Ambrus Attila: Ment, jött, (le)maradt

Meggyőződhettünk, hogy nem amolyan jött-ment miniszterelnöke volt Romániának Ludovic Orban. Azzal, hogy kedden bejelentkezett újra a kormányfői tisztségre bizonyította, hogy ő inkább ment-jött politikus. Ment, amikor a múlt héten szólt neki az államfő – és a jelek szerint a tényleges kormányfő – Klaus Werner Iohannis, hogy szedje a sátorfáját, szinte azonnal visszasettenkedett, amint kiderült, hogy másként nem lesz megegyezés a Nemzeti Liberális Párt és a Mentsétek Meg Romániát-Plus szövetség közt.

Hogyan is lehetett volna, amikor karinthyasan szólva, mindketten ugyanazt akarták. Mindketten értsd: Ludovic Orban és a MRPSZ társelnöke, Dan Barna is. A képviselőház elnöki tisztségét. Barna meglehet azt gondolta, hogy lehetnének társelnökök is, sőt felmerült az is, hogy legyen egy hármasfogat miniszterelnök-helyettes csapat: Orban–Barna–Kelemen. Orban nem gondolhatott másra, mint arra, hogy ha nem lesz a Tisztelt Ház elnöke, hamarosan kipenderítik a liberálisok elnöki székéből is, ezért bekeményített.

Szerdán még az a megoldás körvonalazódik, hogy Orbánt ismét felkenik miniszterelnöknek, akkor is ha a választópolgár e kutyakomédia láttán el is kenődik. Akkor is, ha ugyancsak elkenődik amiatt, hogy az egyéni érdekek továbbra is felülírják a józan ész és a jó érzés törvényeit.

Péntekre aztán ismét bebizonyosodott, hogy jobbára az államfő akarata teljesül.

Ludovic Orban távoztával az ügyvivő miniszterelnök igyekezett kisöpörni mindenkit, aki Orban embere, így sejthető volt, hogy Orban végképp kegyvesztett lett, hiába könyököl az elnök nem számol vele. Inkább számol Florin Cîțuval, akivel olyan lehet a viszonya, mint hajdan Traian Băsescunak Emil Boccal.

Ludovic Orban megkapja a Képviselőház házelnöki tisztségét, de ez nem biztosíték számára, hogy hosszú ideig a Nemzeti Liberális Párt elnöke is marad.

A MRPSZ vigasztalódhat a második állami méltósággal: ő jelölheti a Szenátus elnökét. Dan Barna pedig hátradőlhet és elrebegheti: Well done, Dan! Te lehetsz a három miniszterelnökhelyettes egyike, sőt, a párt is kap egy-két minisztériumot pluszba.

Az RMDSZ sztoikusan szemlélte a történteket.

Talán csak az okoz némi izgalmat a sokat megélt RMDSZ-politikusoknak, hogy a következő négy év vajon így telik-e majd el. Iszapbirkózással a koalícióban. Meglehet, hogy így! Mert a két liberális párt már a 2024-es választásra gyúr. A közigazgatási reformra és az alkotmány módosításra ugyanis nem nyertek felhatalmazást.

Kimaradt?