banner_xRg6ZFl6_Koldok_970x250.gif
banner_30Cewl4A_Copy of 1_300x250.gif

Farkas István: Éberség!

Vannak dolgok az ember életében, amihez hosszabb-rövidebb időn belül hozzászokik, megtanul együtt élni vele, ha így jobban tetszik. Egyesek szerint ez történik a koronavírus-járvánnyal is: egy idő után nem okoz majd nehézséget a maszkon keresztül való lélegzés, nem turkálunk az orrunkban, nem rágjuk a körmünket, nem nyalogatjuk, ha kell, ha nem a kezünket. És persze a korlátokat sem – a hatóságok teljesen aberrált korlátozásokat vezetnek be/törölnek el. Személyes kedvenc a templomok megnyitása és a színházak zárva tartása – de nyilván több szavazat kerül ki a templomba járók közül azon a bizonyos vasárnapon, mint a kultúrakedvelők köréből.

Ugyanez a helyzet a román–magyar kapcsolatokkal, Klaus Ionopotkivanok Iohannis megnyilvánulásaival is. Eljön az idő, amikor meg sem lepődünk majd azon, hogy államférfihoz méltatlan módon viselkedik vagy hogy a nemzetszocializmus eszméit valló titkosszolgálatok bábjaként ténykedik a Cotroceni-palotában és olyan látványosan teszi mellkasára a jobb kezét a himnusz akkordjai alatt, mint a legnagyobb nemzetféltők….

Egyelőre nem jött el ez az idő, és legutóbbi megnyilvánulásán csak állunk és pislogunk – és remélem magyar szavazói, akikből van jó néhány, egyszer-kétszer hozzákoppintják fejüket a falhoz. Gumicsontnak tűnhet a téma, pedig a tanulságai megfontolandók, ugyanis nem egy gittegylet hőbörög, hanem az ország elitje. Miután a német sajtó is pellengérre állította a május közepén elkövetett ionopotozás miatt, picit mintha visszavett volna a lendületből, de úgy tűnik, csak erőt gyűjtött.

Történt ugyanis, hogy pénteken ismét az alkotmánybírósághoz fordult azt nehezményezve, hogy májusban (!) a képviselőház elfogadott egy jogszabályt, amely előírja, hogy a kormány kezdjen diplomáciai tárgyalásokat Magyarországgal a magyar–román–szerb hármas határnál található új nemzetközi határátkelőhely létrehozásáról. Államférfink azt kifogásolja, hogy márpedig a szocdem többségű parlament ne mondja meg az ő liberális kormányának, illetve őfelségének, hogy milyen külpolitikát folytasson. Az alkotmány értelmében ugyanis a nemzetközi kapcsolatok terén a parlamentnek az a szerepe, hogy a kormány által kidolgozott, az államfő által aláírt nemzetközi szerződéseket ratifikálja. Hogy miért épp most érzett gerjedelmet arra, hogy szóvá tegye a hatalmi ágak szétválasztásáról szóló elv eme súlyos megsértését? Hogy miért nem tiltakozott kézzel-lábbal Ludovic Orban és Bogdan Aurescu, amikor a Victoria palotában whiskyt szürcsölve és kubai szivart pöfékelve járványkezeltek? Hogy kinek érdeke egy újabb diplomáciai csörte Románia és Magyarország között?

Válaszokat a „nemzetiszocialista” ideológia mentén működő titkosszolgálat adhatna erre, de mi be kell hogy érjük néhány ismert ténnyel és az azokból levonható tanulsággal. A román–magyar–szerb hármashatár hazai térfélen Óbéb (Beba Veche) község (amely eddig csak a környezetszennyezéssel került be a sajtóba) lett volna az országkapu, amelyet 2004 óta a pártvándor Ioan Bohancanu vezet, aki szociáldemokrata színekben nyerte el negyedik mandátumát. A határátkelő megnyitásról szóló tárgyalásokat sürgető jogszabályt az aranyifjú Alfred Simonis (Freddy) nyomatta, a három ország közötti kulturális, oktatási és nem utolsó sorba gazdasági együttműködést elősegítése érdekében.

Nem azt állítom, hogy Klaus Iohannis beleavatkozik néhány helyi PSD-s kiskirály bizniszébe, de azt igen, hogy kampánycélra használja fel a mostani helyzetet. Ezért várt vele addig, amíg új lendületet adhat a pártjának, amelynek a láthatatlan mikroorganizmusok mellett a csúnya PSD-vel is hadakoznia kell – és ha utóbbit sikerül magyarbarátként feltüntetni, a magáé vonzóbb lehet a nemzetféltők számára. A parlament által elfogadott törvény arra kötelezné a kormányt, hogy leüljön tárgyalni Magyarországgal – ami jelen politikai kontextusban felérne az öngyilkossággal.

Igaza van a Külügyminisztériumnak, amely Klaus Iohannis helyett kérte ki, hogy Szijjártó Péter kijelentésével ellentétben márpedig egy fikarcnyit sem magyarellenes. Valóban nem mondta az államfő most, hogy kuss a neve minden erdélyi magyarnak, és ha ugrabugrálni merészelnek, turulmadárszárnyat csinál a füleikből. De azért látni kell, hogy nem tett nagyvonalú ajánlatot sem, inkább azt üzente: srácok, a békés egymás mellett élés számomra csak akkor opció, ha engeditek, hogy amikor kedvem szottyan, belétek rúgjak.

De megtehette volna azt is, hogy szól Orbánnak, hogy hívja fel Viktort, s magyarázza el neki, hogy a román kormányt nem lehet csicskajancsiként kezelni, meglobogtatja az alkotmányt (amelynek előírásait egyébként több alkalommal vette már semmibe), s akkor Magyarország is széttárja a karját, vállat von, s azt mondja, ok, Lajos, la vida e locca, de gyere, oldjuk meg.

Az államfő azonban nem ezt tette, nem lelkizett, hadüzenetként is felfogható cselekedettel jelezte, hogy a célkeresztjébe kerül mindenki, vagy ha úgy tetszik, következetesen kiszúr mindenkivel, aki másképp gondolkodik. S egyértelműsíti, hogy ki az úr a háznál, és hogyan szeret politikát kotyvasztani a nacionalista receptből. Ja, hogy ez az úr, nem az ország javát, hanem önös politikai érdekeit szolgálja, annak ellenére, hogy nem erre kapott felhatalmazást? Tetszettek volna gondolkodni időben, és nem adni neki kiváltságos státuszt.

banner_4BtporpC_300x250-HU.jpg

Kimaradt?