Sok hűhó a semmiért az a a politikai elemzők, újságírók körében az utóbbi napokban fellángoló, késhegyre menő vita, amely azt firtatja, hogy ki a demokratikus jövő letéteményese a közelmúlt eseményeinek tükrében: az erőszakszervezetekre támaszkodó kormánykoalíció vagy a titkosszolgálatokat ajnározó-védő ellenzék? (Minket, magyarokat meg az a kérdés foglalkoztat, hogy hát ki belga, hová álljon?)

Fölösleges lenne túl komolyan venni a tettlegességi fajult ellentétek következményeinek boncolgatását, mert annak előreláthatóan semmilyen következménye nem lesz. A romániai társadalom kettéhasadása és a táborok bemerevedése visszavonhatatlanul megtörtént.

A hazai politikai élet követői a nyár hevében meglepődve tapasztalhatták, hogy valójában mintha csak egy rossz filmet látnának.

In medias res mindjárt egy tömegtüntetéssel és csendőri oszlatással kezdődött a történet. Az augusztusi szabadságukra Nyugat Európából hazatért vendégmunkások a bukaresti szociáldemokrata kormány távozását követelték. Természetesen melléjük csapódott a harmatgyenge politikai ellenzék is, no meg a mindenhol balhét kereső futballdrukkerek hada. Lett is belőle rendbontás, ami ellen túlzott buzgósággal lépett fel – könnygázt is bevetve – a csendőrség. Sokakban remineszcenciát keltettek ezek a képsorok: mintha csak az 1990-es évek bányászjárásait nézhettük volna újra, válogatás nélkül vertek félholtra Bukarest utcáin ártatlanokat a csendőrök, illetve lökték a gumibotok elé a nőket és gyerekeket, az első vonalból a nők és gyerekek háta mögé menekülő renitens tüntetők.

A közvélemény-kutatások szerint a kormánykoalíció népszerűsége jelentősen csökkent mindezek hatására. (A Romániában maradtak csodálattal, rajongással tekintenek azokra, akik zsebükben filozófusi diplomával a nyugati eperszedést, fagyasztottzöldség-csomagolást választották hivatásul.)

Valamit tenni kellett tehát. S mintha csak egy rossz forgatókönyv utasításait követte volna, előállt a kormányzó Szociáldemokrata Párt elnöke. „Tavaly áprilisban merényletet kíséreltek meg ellenem” – nyilatkozta Liviu Dragnea. Szerinte négy külföldi férfi próbált az életére törni, akiket egy „világhírű ember fizetett meg”. Amikor azt kérdezték tőle, hogy Soros Györgyre gondol-e, szinte messianisztikusan ezt válaszolta: „Én nem gondolok őrá. Ő gondol énrám.” Aztán arra is kitért, hogy érzése az, hogy augusztus 10-én is államcsínykísérlet történt azzal a céllal, hogy erőszakkal megdöntsék a kormányt.  „Ez egy jól előkészített paramilitáris akció volt. Egy államcsínykísérlet, amelynek az volt a célja, hogy erőszakkal megdöntse a kormányt, hogy beteljesüljön Iohannis elnok kívánsága” – mondta Liviu Dragnea.

Van, aki mindent elhisz neki, amit mond. Ahogyan Klaus Iohannis elnöknek is elhiszik Nyugaton, hogy Romániában a kisebbségi kérdés meg van oldva. Pedig ez legalább akkora képtelenség, mint az, hogy Soros vette célkeresztbe a szocdem pártelnököt.

Minden, ami mifelénk az elmúlt hetekben történt, s mindaz, ami a következő hónapokban történni fog az elnökválasztási kampány része. (Még akkor is, ha a két pankrátor harcából egy titokban kedvelt Hófehérke, például Dacian Cioloș lesz az, aki nevet a végén.)

Liviu Dragnea a konspirációs elmélet híveinek szállít mondvacsinált bizonyítékokat. Klaus Iohannis meglovagolja a centenárium keltette nacionalizmust, és a vörös pestis fenyegetésére, illetve a magyarveszély elhárítására koncentrál, ha már a jól végzett munka Romániájának terve dugóba dőlt, mielőtt az építkezés elkezdődött volna. És mindketten megtartják híveiket. Bizonyítékot erre Dragoș Petraru Prima tv-ben otthont talált, a TVR1-ről és a Digi 24-ről száműzött, beszédes című (A  nemzet állapota) műsora szolgáltatta: a szociáldemokraták fellegvárainak lakói meg vannak győződve, hogy hőn szeretett és tisztelt elnöküket van, aki el akarja tenni láb alól, hogy ne segíthessen a népen.

A film a két főszereplővel – Dragneával és Klaus Iohannis államfővel – pereg tovább. Rajongóik nem is gondolnak arra, hogy mindkét karrakter a diktátor, Nicolae Ceaușescu köpenyegéből bújt elő, így a történet – bárki győzne is – nem végződhet happy enddel.

Fontos, hogy ne keressünk esztétikai és gondolati értékeket e silány produkcióban. Dőljünk hátra és nézzük önkéntelen paródiaként a mozit.