Ambrus Attila: Előretolt választások

Kisebbségi liberális kormány vezeti jelenleg Romániát, amelynek azzal kell szembesülnie, hogy az ellenzékbe vonult parlamenti többség, a szociáldemokraták sorra szavazzák meg a liberálisok korábbi – még ellenzékben tett – populista és sokba kerülő javaslatait. Ráadásul nagyon nehéz fontos döntéseket hozni a jelenlegi felszalámizott parlamentben. A nehézkes egyeztetéseket az NLP úgy próbálja áthidalni, hogy egy sor döntést parlamenti vita nélkül, úgynevezett kormányzati felelősségvállalással léptet hatályba, de ezzel sérül a demokrácia. 

Ezért az NLP komolyan fontolóra vette az előre hozott parlamenti választások gondolatát. Ez azért is jól jönne a liberálisoknak, mert a közvélemény-kutatások szerint a jobboldali pártalakulat bizalmi indexe jelenleg magas. Ehhez hozzájárult az EP-választások sikere, a Szociáldemokrata Párt kormányának megbuktatása és nem utolsósorban a liberális államfőjelölt, Klaus Iohannis elsöprő győzelme az elnökválasztáson. Az NLP népszerűsége a kormányváltás és Iohannis újraválasztása óta több mint 15 százalékponttal 45 százalékpont fölé emelkedett. Ám az NLP attól tart, hogy a szimpátiahullám év végéig elül, és a Szociáldemokrata Párt ellenzékben ugyanúgy meg fog erősödni, mint 2016-ban, a Dacian Cioloș vezette szakértői kormány regnálása idején. Főként azért, mert a kormánypártnak meg kell hoznia a népszerűtlen intézkedéseket és addigra kiderül, hogy ígéreteit nem tudja vagy nem is akarja betartani.

A Nemzeti Liberális Párt támogatja az előre hozott választások megszervezését, és ez ügyben tárgyalásokat kezdeményez a politikai partnerekkel – jelentette ki hét elején Ludovic Orban miniszterelnök. Szerinte az előrehozott választásokat megszervezhetnék a helyhatósági választásokkal egy időben is. Ez úgy valósítható meg, ha a kormányfő lemond, a parlament pedig kétszer egymás után elutasítja az új kormány beiktatását. Ám előfordulhat, hogy egyes pártok, amelyek nem akarnak előre hozott választásokat (a kormányfő a Pro Romániát hozta fel példának) vagy egyes képviselők, akik már tudják, nem jutnak újabb mandátumhoz, mégis a kormány beiktatására szavaznak, hadd töltsék ki plussznyugdíjjal járó megbízatásukat. 

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség támogatja a parlamenti választások előrehozását. Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője kijelentette: „Ha az RMDSZ-en fog múlni, mi igent mondunk.” Szerinte az RMDSZ, amely a magyar nemzeti közösség érdekképviselete, másfajta viszonyt ápol választóival, mint egy hagyományos politikai párt, és így bármikor készen áll a választásokra. 

Ez jó jel, azt jelenti, hogy az RMDSZ is felismeri, a következő négy évben nem lesznek választások, s így meghozhatók a rég elodázott, de elkerülhetetlen döntések, s hogy minél hamarabb hozzák meg őket – ha nem is lesznek kevésbé fájdalmasak –, annál kevésbé válnak krónikus problémákká. (meghozhatók, ám egyáltalán nem biztos, hogy meg is hozzák...)

Az előre hozott választás ma azért is elfogadhatóbb megoldás a kormánypárt számára, mint valaha volt, mert a regnáló államfő nem fog más pártból megnevezni miniszterelnök-jelöltet, így még akkor sem veszti el a kormányzást, ha a parlament mégis megszavazza az új kormányt.

Az előre hozott választások fő támogatója Klaus Iohannis államfő, aki így beteljesíthetné előző mandátumának nagy – szinte egyetlen – megvalósítását: a Szociáldemokrata Párt tönkreverését. Ő lenne a legnagyobb nyertese az előretolt választásnak.

A választók nem biztos, hogy sokat nyernek, ha két-három hónappal korábban felállhat az új törvényhozás, hiszen az átmeneti kormány számos fontos és sürgős kérdésben nem dönthet majd. Az előrehozott választás magában hordoz bizonyos pénzügyi kockázatot is. A megemelt gyermekpénz és nyugdíjak kifizetése kölcsönfelvételt feltételez, s egy ügyvivő kormány esetén könnyen megtörténhet – amint az megesett 2010-ben is – hogy a hitelezők hatalmas kamattal adnak csak kölcsön a román államnak.

Arról nem is beszélve, hogy a Velencei Bizottság ajánlása volt, hogy ne szervezzen egy demokratikus állam egy időben helyhatósági és parlamenti választásokat.

Az ország jövője nem azon múlik, hogy lesznek-e vagy sem előre hozott választások a tavasszal. Nem is azon, hogy liberális vagy szociáldemokrata a kormánypárt. Mert az eddigi tapasztalat és a tények is azt mutatják: ezek és azok ugyanazok.

Kimaradt?