Számokban az Európa Liga idénye

Az Aston Villa győzelmével zárult a labdarúgó-Európa Liga 2025–2026-os idénye.

Az angol csapat a szerda esti döntőben 3-0-ra győzte le a német Freiburgot, amivel a klub történetének negyedik kontinentális serlegét emelhette magasba az 1982-es BEK-győzelem és az Európai Szuperkupa, valamint a 2001-es Intertoto-kupa után.

A döntő után az Aston Villa ünnepelt | Fotó: Aston Villa

A birminghami alakulatot az az Unai Emery vezetőedző vezette sikerre, aki immár ötször nyerte meg a második számú európai klubsorozatot: korábban háromszor a Sevillával, egyszer pedig a Villarreallal ért a csúcsra.

A döntőt követően a kontinentális szövetség hivatalos honlapja néhány érdekes számadattal foglalta össze az idényt, ezt szemlézte csütörtökön az MTI.

- 1 - A holland Go Ahead Eagles története során először szerepelt egy európai kupasorozat főtábláján, a ligaszakasz második fordulójában pedig megszerezte első győzelmét is a görög Panathinaikosz vendégeként.

- 2 - Az ötödik játéknapon két korábbi BEK-döntő „visszavágóját” rendezték, a Nottingham Forest a Malmövel (1979), a Celtic pedig a Feyenoorddal (1979) csapott össze.

- 3 - A cseh Viktoria Plzen volt a ligaszakasz egyetlen veretlen csapata, három győzelme volt öt döntetlen mellett, és mindössze három gólt kapott. Unai Emery, a végső győztes Aston Villa trénere lett az első szakvezető, aki három különböző csapattal is elhódította a második számú európai kupát.

- 4 - Négy mesterhármas is született a sorozatban – az előző kiírásban egy sem –, Anasz Zaruri (Panathinaikosz), Petar Stanic (Ludogorec), Corentin Tolisso (Lyon) és Talisca (Fenerbahce) triplázott.

- 7 - Hét gólt szereztek a kiírás legjobbjai: Igor Jesus (Brentford) és Petar Stanic (Ludogorec) végzett az élen.

- 9 - A győztes Aston Villa a 15 mérkőzéséből 9-et hozott le kapott gól nélkül.

- 19 - Gabriel Veiga, a Porto játékosa 19 másodperc után talált be a Nice ellen, ez volt a szezon leggyorsabb gólja.

- 23 - Huszonhárom ország csapata szerepelt a szezonban, az egyenes kieséses szakaszban pedig tizenhét.

- 31 - Az Aston Villa szerezte a legtöbb gólt a kiírásban, egyedül a Nottingham Forest elleni elődöntő első felvonásán nem tudott a kapuba találni. A birminghami együttes a második számú európai trófea 31. különböző tulajdonosa lett, egyben a hatodik angol.

- 42 - A brazil Dante, a Nice védője 42 évesen és 96 naposan a sorozat történetének legidősebb pályára lépő mezőnyjátékosa lett.

- 87 - Jamaldeen Jimoh-Aloba, az Aston Villa fiatal játékosa a Salzburg elleni meccsen debütált a nemzetközi porondon és a 87. percben győztes gólt szerzett.

- 100 - Az AS Roma lett ebben az évszázadban az első csapat, amely 100 győzelmet ünnepelhetett a sorozatban, az olaszok az ötödik játéknapon a Midtjylland felett aratott sikerrel jubiláltak.

- 512 - A sorozatban 512 gól esett, ez 2,71-es meccsátlagot jelent, azaz minden 33. percben született egy találat.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?