banner_xRg6ZFl6_Koldok_970x250.gif
banner_30Cewl4A_Copy of 1_300x250.gif

Farkas István: Elhullt csatában a derék?

Megfordíthatjuk az Internacionálé jól ismert, „A Föld fog sarkából kidőlni, Semmik vagyunk, s minden leszünk!” mondatát. Minden vagyunk és semmik leszünk, mert képtelenek vagyunk felfogni, hogy az tesz minket emberré, hogy képesek vagyunk harmóniában élni a természettel. Attól, hogy tudjuk, széllel szemben nemcsak pisilni, de köpködni is fölösleges – inkább ki kell használni az energiát.

Lángol a Föld tüdeje, minket azonban a piszlicsáré ügyecskéink kötnek le. A mának élünk, illetve egy, a mi múltunknál jobb jövőben hiszünk. Pedig nagyon mellétrafálunk. Ha örökül szeretnénk hagyni valamit a gyerekeinknek, akkor az egy kút legyen, és egy balta, amivel megvédheti a vizet. És ha nagyon komolyan gondoljuk, egy fát is ültethetünk. De semmiképp nem tutujgatnunk kellene, védenünk a napsugaraktól is, hanem az életre nevelni, felkészíteni őket az előttük álló piszok nehéz évekre. Nyilván, nem ártott volna, ha a tanügyi rendszer az elmúlt évtizedekben arra fektet hangsúlyt, hogy megtanítsa a nebulókat biológiául és kémiául. Pedig így testté vált volna az ige, mindenki tudná, hogy mivel esszük a fotoszintézist, hogy nem a szén-dioxid az egyetlen üvegházhatású gáz, és hogy miért nem jó műanyag szívószálon keresztül szürcsölni a koktélt. Ugyanezek a tanárok elmagyarázhatták volna azt is a diáknak, hogy bár a nagy gyárak környezetszennyezése nyom a legtöbbet a latban, az egyéni felelősségvállalás nélkül nincs haladás. Már ötödik osztályban, amikor Molnár Ferenc klasszikusának irodalmi és erkölcsi magasságait ecsetelik az iskolákban, meg kellett volna tanítani azt, hogy az ember nem einstandolhatja a természetet. Ha ezt megtették volna, akkor a mostani ötvenesek és negyvenesek nem nevetnének ki, amikor azt látják, hogy saját vászontasakba kérem a kenyeret. Persze, ott a család, a nagyszülők példamutatása is, nem akarom a pedellusok nyakába varrni a környezetrombolást. Azokat a vállalatokat kellene megzabolázni, amelyek hozzájárulnak a nyakló nélküli szennyezéshez, a széndioxid kibocsátáshoz, ami az egyik legnagyobb probléma. A szénvegyületek kiszűrésére és tárolására vannak elméletek, sőt, működő gyakorlatok is, ám ezeket pont azok nem alkalmazzák, akik a leginkább kellene. Nyilván, Grönland megvásárlása sokkal jobb biznisz, mint a fosszilis erőműveket lecserélni sokkal környezetbarátabbakra vagy az üvegházhatású gázok megkötése.

Ez a harc, most a végső!

Van politikus, aki tömeges szülésre szólít fel, és valóban fontos a faj, a nemzet fennmaradása, de tudni kell, hogy a következő évtizedekben élet-halál harc következik a Földön, háborúba születnek a gyerekek, akiknek kevés esélyük lesz a túlélésre. Fontoljuk meg a walesi bárd szavát: ne szülj rabot te szűz! A legnagyobb demográfiai kihívást nem az jelenti majd, hogy házasodhatnak-e és vállalhatnak-e gyereket a melegek, hanem az, hogy zsugorítani tudjuk-e az ökológiai lábnyomunkat, mert sokkal tovább nyújtózkodtunk, mint amennyire a takarónk ért. Remény van, de vajon akarat is, vagy lefoglalnak a belügyek, a fegyverkezés, a politikai játszmák? Amíg Trumpok, Putyinok, Bolsonarók, Kim Dzsong Unok és Boris Johnsonok vannak polcon, amíg a klímaváltozás elleni, amúgy remekül induló tinédzserakcióból médiahaknit kreálnak, addig lehetnek kételyeink. Pedig az emberiségben megvan a potenciál. Hérodotosztól tudjuk, hogy az ókori görögök bejárták Közép-Ázsiát, igaz hogy fél Görögország erdőségeibe került a hajógyártás; Amerika eljutott a Holdra, igaz, nem úgy, ahogy Jules Verne javasolta, de a lényeg ugyanaz; Nemzetközi Űrállomás kering a Föld körül, ember által épített eszköz jutott a csillagközi térbe, véghajrában a Mars-expedíció, készül a kolonizálási terv és más galaktikus álmok stb.

Sokáig azonban még a Föld lesz az egyetlen hely, ahol élhetünk, mert Extra Terrum non est vita, si est vita, non est ita. Ehhez azonban nem elég megszületni. Nem elég, ha néhanapján felemeli valaki halk szavát az emberi ostobaság ellen, tettekre is szükség van. A legfontosabb például megszerelni a klímát, kitakarítani a tengereket-óceánokat és valahogy megérteni azt, hogy nem kopik el senkinek a talpa, ha gyalog vagy kerékpárral jár munkába és hogy az elektromos autó lítiumos akujának a legyártása is sok-sok széndioxid-molekulát szül a kínai bányák körül. Van aki azt javasolja, hogy a Mercosur-államokkal szemben olyan ökológiailag motivált szankciót vezessenek be az okosabb/tehetősebb országok, ami előbbiek exportképtelenségébe torkollik, ha továbbra is környezeti károkat okoznak. Az ilyen azonban nem fog menni egyik napról a másikra, eredménye sem azonnali.

És addig is jó, ha tudatosítjuk magunkban, hogy nem a balsors babrált ki velünk, hanem mi magunk idéztük elő a mostani helyzetet, amiből csak akkor van visszaút, ha gondolkodunk.

banner_4BtporpC_300x250-HU.jpg

Kimaradt?