Nem, már rég nem reszketnek az oláhok a határon, legfeljebb ha mérgükben a várakozás miatt, hogy nem érnek vissza idejében nyugat-európai munkahelyükre-otthonukba. És persze ezek már inkább románok. Pontosabban román állampolgárok. Köztük jócskán kettő db. útlevéllel: mint amilyenek a magyar–román passzusok tulajdonosai. Akik így már megint előnyben vannak. Augusztusban ugyanis a huszadikát megünnepelhetik, miközben a 23-át lassan és szolidan elfelejteni látszik a hazai közvéleményformálók csokrétája.

Már közvetlenül 89 után megjelentek a szervezett amnézia első jelei: az orosz nyelvkönyvekből pl. kiiktatták a pártos, termelőszövetkezetes leckéket... és az augusztus 23-ás fejezet is kimaradt az egyébként szakmailag változatlanul használhatatlan tankönyvből. A királyság intézményének újraértékelésével párhuzamosan ez a gyomlálgatás alábbhagyott, s beindult az új mítoszteremtés, miszerint az akkor mindössze 23 éves uralkodó mentette meg az országot, vezényelte le a kiugrást. Kommunistáknak már híre-hamva sincs ebben a változatban, s ha mégis, akkor valamilyen pótalabárdosi szerepnél nem jutnak elébb. Annál inkább az akkori történelmi pártok, meg azok külföldi háttér-egyezségei, tapogatózásai.

Az ezelőtt harminc évvel érettségizettek igencsak nyomasztó kétellyel szembesülnek; még úgy tanulták, hogy az RKP rohamosztaga tartóztatta le Antonescut és fivérét, a párt maga pedig főszerepet játszott az átálláskor, amit egyébként nem is így, hanem már fegyveres nemzeti antifasiszta és antiimperialista felkelésként illett elkönyvelni-bebiflázni, most már a monarchia a prímás, az egyéb pártok, meg a hadsereg egyes kulcsfigurái valahol félárnyékban ott vannak, de súlyuk és valós implikációjuk mértéke vitatott. Sőt, olyan verziót is olvastam magát történésznek valló „forrástól”, hogy 23-án maga Antonescu is a fegyverszünet ötletével érkezett a királyi palotába.

Tény, hogy a grandomán felvonulások és az áhított szabadnap lekopott huszonharmadikáról, mindössze történészek, vagy pszeudohistorikusok szoktak ilyenkor kerekasztal-megbeszélni, évek óta ugyanazokat a téziseket ütköztetik, és ugyanolyan sejtelmesen fogalmaznak, ha a fordulat (átállás, kiugrás, nemzeti testcsel, vagy amit épp akartok) értékelésére kerül sor. A király 23-án este beolvasott rádióbeszéde legalább két ponton eltér a valóságtól: Románia nem kötött fegyverszünetet a Szovjetunióval, Nagy Britanniával és az Egyesült Államokkal, és ezek nem ismerték el a második bécsi döntés igazságtalanságát; a fegyvernyugvást hivatalosan csak szeptemberben írták alá, Erdély sorsáról pedig az 1946-os párizsi békeszerződés döntött.

Érdekes Ana Pauker 1945 áprilisában elhangzó értékelése, miszerint augusztus 23 nem egyéb, mint „a burzsoázia megmentését célzó aktus”. Ha ez a momentum nem következik be, akkor Romániában nem kellett volna eltűrni a reakciós kormányok basáskodását egészen 1944. március hatodikáig, hanem egyből kommunista kabinet vette volna kezébe az ország ügyeit. Visszatérő motívum a külföldi szakemberekre  is hivatkozó utalás, amelynek értelmében kikalkulálták, hogy Románia kiugrása hány nappal rövidítette le a világháborút, és ez mennyi emberélet megmentését jelenti. Itt a becslések igen tágas intervallumával kell megbirkózni, ezért körültekintés & visszafogottság ajánlatos.

Jövőre lesz három évtizede, hogy a hazai kalendáriumokból levakarták az augusztus végi vörös festéket arról a bizonyos 23-as számról; ettől függetlenül fontos, sőt igencsak megjegyzendő ez a dátum: 1595-ben ezen a napon győzött Mihai Viteazul a Călugăreni melletti csatában (diadalát újabb kutatások szerint kétesnek, sőt dicsőséges futamodásnak is tekinthetjük), 1883-ban ekkor törlik el a rabszolgaságot a brit gyarmatokon, 1914-ben Japán hadat üzen Németországnak, 1939-ben aláírják a Ribbentrop–Molotov paktumot, 1991-ben startol el az internet, és ugyancsak egy bizonyos augusztus huszonharmadikán születik meg (1948-ban) Andrei Pleșu.