banner_mHDmzQnh_webbanner_970x250.gif
banner_Qadt244U_webbanner_728x90.gif
banner_wHx3GucY_webbanner_300x250.gif

Ambrus Attila: Elek apó emlékezete

Kisbaconban hármas évfordulót ültek: 160 éve született, 90 éve hunyt el  Elek apó és 50 éve avatták fel az emlékházát. Az utódok emlékezete sajnos szelektív, Benedek Elekről ma már többnyire csak a mesemondó jut az eszünkbe, noha éppen olyan jelentős újságíró, író, országgyűlési képviselő is volt.

Igaz, kortársai sem értékelték kellőképpen, az oly körültekintően fogalmazó korabeli Brassói Lapok is megsértette az akkor már idős szerzőt, aki ugyancsak zokon vette a gorombaságot. De megbékélt és egyik legfontosabb írását, amely a székely falu és a város viszonyáról szólt, a Brassói Lapoknak küldte el.

Nem értékelték Gyergyószentmiklóson sem Elek apót. Tamási Áron keserűen írja le:

„A tavasz folyamán a mi drága, nagy Elek nagyapónkkal irodalmi estélyt rendeztünk Gyergyószentmiklóson és Csíkszeredán is. (...) Benedek Elek két magyar generációt nevelt eddig és megírt száznál több ékes magyar könyvet, és tiszta fehér már a haja, s ezen csekélységek miatt sem mehet már bankigazgatók és képviselők házaihoz könyörögni, hogy:

– Méltóztassanak meghallgatni, kérem, minket, mert szép székely irodalmat csinálunk. (...) Alig több mint fél ház előtt lezajlott az irodalmi estély. Mintegy 120 embernek beszélt Benedek Elek abban a városban, amely az ő meséin nőtt fel. Ez már nem is erdélyi, hanem székely sors.”

Mit szólna ma Tamási Áron, hogy ma ha bárhol Erdélyben, ahol akár egy mégoly megbecsült író, mint Benedek Elek, be tudna csalogatni egy estre 120 embert fényes sikerként emlegetnék, csodaként könyvelnék el.

Elek apót ma legszívesebben elfeledtetnék az értelmiségi lovagrend felkent tagjai. És ő megértően szemlélné mindezt. „Fölületesség e kor jelleme. Fölületes a munka, amit végezünk, fölületes a szerelem, a barátság, csak a gyűlölet nem az.”

De meséivel is mindig azt példázta, azt kívánta elmondani az „unokáinak”, hogy a felületesség, a gonosz fölött mindig győz a kitartó munka, a jóság.  

Benedek Eleket minden bizonnyal felfedezi majd utókorunk.

Az, aki felismeri milyen dölyfös volt buta, amikor a hitetlenséget, az önzést, az önmegvalósítást tartotta élete értelmének, aki szégyellte szeretni népét, hazáját, s azzal akart dicsőséget szerezni, hogy lépten-nyomon bírálta, blamálta, miközben nyomatékosítani kívánva övéi bírálatát, dicsőítette az idegen népeket.

Igaz ez csak akkor történik meg, amikor néhányan rájönnek arra, hogy az emberi élet oly rövidre van szabva. „Mindenki lázas sietséggel munkál a maga javán, nehogy kifogyjon az idejéből, egymás megismerésére alig jut egy-egy futó pillanat.”

Akkor válik ez valósággá, amikor megcsömörölve az anyagi javak hajszolásától, vallani fogják, hogy „inkább maradjak szegény, semhogy a vagyon kiforgasson valómból. Inkább maradj te is szegény, a ki jó szívvel ad egy darab kenyeret a nálánál is szegényebbnek, semhogy duskálván a földi javakban, szív nélkül, tüntetőleg, az egész világ szemeláttára dobj kalácsot az éhezőnek.”

Olvassuk Benedek Eleket, az újságíró tisztánlátó ítéletét az életről. Például ilyeneket írt: „Lehet belőled nagy ember – és hadd legyen! –, de szív nélkül, szeretet nélkül igazán naggyá nem leszel. Ne bízd el hát magad, ha csodálják elméd tündöklését: sok fényes elme elhomályosult már, de a szív – jó vagy rossz –, megmarad utolsó dobbanásáig annak, ami volt első dobbanásakor.”

Ez reményt nyújt, még akkor is, ha a mesét ma már a politikusok mondják, s bizony se nem okos, se nem tündérmese az.

banner_2OFm8Z0e_webbanner_3_970x250.gif

Kimaradt?