Dilemmám, amelyet – Szilágyi Domokost idézve – a múlt héten fogalmaztam meg jegyzetemben (Mit ér a választójog, ha egyik jelölt rosszabb, mint a másik?), nem oszlott el. Sőt!

A két forduló közötti kampány – ha egyáltalán annak lehet nevezni – megerősített abban, hogy sem Johannisszal, sem Dăncilával nem jár jól az ország. Még akkor sem, ha a döntőbe jutott két lepkesúlyú politikus személyisége hű tükre a romániai társadalomnak. Amelynek – a választási eredmények elemzése szerint – egyik harmada dölyfös, lekezelő, hatalommániás, cselekvés- és reflexióra képtelen. A másik harmada buta. Harmadik harmada pedig, amely nem olyan, és nem ilyen, az csak nehéz szívvel szavazna egyikre vagy másikra.

Mi, magyar választók egy hetet vártunk arra, hogy a jelöltek üzenjenek az ország lakosságának több mint 10 százalékát kitevő kisebbségeknek. Ez végre kedden meg is történt. Meg nem is.

Johannis annyit mondott: „Számítok a magyarok szavazataira, akik fájintos országot akarnak.” Úgy gondolja: semmiért egészen. A jelek szerint lenézi – németesen szólva –, dummnak nézi az erdélyi magyarokat, hülyéknek, akik elfelejtik, hogy még egy „Isten éltesse honfitársaimat” sem mert elrebegni a nagyromán szász a nemzeti ünnepünkön. Azt gondolja Őfelfuvalkodottsága, hogy nem törődünk azzal sem, hogy ahányszor csak tudta, megfúrta a kisebbségi jogainkat szavatoló törvényeket.

„Johannis még a kisebbségeket sem képviseli” – mondta Viorica Dăncilă. Igaza van! De mire megyünk vele? Miniszterelnökként ő is hagyta, hogy a többség–kisebbség viszonyát iszonnyá üvöltsék-verjék az Úzvölgyébe vezényelt futballdrukkerek. És ő sem szorgalmazta a jogvédő törvények elfogadását.

Talán soha nem voltunk mi, erdélyi magyarok ilyen helyzetben: hogy még arra se tudjunk rámutatni a jelöltek közül, aki a kisebbik rossz. Rossz mindkettő úgy, ahogy van.

Aki úgy gondolja, hogy dilemmám hamis, mert a legismertebb áldilemma éppen ez: „Aki nincs velünk, ellenünk van!”, nos, az is tévúton jár. Igaz ugyan, hogy létezik még egy választási lehetőség. Ez pedig mindkét jelöltre ütni a pecsétet, megsemmisítve a szavazólapot. Ám ez nem több, mint otthon ülni, és nézni a tévét.

Senki sem tévedhet tehát! Az sem, aki meggyőzi magát, hogy jó, ha valaki ellen szavaz. Az sem, aki mindkettőre pecsétel, ezzel fejezi ki nemtetszését a jelöltek személyét illetően. Az sem, aki nem megy el szavazni. Sőt, még az sem, aki egyikük vagy másikuk híve.

A voksolás eredménytelensége előre kiszámítható.

Vasárnap izgalom nélkül várom az exit poll eredményét.

Végtére a harminc év alatt egyszer választott alkalmas elnököt a romániai magyarság, de mandátuma végére róla is kiderült, hogy kapitulált a szolgálat(ok) előtt.