Ady András: Egyiptom: reloaded

Öröm addendumot írni Gál Mária múlt heti cikkéhez, Egyiptom mindenképpen megéri az alapos figyelmet. Ha a demokrácia választósdi játékának szabályai szerint elnökké avanzsált személynek úgy ajánlanak kihátrálást a hatalomból, hogy azt nem utasíthatja vissza, akkor ezt puccsnak nevezik. Púderezhetik a hullaszagú helyzetet, túlhajthatják a verbális politikai korrektséget, de amikor a választott elnöknek az ország éléről való eltűnését egy katonatiszt jelenti be, aki mellett-mögött újabb tisztek, ellenzékiek, az al-Azhar képviselője és a kopt pápa állanak, akkor is coup d'état.

Érdekes: ameddig az egy éves regnálását ünnepelni dehogy is akaró elnökről ezrek emlékeztek meg eltűnését kívánva, addig demokráciáról volt szó, nehezen megszerzett gyülekezési, civil engedetlenségi, szólásszabadsági jogokról. Nem szimpátiám a volt elnök, hisz „Egyiptom-ellenesen” hatalomkábult, mint ott mindenki a fáraóktól errefelé, de most nem használnám sem a ’törvény’, sem a ’demokrácia’ fogalmát Egyiptommal kapcsolatban, álláspontom a kivárásé. Egy biztos, újból előkerült a hadsereg, látszólag csak betartva adott szavát: amennyiben Morszi nem rendezi a forrongásokat és ügyeit a forrongókkal két nap alatt, a sereg az ország belvédelmére beavatkozik.

Hogyan is fungál ez az örökös „király(ki)csináló”? Mubarak, és a Nemzeti Demokratikus Párt idején a hadsereg nyugodtan bizniszelhetett, s csak néha kérték a támogatását. Például az ellentüntetők mészárlásában, ám ez már akkor nem volt kifizetődő. Inkább a kellemetlen gazdi trónfosztását segítették: így lettek népkedvencek.

Morszi és a Muszlim Testvériség egyeduralmában a sereg ismét hátulról hegedült, de létezett egy „gentlemen's agreement” köztük és a hatalom között, ez látszott decemberben, mikor végignézték, ahogy az ellenzéki tüntetők között szétcsapnak Morszi emberei. Most Morszi lett kellemetlen: mennie kellett. Ehhez adódott a ritka ellenzéki összefogás (ez a történet forradalmi oldala), amely egy pillanatra liberális-szekuláris tömbként gyakorolt nyomást az erre politikailag érzékeny, etatista őserő-tényezőre.

Egyiptom vesztett regionális fontosságából a nagy versenytárs Iránnal, Törökországgal, Szaúd-Arábiával szemben, s ez annak is tulajdonítható, hogy Mubarak után a politika levonult az utcára, nem is tért vissza onnan, s az ingadozás untatóan állandó-veszélyessé tette az országot.

A Mansour-Baradei párnak akad tennivalója: elkerülni a túlzott katonai beleszólást, födő alatt tartani egy el-arishi, szuezi, vagy zagazigi típusú Testvériség-válaszcsapást (szociális hálózata ellenállásával menti politikai (h)arcát), elfogadható alkotmányt alkotni, illetve reprezentatív kormánykoalíciót alakítani (az iszlamista tömbök kihagyása nélkül!).

Morszi bukása végül is a Testvériség további politikai nagykorúsodását hozza, s ők még visszatérnek. Amerikának két dolga van: a jog szerint azonnal felfüggesztheti annak az 1.5 milliárd katonai-gazdasági segélynek a folyósítás-mechanizmusát, amely az októberi kezdetű fiskális évre esne, és nagyon fülel.

Kimaradt?