Viszlát Koko, egykori országos bajnok atlétát gyászol a sportvilág

Gyászol a Bihar megyei sportvilág, szerda reggel, 70 éves korában elhunyt Kóródi József, a Bihar megyei sportélet egyik meghatározó alakja.

„Olyannak őrizzük meg őt az emlékeinkben, amilyen volt: vidám és tréfás, aki mindig egy mosollyal válaszolt minden problémára” – búcsúzott tőle a Bihar Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság (DJTS) vezetősége a hivatalos honlapján. Koko, ahogyan mindenki ismerte és becézte valóban melegszívű, jókedélyű, segítőkész és odaadó barátja volt kollegáinak és a sportnak.

Fotó: DJTS

A DJTS felidézte kiemelkedő sportkarrierjét, hiszen 1974 és 1984 között a Bukaresti Steaua színeiben nyolc alkalommal nyert országos bajnokságot, továbbá négy Balkán bajnoki címet is kiharcolt. Az egykori válogatott atléta nevéhez kötődik két országos rekord is, amelyet pályafutása során 110 méteres gátfutásban állított fel.

Miután visszavonult a versenyzéstől edzőként és a DJTS felügyelőjeként szolgálta tovább a sportot. Munkásságáért 2004-ben sportérdemrenddel tüntették ki, majd 2022-ben, nyugdíjba vonulása alkalmából a sportminisztertől kapott elismerő oklevelet.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?