Görögország a világgazdasági válságot követően csődbe jutott, végső fokon az európai nagyhatalmak érdekeit kiszolgáló görög kormányzatok juttatták csődbe. Az országba, mely – a turizmus igényeiből is következően – jelentős árupiacnak számított, korábban ömlött a pénz. Az üzlet busásan jövedelmezett. A görög állam pedig ész nélkül költekezett. A gazdasági válság azonban a súlyosan eladósodott országot földre tiporta. A német állam csőd szélén álló bankjait –  jobbára a kelet- és dél-európai államok kvázi-gyarmatosításából és a lakosság adóiból származó – 60 milliárd euróval kihúzta a bajból. Görögország effélére már nem volt képes. Csakis újabb és újabb kölcsönökkel tarthatta szinten magát. Mind nyilvánvalóbbá vált, hogy belátható időn belül nem válhat valóban fizetőképessé. A nyugati bankok azonban, bár a görögök nagyvonalakban már kifizették voltaképpeni kölcsöneiket, nem mondtak le a kamatos kamatokról. Az adósságok gyorsuló tempóban a mennybe szöktek. S teszik ezt azóta is…

A lázadónak indult bal- és szélsőbal beállítottságú Syriza-pártszövetség, mely az adósságok eltörlésével kampányolt, végül az állami fizetéseket és a nyugdíjakat is a korábbiak töredékére (kb. egy harmadára) nyeste vissza. Sőt, hogy az újabb és újabb IMF kölcsönöket legalább részben törleszthessék, a kormány kénytelen volt az állam értékesebbnek számító ingóságait is áruba bocsátani. A nyugati befektetők azonban még mélyen a tényleges ár alatt sem versengtek értük. A befektetések ugyanis a bizonytalan politikai helyzetben szerfelett kockázatosaknak mutatkoztak.

Végül egyetlen fizetőképes befektető maradt, a hatalmas valutatartalékokkal rendelkező kínai állam. A kínaiak pontosan tudták, mit érdemes felvásárolniuk. Mindenekelőtt Európa egyik legjelentősebb kikötőjére Pireuszra vetették rá a szenüket, mely a maga évi 16 millió utasával Európa legnagyobb utasforgalmat lebonyolító és Görögország számára is jelentős jövedelmeket realizáló kikötője volt.

A kínaiakat azonban nem elsősorban az utasforgalom érdekelte. Pireuszt szemelték ki gazdasági térhódításuk hídfőállásaként.  Pireusznak kellett az Európába igyekvő „sárkány fejévé” válni, amint azt a nyugati sajtó manapság emlegeti. Pireusz Valencia és Algecirás mellett Európa legjelentősebb konténerkikötőjévé vált, és a nagyszabású átépítések eredményeként hamarosan túl is szárnyalta spanyol versenytársait.

Egyik legutóbbi sajtóértekezletén Fu Csengkiu kapitány, a kikötő részvényeinek 51 százalékát birtokló kínai állami konszern, a COSCO vezetője görög, európai és kínai zászlók előtt, a Kína ellen gazdasági háborút folytató Trump amerikai elnökre utalva, „transzparenciáról, együttműködésről és tisztességről” beszélt.

Az Európába áramló kínai áruknak a Balkánon (és az amerikai érdekeltségnek tekintett Romániát megkerülve) Magyarországon is áthaladó gyorsvasúton kell majd Középeurópába eljutniuk. A vasútvonal már épül. A kínai vállalat pedig a kikötő részvényeinek arányát további 16 százalékkal szándékszik növelni. A bevétel már az első félévben 22 százalékkal növekedett, s máris meghaladta az 52 millió eurót. A kikötőbe befutó konténerek száma az 2008-as 434 000-ről máris 4,15 millióra növekedett, azaz megtízszereződött. S Pireusz továbbra is a világ leggyorsabban bővülő konténerkikötője.

Ráadásul a pireuszi hídfőre alapozva Kína masszív szállodaépítéseket tervez, s 2016 óta a kínai áramszolgáltató vállalat (mellesleg a világ legnagyobb áramszolgáltatója) 24 százalékos részesedést vásárolt a görög áramszolgáltató vállalatban is. A múlt novemberben pedig egy másik kínai konszern átvette a szélerőműhálózat 75 százalékát is. A két cég a továbbiakban is óriási összegeket akar a görög gazdaságba befektetni.

A kínaiak már eddig is több pénzt ruháztak be Görögországba, mint a világ bármely más állama.

Újabban azonban – hiszen Görögország sem kevésbé Balkán – mintha akadályok merülnének fel. Kezdetben a Syriza-pártszövetség elnöke a szélsőbaloldali – implicite antikapitalista – Aléxis Ciprasz volt az, aki tiltakozott a Pireusz privatizálása ellen. De meg kellett hajolnia a pénzükre ácsingózó nyugati befektetők akarata előtt. Fu kapitány azonban komolyabb gondokkal szembesül.

A kínaiak, mint már említettem, szállodaláncot és hatalmas bevásárlóközpontot akarnak a kikötő környezetében felépíteni. „A tervek készen állnak, a pénz rendelkezésre áll, már csak a kormányzati jóváhagyás hiányzik” – idézi Fut a Süddeutsche Zeitung.

És itt lép közbe a hagyományos balkáni bürokrácia. A kikötő ugyanis a korábbi a kormányzati klientúrák fő vadászterülete volt. Az itteni fizetések magasan meghaladták a versenyszférára megszokott szinteket. És bár Ciprasz, aki kezdetben a kínai beruházást egyfajta „Kikötő-agoniaként” értékelte, ma már támogatná a kínai terveket, hiszen a Kínából érkező pénzek a kormányzat helyzetét jelentősen javítják, a Syriza tagok egy része azonban továbbra is ellenzi. Főként a nagyhatalmú Theodorosz Drisztasz képviselő, akinek Pireusz éppen a választókerülete. (Eredetileg ő szeretett volna a hajózási miniszter is lenni, törekvéseit azonban Ciprasz meghiúsította). 2019-ben pedig Görögországban is választások lesznek és Pireusz a Syriza egyik választási erődjének számít. A kockázattal Ciprasznak is számolnia kell. Ezért aztán a minisztérium tologatja az aktákat.

Fu azonban nem hagyja annyiban az ügyet. Azzal fenyegetőzik, hogy jogi útra tereli a dolgot. A Trump által meghirdetett és mind agresszívebbé váló kereskedelmi háború következtében túl sok forog kockán. A kínaiak is megmakacsolják magukat. És ma már a hatalmuk is meg van hozzá…

De nem csak az európai exportutak megnyitására megy a játék. A kínai beruházások elérhetik az 5 milliárd eurót. Ez a mindenek előtt munkahelyeket teremtő beruházástömeg pedig a görög gazdaság számára létkérdés.

Emellett Kína nemcsak infrastruktúra-részesedéseket vásárol, melyek révén a görögöket sakkban tarthatja, hanem befektetéseitől komoly politikai hasznot is remél. A múlt évben a Ciprasz-kormány blokkolta is az Európai Unióban a 28 európai állam Kína emberjogi politikájának elítélését rögzítő közös nyilatkozatot. A magyarázat az volt, hogy a rezolúció nem tartalmaz építő kritikát Kínára vonatkozóan. Peking pedig dicsérően szólt Görögország „korrekt magatartásáról”.

Ezzel a kínaiaknak sikerült az Európai Unióból és főként Németországból mélységesen kiábrándult görögök szívét végképp megpuhítaniuk. Egy szeptemberi felmérés tanúságai szerint a görögök 54 százaléka pozitívan értékeli a kínaiak Görögországgal szembeni magatartását. (Ami ismét nem teljesen véletlen, a kis Görögország éppúgy semmibe veszi kisebbségeit, mint a hatalmas Kína.) Csak Franciaországban pozitívabb a lakosság véleménye. Ott a 63 százalék. (Talán ismét sem merőben véletlenül.) Arról nem is beszélve, hogy a kínai beruházások a gyengélkedő francia gazdaság számára is létfontosságúak.

Németország a maga 24 százalékával csak a hatodik helyen áll.

A németek bizalmatlansága szintén nem véletlen, hiszen a német kapzsiság juttatta Görögországot és a Balkán egyéb államait is abba a helyzetbe, amely Kína könnyű zsákmányaivá tehette őket. Kína eddig is Németország egyik legjelentősebb kereskedelmi partnere volt, német vállalatok is jelentős összegeket ruháznak be Kínában. De ha Kína megveti lábát Görögországban, a Balkánon és Kelet-Európa államaiban, a német gazdasági hegemónia elkerülhetetlenül megtörik, és Németország európai piacain egy tőkeerős és céltudatos versenytárs jelenik meg.

S Németország – legalábbis a mai politikusgárdával – aligha folyamodhat Trump módszereihez.

Európa hatalmi viszonyai alapvetően átrendeződhetnek. S ne legyenek illúzióink, mi, kisebbségi magyarok Kínától sem várhatunk több jót, mint Németországtól.

Legalábbis ez idő szerint…