Nem élek Facebuborékban, barátaimat, ismerőseimet nem politikai meggyőződésük alapján válogatom ki. Több van, ami velük összeköt, mint ami elválaszt: az esetleges ideológiai nézetkülönbség. Így aztán a virtuális világban is rám köszönt, ami a való világban: a választási kampány hajrájában felmorajló hangzavar. Olvasom, hogy van, aki száműzné a magyar képviseletet az Európai Parlamentből, mert 30 év múltán sem sikerült biztosítani jelképeink szabad használatát. Van, aki véletlenül a kampány utolsó napjaiban posztolja az RMDSZ tisztességét megkérdőjelező írásait. Válaszra már csak a választások után lesz lehetőség. Van, aki szép kis összeesküvés-elméletet gyárt arról, hogy miként esküdhetett össze az érdekvédelmi szervezetünk a hazai hatalommal, hogy megtévessze a választóit.

Mintha ez lenne a választási kampány legfontosabb témája! Mintha nem az lenne a sarkalatos kérdés, hogy az erdélyi magyarság számarányának megfelelően tudja-e igazolni azt, hogy vannak dolgok – identitásunk megkérdőjelezhetetlensége, jogaink szavatolása, önrendelkezésünk jogossága –, amelyekben egyetértünk. És nemcsak egyetértünk, hanem érvényesítéséért közösen cselekedni is tudunk, akár csak egy szavazat erejével is. Van-e erő még az erdélyi magyarságban, hogy a román nacionalizmus hangzavarában felmutassa: nem adtuk fel. Nem adtuk fel akkor sem, ha nem sikerült minden esetben elérnünk azt, ami és máshol, más kisebbségeknek oly természetesen kijár. Van-e még hitünk, hogy ha lassan is, de ha nem adjuk fel, egyre távolabb kerülhetünk azoktól az országoktól, ahol a kisebbségeknek semmilyen joguk nincsen, annyi sincs, mint a romániai magyaroknak? Vissza tudjuk-e idézni az Aranykorszakot, amikor a magyar volt a világ legnehezebb nyelve, hiszen úgy írták le, hogy Sfîntu Gheorghe és úgy olvasták a székelyek, hogy Sepsiszentgyörgy.

Igazuk is lehetne azoknak, akik úgy vélik, hogy a túl lassú demokratizálódás miatt érdemes lenne büntetni az RMDSZ-t, de mi a megoldásuk az elégedetlenkedőknek: a semmi? Komolyan tudja venni bárki is, hogy a román pártok felvállalják majd az erdélyi magyarság képviseletét Brüsszelben? Amikor a kollektív kisebbségi jogok európai szavatolása került terítékre, az összromán politikum a magyar érdekek ellen lépett fel! Ne firtassuk most, hogy összeesküvés szaga van-e az úzvölgyi eseményeknek. (Szerintem nincsen.) Csak azt, hogy a magyarságnak a hatékony képviselet illúzióját kínáló román pártok miért nem tiltakoztak a tegnapi rendőrségi túlkapás ellen. Miért nem használták ki a rendkívüli lehetőséget voks- és szimpátiaszerzésre? Netalán tán azért, mert valójában zsigerből elutasítják minden magyar ügy támogatását? Netalán azért, mert úgy vélik, hogy ha tiltakoznak a magyarok jogfosztása ellen, elveszítik román szavazóikat?

Tetszik, nem tetszik: a magyarok érdekképviseletét – jól vagy rosszul, ítélje meg ki-ki maga!  – csak az RMDSZ vállalta és vállalja fel. Hogy a sokszínű erdélyi magyar társadalomban vannak, akik szerint az EMNP vagy az MPP jobban ellátná ezt az érdekképviseletet, meglehet. De nem az RMDSZ hibája, hogy az MPP-nek csak kissé, az EMNP-nek egyáltalán nem sikerült megerősödnie. (Ha az RMDSZ munkája lett volna a pártgyengítés, ez is az RMDSZ erejét bizonyítaná.) Van üzenete a kétkedőknek annak is, hogy az MPP és az RMDSZ képviselői három nappal az EP-választás előtt tárgyalóasztalhoz ültek Gyergyószentmiklóson, mert mint mondták:most olyan pillanat van, amikor zárni kell sorainkat, hiszen a tét az erdélyi magyarság érdekképviseletének megerősítése, és súlyunk megőrzése az európai és romániai politikában. 

Ezt mondta Orbán Viktor is, s csak személyes csalódottság mondathatja ki a Fidesz erdélyi támogatóival, hogy a magyar miniszterelnök nem tudná, mit beszél. A személyes csalódottságon felül kell emelkedni, s meg kell próbálni a nem is olyan lehetetlent: két-három erdélyi magyart küldeni az EP-be.

Lehet, csak annyi lesz az elégtételünk, hogy ennyivel kevesebb román nacionalista ül majd az EP padjaiban. De már ezért is megéri szavazni. Hát még, ha európai szintre sikerül juttatni az őshonos kisebbségek jogainak biztosítását. Ez már nemzeti szimbólumaink győzelmét jelentené az elvakult többségi nacionalizmus felett.