banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Verstappen győzött a Kanadai Nagydíjon és növelte előnyét összetettben

A címvédő és a világbajnoki pontversenyt vezető Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája diadalmaskodott a vasárnapi Forma–1-es Kanadai Nagydíjon, ezzel növelte előnyét az összetettben.

A 24 éves Verstappen F1-es pályafutása 150. futamán az idei hatodik, egyben karrierje 26. futamgyőzelmét aratta Montrealban. A második helyen Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol versenyzője ért célba, míg a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája harmadikként végzett.

A rajtnál Verstappen magabiztosan tartotta meg a vezető pozíciót, másodiknak Fernando Alonso (Alpine), harmadiknak pedig Sainz sorolt be, de rövidesen megelőzte honfitársát és feljött másodiknak.

A kilencedik körben Sergio Pérez (Red Bull) műszaki probléma miatt feladni kényszerült a futamot, ekkor virtuális biztonsági autós szakaszt rendelt el a versenybíróság. Ez alatt az idő alatt többen is, köztük az élen száguldó Verstappen, letudták az első kerékcseréjüket. A vezetést Sainz vette át, mögötte Alonso, valamint a harmadik helyre visszatérő Verstappen haladt.

Kisvártatva Verstappen visszavette az éllovas pozíciót, miután előbb megelőzte Alonsót, majd Sainz a boxba hajtott új gumikért. Hamarosan Alonso a harmadik pozíciót is elveszítette, Hamilton ugyanis simán lehagyta. A 19. rajtkockából startoló Charles Leclerc (Ferrari) a 30. körben már hetedik volt, aztán hatodiknak jött fel, mivel Alonso autóján is kerekeket cseréltek.Fotó: F1/Facebook

A 43. kör végén Verstappen másodszor is a boxba hajtott friss abroncsokért, egy körrel később pedig Hamilton is letudta a második kerékcseréjét. Ekkor Sainz újfent az élen állt, majd Cunoda Juki (Alpha Tauri) ritkán látható módon hibázott, a boxutcából kihajtva a falnak ütközött, a versenybíróság pedig pályára küldte a biztonsági autót. Sainz azonnal a boxba hajtott, aztán Verstappen mögé tért vissza a pályára, a Safety Car pedig az 55. körben engedte el a mezőnyt, a dobogós pozíciókban ekkor Verstappen, Sainz, Hamilton volt a sorrend.

Az újraindításnál Verstappen az élen maradt, de Sainz hamarosan üldözőbe vette, és támadni próbálta. Az utolsó előtti körben a spanyol nagyon közel került a holland Red Bulljához, de kulcsfontosságú pillanatban hibázott, nem tudott megfelelően kigyorsítani, így nem veszélyeztethette Verstappen diadalát.

Leclerc végül az utolsó előtti helyről rajtolva ötödikként ért célba, így 10 pontot szerzett, de a hátránya már 49 pont az élen álló Verstappennel szemben. A világbajnoki idény két hét múlva Silverstone-ban, a Brit Nagydíjjal folytatódik.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?