Az oktatáspolitika olyan, mint a futball. Mindenki azt hiszi, hogy ért hozzá. Még Valentin Popa tanügyminiszter is. Aki úgy gondolja, hogy annak analógiájára lehet egyik pillanatról a másikra megoldani egy évtizedek óta egyre mélyülő gondot, ahogyan a labdarúgóklubok vezetői próbálják megállítani a csapat mélyrepülését: le kell cserélni az edzőt!

A neves suceavai egyetem rektorából politikai hovatartozása miatt miniszterré avanzsált Valentin Popa – megelégelve, hogy egyre többen követelték a magyar diákok román nyelv oktatásának eredményessé tételét – úgy döntött, hogy a megoldás az, ha az elemi oktatásban a tanítók helyett szaktanárok tanítják idéntől az állam nyelvét. Punktum! A román nyelvet maga is furán beszélő, a pántlikát például pámblikának ejtő, mások helyett másikokat emlegető Valentin Popa már nem gondolta át, hogy gyakorlatban megvalósítható-e – nacionalizmustól és burkolt sovinizmustól sem mentes – javaslata. Pedig ő gyakorlatias ember. Emlékszünk, amikor az orosz nagykövetnek nagyképűen felajánlotta Románia gazdasági és inovációs együttműködését az orosz tankok fékrendszerének kifejlesztésére.

A javaslata – hogy az elemi osztályos magyar gyereknek olyanok tanítsanak egy általuk addig a családban, a közösségben még csak nem is hallott nyelvet, akik egy szót sem tudnak a gyerek anyanyelvén – képtelenség, még akkor is, ha vannak szerencsés esetek, ahol magyar tanár a romántanár. Ugyanis az ilyen olyan ritka, mint a fehér holló. A  kisebbségi oktatásban a rendelet nyomán közel ezer tanárt kellene alkalmazni, ha lenne ahonnan.

A kérdés megoldása az évek óta elfogadott, de máig szándékosan késleltetett, egészében nem alkalmazott differenciált oktatás lenne. De erről a miniszter tudomást sem vesz. Az a szociáldemokrata miniszter, akinek pártja emlékeim szerint együttműködik a törvényhozásban az RMDSZ-szel. Úgy hozza meg ennek ellenére káoszt és felháborodást, elégedetlenséget hozó, de a román nyelv oktatásában semmilyen javulást nem eredményező, sőt, további romlást okozó rendeletét, hogy nem konzultál az RMDSZ képviselőivel. Amikor pedig latensen bár, de kitapinthatóan nő a feszültség döntése miatt, meg se hallgatja az ellenérveket.

A miniszterrel folytatott megbeszélésen az RMDSZ azt kérte, hogy vonja vissza a rendeletet, Popa azonban ezt mereven elutasította. Az RMDSZ  ezért törvénytervezetet dolgozna ki, amellyel módosítanák vagy törölnék az oktatási törvény erre vonatkozó cikkelyét. Szabó Ödön, az RMDSZ szakpolitikusa pedig úgy vélte, hogy a kormányrendelet végrehajtásával sem az iskolaigazgatóknak, sem pedig a tanfelügyelőségeknek nem kell sietniük. Ennek ellenére a tanfelügyelőségek és iskolaigazgató már elkezdtek kapkodni, hogy a feudális felépítésű oktatási rendszerünk fejének, Pámblika miniszter úrnak a kedvébe járjanak.

A teljesen ignorált szereplők ebben a történetben a kisgyerekek, akik – megjósolható – ezentúl még nehezebben, még kisebb lelkesedéssel tanulják az állam nyelvét. Az az evidencia ugyanis a legvázlatosabb, legelnagyoltabb iskolapszichológiai szakkönyvbe is belefért, hogy főként az elemi osztályokban fontos, hogy a gyermekeknek olyan pedagógus tanítsa az idegen nyelvet, aki beszél a gyermek anyanyelvén. Az már csak ráadás a gyerekek várható szenvedésére, hogy a tanárok pedagógiai képzése – a tanítókéval ellentétben – a gimnáziumi, középiskolai oktatásra kalibrált.

Node hát, mit is várhatnánk, amikor egy politikai érdemeiért előretolt miniszternek az iskolapszichológiai ismeretei legalább oly távoliak, mint anyanyelvismerete az elvárt szinttől.