetésre azért senki sem gondolt. Nagy-nagy utánajárás nyomán a műszaki berendezések egy része meg is érkezett, a csőrendszert le is fektették a később létrehozott betonteknő alá – és ott is maradtak használatlanul, kihasználatlanul.

Hogy kinek a hibájából? Ki és mi vágta el a további beruházások útját? Akad talán egy oknyomozó sportújságíró, aki majd mindezt kideríti, de tény és való, hogy azóta Romániában a nagypályás gyorskorcsolya – amelynek különböző futamait majd olyan érdeklődéssel követjük nyomon a szocsi olimpia tévéközvetítésein – gyakorlatilag megszűnt, és a hokipályákon a szédülésig köröző kispályás gyorskorcsolyázók próbálják pótolni ennek hiányát, amennyire lehet.

De nem csak a gyorskorcsolyát számolták fel Romániában. Ha most leírom, talán sokan el sem hiszik, hogy amikor Antal István még jégkorongozott, az ország válogatottja az 1980-as, Lake Placid-i téli olimpián a hetedik helyet érte el, olyan országok csapatait győzve le, amelyek utódai jelenleg éjszakai álmukból felébredve is legalább húsz góllal pakolnák meg a romániai válogatott kapuját.

Mi lett a hazai jégkorongozásból? Egy szerencsétlen, évről-évre átalakuló, köldöknéző országos bajnokság. És részvétel egy olyan, három országot érintő MOL ligában, amelyben a csapatok középszerű külföldi profi játékosok segítségével próbálják fenntartani az érdeklődést és az egy-egy rangadóra még mindig nagy számban kilátogató csíki szurkolók hokiszeretét, hogy orosznak, finnek, szlováknak, ukránnak egyarát el lehessen nótázni a csíki székelyek számára megírt dallamokat.

És mi történt a műkorcsolyázással ? Immár évek óta világ- és Európa-bajnokságok vagy olimpiák idején felrángatják a tévék képernyőjére az egyetlen romániai résztvevőt, a hihetetlen kitartással és akarattal rendelkező, csíki származású Kelemen Zoltánt, aki Svájcban találta meg az edzési lehetőségeket, de hogy mi történik itthon a sportággal, az utánpótlással, arról soha egyetlen szó sem esik.

Az ugyancsak csíkszeredai származású Miklós Edit alpesi síző immár magyar állampolgárként, magyar színekben indul, akárcsak a szintén csíkszeredai származású sílövő, Szőcs Emőke. És biztosan a hazai és a magyarországi tévéközvetítésekben jónéhány szó esik majd arról is, hogy a hargitafürdői Tófalvi Éva, a biatlon világkupák állandó résztvevője, a remek sílövő a romániai küldöttség élén viszi majd a zászlót.

Amint azonban az olimpia lecseng, az ország megint itt marad a tél magányában, a téli sportok lassú haldoklásával. Olyan természetadta feltételek birtokában, amelyek máshol aranyat érnének. Akár olimpiait is. Nem kellene végre-valahára ezen is elgondolkodni a büntetőtörvénykönyv-módosítások és a politikusi perpatvarok között?