A sajtó mindig is előszeretettel nyúlt a rémületkeltés eszközéhez. A komoly sajtó felelősen, csak elegendő érzelmi hatást keltve a fontos üzenet közléséhez használta, a bulvármédia a szenzációkeltés reményében. Szintet lépett a közösségi média, amelyhez remora halként tapadva, farvízen úsznak az álhírgyártás és félrevezetés eszközei, a hírtelevíziók: s mindketten a megosztás, a nézettség növelése érdekében riogatnak. Felelőtlenül. Gátlástalanul.

A magyar sajtótörténet szerint a legnagyobb bakit a Brassói Lapok követte el 1837-ben, amikor a párizsi világkiállításról, a helyszínről tudósított. „HATALMAS PÁNIK AZ IPARCSARNOKBAN!”  – állt volna öles betűkkel a fejléc fölött, ha a szedő a pánik szóban fel nem cserélte volna a magánhangzókat. Így…

A pánikkeltésről a sajtóban – tehetek, nem tehetek róla – nekem mindig ez a történet jut eszembe, s az, hogy így jár, ki rémületet akar kelteni. Kinevetteti magát.

Ha mégsem – mert a facebunkóknak, hírtévéfalóknak nem csupán valóságérzékük, tényismereteik, de lassan humorérzékük sem marad –, akkor a páni félelem hisztériát, tömegpszichózist gerjeszt.

A hazai hírtelevíziók napok óta a koronavírussal rémítenek. A lakosság pedig vevő az apokaliptikus hírözönre és hisztérikusan reagál. 3000 százalékkal drágultak, majd eltűntek a gyógyszertárakból az egészségügyi arcmaszkok. Szerencsére a kelet-európai ember találékony, s a hírtelevíziók már népszerűsítették annak a férfinak az ötletét, aki egy fél melltartóval takarta el az orrát és a száját.

Egy szatmári feleség nemhogy ágyába, de közös házukba sem fogadta be kamionos férjét, azzal kergette el, hogy takarodjon el koronavírusostól együtt.

Kedden aztán elindultak a vásárló hadak, és kiüresítették az üzletek polcait. Beszámolók szerint volt, aki kilencven kiló puliszkalisztet és szinte ugyanannyi lisztet vásárolt. Amivel ugyan nem védte meg magát a koronavírustól, hisz amilyen fránya egy mikroszkopikus lény, az még a kulcslyukon is képes beférkőzni az emberhez, ám könnyen hozzájárulhat a panelházának várható lisztmoly inváziójához.

Természetesen nem az egyszerű állampolgárt kell okolni tudatlansága miatt. A vásárlási láz emelkedésének oka az egészségügyi miniszterünk volt, aki tárgyalásokat folytatott a nagyáruházak vezetőivel, hogy legyen folyamatos az üzletek ellátása. Nem tudom, mi köze van az egészségügyi miniszternek a kereskedelemhez, de az biztos, ha mifelénk egy miniszter azt mondja: ne halmozzunk fel készleteket, úgy értelmezik a legtöbben, hogy kasszára fel!

Nem volt jobb kommunikátor Ludovic Orban miniszterelnök sem, akinek a mindenki maradjon ott (értsd Olaszországban), ahol van felhívását azonnali hazarendelésnek vették, és azonnal elindultak Románia felé.

Az újságírói pánik – vajon újságíró-e az, aki pánikot terjeszt? – hisztériába kergette a lakosságot. És ki hallja már meg a józanság szavát? Azt, hogy az A típusú influenzának félszáz áldozata volt már az idén Romániában, a koronavírusnak még egy sem. Azt, hogy talán az influenza ellen is kellene védekezni, tenni valamit, például beadatni a védőoltást.

Ki gondolkodik el azon, hogy tavaly az úttalan utakon mintegy 1600 halálos baleset történt a tavaly, tehát annak a valószínűsége, hogy leteperjen a koronavírus sok ezerszer kisebb, minthogy elüssön az átjárón egy autó! És mégsem a részeg, jogosítvány nélküli vezetőktől rettegünk, hanem egy a megszokottól alig különböző járványtól, amilyen mindig is volt, és mindig is lesz a Földön.

Biztosan sokan asszociálnak a spanyolnáthára. Az eddigi statisztikák, a koronavírus-járvány lefolyása eddig nem igazolták a félelmeket. A La Grippe 1918–19-ben tört ki, s az influenza A vírusának legpusztítóbb, világméretű járványa (pandémia) volt, amely a Föld teljes lakosságának mintegy 3-5 százalékát megbetegítette. Már 1918-ban több áldozatot követelt, mint az egész első világháború; két év alatt a legszerényebb becslések szerint 2 millió, a legmerészebbek szerint 100 millió áldozatot követelt a világon, 17 millióan haltak meg a járványban csak Indiában. A fertőzöttek 20 százaléka hunyt el.

Ezzel szemben az új koronavírus halálozási arányszáma 2%, ami 50 esetenként 1 halállal végződő esetet jelent. Főként más krónikus betegségben is szenvedők a veszélyeztetettek.

Nyugodjon hát mindenki le!

Azért természetesen vigyázzunk magunkra: mossunk szappannal kezet, járjunk az erdőben friss levegőn, erősítsük az immunrendszerünket. Fogadjuk el sztoikus bölcsességgel: élni életveszélyes, mégis élni kell és nem elzárkózni attól, amitől amúgy sem lehet.