Elhunyt Potápi Árpád János

Isten veled barátom! – búcsúzott Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke Potápi Árpád Jánostól, aki csütörtökön tragikus hirtelenséggel elhunyt.

„Potápi Árpád minden magyarért megharcolt, és most megpihent. Isten veled, Barátom! Hiányozni fogsz” – fogalmazott a kormányfő csütörtöki Facebook-bejegyzésében.

A miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára mindössze 57 éves volt. Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes ugyancsak közösségi oldalán jelentette be a halálhírt. Mint írta: „Elment a magyar nemzetpolitika hű katonája. Isten veled Árpád!”

A kontroll.hu szerint Potápi Árpád szívinfarktus következtében hunyt el. Kocsis Máté, a FIDESZ frakcióvezetője hivatalos Facebook-oldalán úgy fogalmazott, hogy „távozása óriási veszteség és felfoghatatlan csapás” a frakciójuk számára.

Az index.hu alapján Potápi Árpád 1993-ban kapcsolódott be a politikai életbe, 1998-tól kezdve huszonhat éven át országgyűlési képviselő volt, immár tíz éve volt a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

A tragikus halálhír nyomán Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke is búcsúüzenetet fogalmazott meg. Közösségi oldalán azt írta „Elment régi barátunk, Potápi Árpád János. Tevékenyen szolgálta és kitartóan alakította az elmúlt másfél évtized nemzetpolitikáját. Ahol tudott, segített. Gyászolja őt minden erdélyi magyar közösség, ahol az elmúlt években megfordult. Isten veled, Árpád!”.

Potápi Árpád gyakran járt Erdélyben, ahogyan Tánczos Barna fogalmazott: „nem ismerte a távolságot”. „Potápi Árpád talán az egyetlen ember volt a Kárpát-medencében, aki a magyarokat úgy fogta össze, hogy nem ismerte a távolságot és a fáradtságot, egyszerre tudott itt lenni velünk Erdélyben és a Felvidéken, Kárpátalján vagy a Vajdaságban. Ma megpihent. Isten veled, Árpád!” – búcsúzott az RMDSZ szenátora.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?