Változik az NL és az európai selejtezők, a Román Kupához hasonló ligarendszerre váltanak

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) végrehajtó bizottsága úgy döntött, hogy a 2028–2029-es idénytől kezdődően átalakítják a Nemzetek Ligája kiírását és az európai selejtezőket is új rendszer szerint szervezik.

A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) közleménye szerint a Nemzetek Ligájában a válogatottakat az eddigi négy helyett három divízióba osszák, egyenként három hat csapatos csoport lesz – kivéve a C osztály egy csoportját, ahol hét válogatott szerepel majd. Mindegyik együttes hat mérkőzést vív majd, öt különböző ellenféllel. A csapatok a saját kalapból sorsolt ellenféllel hazai pályán és idegenben is megmérkőznek, míg a többi négy riválissal otthon vagy idegenben. Azt követik majd a negyeddöntők, a négyes döntő és az osztályozók.

Új koncepciót dolgoztak ki | Fotó: Agerpres/EPA

Ahogyan az FRF közleménye, úgy az UEFA tájékoztatása alapján az MTI is beszámolt arról, hogy ligarendszerre váltanak az európai selejtezőkben is – az Eb- és vb-szereplésért –, ahol a csoportokban nem fog mindenki mindenkivel játszani, hanem a Román Kupa csoportköréhez hasonlóan kiemelések mentén lesz párosítás. A válogatottakat előbb hierarchikus struktúra szerint két divízióba sorolják. Az elsőben az NL A és B ligáiban szereplő 36 csapat, a másodikban a többi 18 vagy 19 csapat kap helyett.

A bemutatott koncepció szerint az első ligában három 12 csapatos csoportot alakítanak ki. A csapatokat három kalapból sorsolják ki. Minden válogatott hat mérkőzést vív, hazai pályán, illetve idegenben, kalaponként két ellenféllel.

A második liga a Nemzetek Ligája C divíziója alapján épül fel, három hatcsapatos csoporttal (vagy két hatcsapatos és egy hétcsapatos csoporttal – amennyiben az orosz válogatott visszatérhet).

Ismertették az elképzelést | Fotó: UEFA/frf.ro

A selejtezőkben a tornák házigazdái is részt vesznek majd, de számukra csak a következő szezonra vonatkozó NL-helyük lesz a tét. Az FRF közleménye szerint a Liga 1 csoportgyőztese automatikusan jegyet váltanak majd az Eb-re – illetve vb-re –, a fennmaradó helyekről osztályozó dönt, amelyek során a Liga 2-es csapatoknak is méltányos esélyt biztosítanak. Hogy ez pontosan mit jelent, az nem derült ki a tájékoztatóból, amelyet az UEFA hivatalos honlapján lehet tanulmányozni.  

Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke nagyon bizakodó a változtatás sikere kapcsán. Szerinte ez növelni fogja a válogatott mérkőzések értékét, kevesebb lesz a tét nélküli meccs és attraktívabb, dinamikusabb versenyt kínál a szurkolóknak. „Nagy várakozással tekintünk az új versenyrendszerek bevezetése elé” – mondta a sportvezető.

A közlemény alapján a további részleteket a következő hónapokban dolgozzák ki, hogy a végleges formátumot a szeptemberi végrehajtóbizottsági ülésükön megvitassák és utána bemutassák.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?