Miközben Romániát a nacionalista populizmus, a feudális körülményeket újratermelő ortodox egyház és a neoliberális gazdaság tartja fogva, révbe érni látszik az USR antikommunista narratívája.

Bár az új törvényjavaslatból nem derül ki maradéktalanul, hogy a benyújtók kizárólag a Ceaușescu-korszakra vagy a kommunista eszmék különböző hiteles értelmezéseire gondolnak, amikor háromtól tíz évig tartó börtönbüntetésről szőnek édes álmokat, az nagyjából tiszta, hogy ebben a zavarban ez teljesen mindegy is.

Holott apró különbségek vannak a két fogalomértelmezés között: miközben az 1989 előtti romániai „kommunizmusban” a tőkés maga az állam volt, amelyet egyetlen párt vezetett reális parlamenti vagy demokratikus, azaz a sajtóban, vitafórumokon, egyesületekben, kocsmákban stb. zajló viták nélkül, erős hierarchiával, nacionalizmussal, szexizmussal terhelten, addig a kommunizmus mint fogalom állam-, tőke- és hierarchiamentes társadalmat vizionál – hogy egy alapvető, egyszerű értelmezésnél maradjunk. Ezt A Kommunista Párt kiáltványa így fogalmazza meg: „a kommunizmus senkitől sem veszi el azt a hatalmat, hogy társadalmi termékeket elsajátítson, csupán azt a hatalmat veszi el, hogy ezen elsajátítás révén idegen munkát leigázzon", A német ideológiában pedig egy másik megközelítés is megtalálható, miszerint „a kommunizmus szemünkben nem állapot, amelyet létre kell hozni, nem eszmény, amelyhez a valóságnak hozzá kell igazodnia. Mi kommunizmusnak a valóságos mozgalmat nevezzük, amely a mai állapotot megszünteti. E mozgalom feltételei a ma fennálló előfeltételből adódnak”.

Ennyit a fogalmi fejtegetésekről, amely egy jegyzethez méltóan rövid, bár sokkal hosszabb fejtegetést érdemel – és amelyet még a maga rövidségében is megspórolt az USR a felvetett javaslattal.

(Az más kérdés – és meglehetősen fontos, amely nemcsak a kommunizmust, de a kereszténységet, kapitalizmust, liberalizmust, demokráciát éppúgy érinti egyebek mellett –, hogy milyen összefüggések lelhetők fel gondolkodók eszméi és vágyai, illetve politikai erők ezeket felhasználó, kifordító gyakorlatai között.)

Ami az USR javaslatát illeti, rossz időket idéz: éppen olyan időket, amelyeket feltételezésünk szerint a történelem szemétdombjára akarnak küldeni. Egy rossz szóviccre is alkalmat ad, miután a legnagyobb antikommunista történelmi formációnak éppen az USSR tekinthető, amely nem volt képes a nyugati kapitalizmustól maradéktalanul elszakadó alternatívát létrehozni, a kommunista eszméket pedig kíméletlenül üldözte (legyen szó a bolsevikok kommunistákat, anarchistákat, az ún. zöld csapatokban felsorakozott parasztokat üldöző/gyilkoló gyakorlatairól a Szovjetunió megalakulását követően, a tőke, a pénz mint fizetőeszköz, a munka stb. működtetéséről). Nem szólva az elhallgattatásról, a hivatalostól eltérő más vélemények szankcionálásáról.

Az tehát különösen veszélyes, ha a homályosan megfogalmazott, sőt teljesen félreérthető törvénykezés valósággá válik. Ugyanis „kommunista jellegű” lehet sok minden, ahogy ez mostanra kiderülhetett. Lehet kommunista jellegűnek tartani az 1989 előtti állapotok (nemkívánatos) visszaállítását, de lehet annak nevezni azt is, ha munkahelyi demokráciát követelünk: a dolgozók munkajogi védelmét, jogot a termelőeszközök birtoklására, a munkafolyamatba való beleszólásra, de a fogyasztói társadalom kritikája, az állatvédő, feminista, antifasiszta stb. mozgalmak között is megtalálhatjuk kedvünkre a „kommunista jelleget”, csak elég a könyvészetekben Marx nevére keresni. Tulajdonképpen kortárs gondolkodók egész sorának kijárna Romániában a 3-10 év, annak megfelelően, hogy a neoliberális gazdasági „értékek” és a liberális demokrácia szigorú dogmáiból mennyire léptek ki vétkezéseik során.

Amikor pedig kommunista az, akit annak nevez a gondolatrendőrség, akkor mindenkinek félnie kell – ezzel pedig senki nem érthet egyet.