„Köszönjük, Tommy Cash! A legutolsó szereplésed az Electric Castle fesztiválon” – üzente a fesztivál piárosa a Facebookon, amiért egy DJ arra vetemedett, hogy a tiltott zenéből – maneléből – játsszon le egy rövid részletet.

Az észt lemezlovas ugyanis nem tudta, hogy Románia legsajátosabb (bár a régióban is több alakot öltő – ld. turbofolk, chalga) zenei műfaja tulajdonképpen a kádári három T (tiltott, tűrt, támogatott) egy újabb (a)verzióját éli meg, a titkolást. Nem elég ugyanis, hogy közrádióban tilos játszani, de úgy is teszünk, mintha nem létezne, mintha ez csak az ostobák és balekok zenéje volna.

Pedig dehogy is. Románia tükre.

A manea a 16. századi török hódoltság óta a román társadalomban jelen van valamilyen formában: akkoriban nemcsak katonai dalokat énekeltek, hanem líraiakat is, és ezekből alakult ki a gyűlölt műfaj. Később cigány zenészek, a lăutarok vették át a szerepet – ami a mai napig meghatározó „érv” a maneával szemben, ahogy ezt később látni fogjuk. A török nemesség ízlését felvevő bojárok házi zenekarát hívják tarafnak. A 19. század közepétől tovább alakult a zene: német és lengyel tánczenék, illetve román népzenei elemek kerültek be a lăutarok ízlésvilágába, a hetvenes években a nyugati pop és szerb mulatós is, így aztán elmondható, hogy meglehetősen eklektikus stílust sikerült kialakítani – ami a mai napig folyamatosan változóban van.

Ami izgalmasabb, az a hasonlóság a korai tarafok és mai manelisták között: előbbiek is gyakran húzták a nótát családi eseményeken, és ez a mai napig megmaradt. Az 1944-1989 közötti korszak nacionalizmusa – ahogyan az EC elitizmusa – titkolta a „fertőzött folklórt”: előbbi a „tiszta, hagyományos” népzene védelme miatt, legalábbis hivatalosan. A rendszerváltás után zöldet kapott a manea, és a mai napig hatalmas rajongótábora van – ahogyan az Electric Castle-os affért megörökítő videón is látszik a közönség reakciójából.

A kérdés, hogy milyen érvekkel titkolják a műfajt. Három diskurzus különíthető el: az első az osztályalapú, azaz – Pierre Bourdieu francia szociológus mentén – „legitim ízlést” védelmező, elismerő gondolkodásmód, amelyik értelmében az elit meghatározza, hogy éppen melyik öltözködési stílus, magatartás, zenei műfaj, beszédmód, irodalmi olvasmány stb. a jó, és melyik takarítandó el. Mivel a manea a romániai korrupcióra és megbízhatatlan állami viszonyokra adott alulról jövő válasz a DIY („csináld magad”), vagy „self made man” elvét képviselve, a descurcăreţ embertípus zenéje, aki „a jég hátán is megél”, ezért az ujjukat eltartó értelmiségiek és „legitim” (tehát állítólagosan morális) úton jómódúak számára soha nem lesz vállalható (utóbbiak közé tartozik az EC magát jóízlésűnek, haladónak és „européernek” vélő közönsége).

A második diskurzus etnikai alapú, ahogyan azt már említettem: román körökben a cigány zenészek, magyar körökben a román (és cigány) zenészek miatt vállalhatatlan.

A harmadik diskurzus a román közvéleményen belül zajlik, amely a már említett diktatórikus korszak óta létezik: eszerint a manea a román nemzeti kultúra ellensége, titkolnivaló, hiszen nem a nyugati liberális kapitalista ethosz, hanem a szégyellnivaló „balkáni”, kelet-európai félperifériás állapot hírvivője.

A maneát tehát kizárták az Electric Castle udvaráról is. Remélem, szólnak az ízlésrendőrök Goran Bregovićnak, hogy micsoda tévedésben él.