Tokió 2020: egy újonc is szerepel a magyar női kézilabda-válogatott bő keretében

Az újonc Bordás Réka is szerepel az idén nyárra halasztott tokiói olimpiára készülő magyar női kézilabda-válogatott kedden kihirdetett, 19 fős bő keretében. A Debrecen 23 éves beállója eddig még nem lépett pályára a felnőtt válogatottban.

A magyar szövetség (MKSZ) keddi sajtóközleménye szerint a csapat június 21-én Balatonbogláron kezdi meg a felkészülést, majd 28-án Székelyudvarhelyen folytatja a munkát, július 4-től pedig Siófokon dolgozik tovább. A válogatott július 6-án Montenegró, július 9-én és 12-én pedig Brazília ellen játszik felkészülési találkozót. A csapat július 16-án utazik ki Tokióba, ahol Norvégiával találkozik edzőmeccsen. Az első olimpiai csoportmérkőzésre július 25-én kerül sor Franciaország ellen.

Elek Gábor szövetségi kapitány elmondta, mivel az olimpiára csupán 14 játékos, valamint egy tartalék nevezhető, a védekező- és a támadóspecialista kézilabdázókkal még jobban korlátozná a lehetőségeket. "Nagyon sajnálom, hogy emiatt Csiszár-Szekeres Klára kimaradt a keretből, de úgy érzem, egy kisgyermekes anyukával nem tehettük volna meg, hogy végigcsinálja a felkészülést, majd itthon marad. Ezt természetesen megbeszéltem az érintettel is a kerethirdetést megelőzően" - mondta Elek Gábor.

A magyar női válogatott bő olimpiai kerete:
    kapusok: Bíró Blanka (Ferencváros), Janurik Kinga (Ferencváros), Szikora Melinda (Siófok)
    jobbszélsők: Kovács Anett (Ferencváros), Lukács Viktória (Győr)
    jobbátlövők: Kiss Nikoletta (Siófok), Klujber Katrin (Ferencváros), Tomori Zsuzsanna (Siófok)
    irányítók: Kovacsics Anikó (Ferencváros), Szucsánszki Zita (Ferencváros), Vámos Petra (Debrecen)
    beállók Bordás Réka (Debrecen), Helembai Fanny (Vác), Kisfaludy Anett (Ferencváros), Tóvizi Petra (Debrecen)
    balátlövők: Háfra Noémi (Ferencváros), Szöllősi-Zácsik Szandra (MTK)
    balszélsők: Márton Gréta (Ferencváros), Schatzl Nadine (Ferencváros)

Az olimpiai felkészülés menetrendje:

  • Június 21-26.: Balatonboglár, Nemzeti Kézilabda Akadémia
  • Június 28.-július 2.: Székelyudvarhely
  • Július 4-13.: Siófok
  • Július 16.: utazás Tokióba

Felkészülési mérkőzések, Siófok:

  • Július 6.: Magyarország-Montenegró 19.15
  • Július 9.: Magyarország-Brazília 19.30
  • Július 12.: Magyarország-Brazília 17.00

Kapcsolódók

Kimaradt?